Vízi hikoridió
 | ||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
_(8435925934).jpg) Illusztráció Alice Lounsberry 1900-ban megjelent, A guide to the trees c. könyvéből
| ||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||
| Carya aquatica (F. Michx.) Nutt. | ||||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||
 Elterjedése
| ||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Vízi hikoridió témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Vízi hikoridió témájú médiaállományokat és Vízi hikoridió témájú kategóriát. |
A vízi hikoridió (Carya aquatica) a bükkfavirágúak (Fagales) rendjében a diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozó hikoridió (Carya) nemzetségben a pekán-hikorik (Apocarya) fajcsoportjának egyik faja. Mocsári hikoridió, keserű vagy vad pekándió (water hickory, swamp hickory, bitter pecan, wild pecan) néven is ismert.
Származása, elterjedése
[szerkesztés]Az atlantikus–észak-amerikai flóraterület atlanti–mexikói flóratartományában endemikus.
Megjelenése, felépítése
[szerkesztés]Rendkívül hasonlít a pekándióra (Carya illinoinensis); megkülönböztetésük igazi kihívás. A vízi hikoridió levélkéi általában keskenyebbek, a szélük valamivel simább. Csúcsrügyei pirosak, nagyon sötét barnák vagy feketék, oldalrügyeinek megjelenése gyakran zsíros hatású. A tavaszi, friss hajtásai bíborszínben játszanak. Hajtásai valamivel szőrösebbek, mint a pekándióé.
A legkönnyebben diójáról azonosítható. Ezek kicsik, erősen lapítottak, határozottan négyszögletesek, durva felületűek, rendszerint sötétbarnák. A héjuk vékony, jellemző dupla belső fallal. A kopáncs 2 mm-nél vékonyabb, a varratokon végig feltűnő szárnyakat visel. A dióbél redőzött, vörösbarna, a száj nyálkahártyáját erősen összehúzza.
Kérge a sima feszestől a bozontos–gubancosig változó — előbbi a szárazabb, utóbbi a mocsaras termőhelyekre jellemző.
Szárnyasan összetett levele 7-15 levélkéből áll.
Életmódja, termőhelye
[szerkesztés]A vizenyős alföldi–ártéri erdők fája. A többi hikorinál jobban tűri a talajnedvesség ingadozását; a rossz vízgazdálkodású, tömör, légmentes talajokon és a télen elöntött, nyáron kiperzselt területeken is megél. A tölgy–kőris–szil ligeterdők fontos elegyfájaként azokat a rossz termőhelyeket foglalja el, ahol a többi fa már nem él meg.
Hibridei
[szerkesztés]Könnyen hibridizál a pekándióval; az utódok tulajdonságai átmenetiek a két faj amúgy is nagyon hasonló tulajdonságai között. Ezt a hibridet a Louisiana-i Állami Egyetemen tanulmányozzák. Jelentőségét elsősorban az adja, hogy szélsőségesen rossz talajokon az értékesebb fajták alanya lehet.
1927-ben hibridizálták a más fajcsoportba tartozó texasi hikoridióval (Carya texana); ez a hibrid a Carya x ludoviciana, amit sokan tévesen C. texana változatának tartanak.
Felhasználása
[szerkesztés]Dióját néha eszik is, de erős összehúzó hatása miatt inkább gyógynövénynek számít. Szívesen fogyasztja viszont számos állat, főként a vadkacsák. Terméséből barna festéket is készítenek.
Fája jó minőségű, de szárítás közben gyakran repedezik.
