Végvári Vazul

Végvári Vazul
Végvári Vazul OFM
Született	1929. szeptember 2. Székesfehérvár
Elhunyt	2011. szeptember 13. (82 évesen) Esztergom
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	szerzetes, pap, cserkészvezető, író, költő
Iskolái	Toldy Ferenc Gimnázium (–1947)
Sablon • Wikidata • Segítség

Végvári Vazul P. OFM, eredeti nevén Végvári László (Székesfehérvár, 1929. szeptember 2. – Esztergom, 2011. szeptember 13.) ferences szerzetes, 1956-os forradalmár pap, cserkészvezető, író, költő.

Rövid önéletrajz

Anyai nagyapám a püspöki székesegyház orgonista-karnagya volt abban a városban, amelyben születtem. Sok más társadalmi és politikai szerepvállalás mellett, zenetanár is volt egy leánygimnáziumban. A rövid életű 1919-es kommunista rémuralom idején letartóztatták úgy, mint 1945-ben is, amikor a szovjet csapatok megszállták Magyarországot. Felejthetetlen karaktere és bátorsága mentette meg a kivégzéstől. Tizenhárom gyermekéből édesanyám volt a legidősebb. Édesapám 17 évesen nemzetőrként szolgált. Amikor édesanyám, ez a művelt és mélyen vallásos asszony harmincnyolc éves korában meghalt, nyolc gyermeket hagyott hátra, közülük a legkisebb egyéves volt, a legidősebb 15. Öten vagyunk még életben. Egyik öcsémet egy később felrobbant bomba ölte meg a második világháború után, ketten betegségben haltak meg. Ketten vagyunk papi szolgálatban, két húgom családi körben, fiatalabb öcsém fizikusként tudományos kutatómunkát végzett Amerikában, nemrég telepedett vissza Magyarországra.

(Végvári Vazul, 2006)

Neveltetése

Szüleinek, Imrének és Ketskés Margitnak harmadik gyermeke – a nyolc közül. 1943-45 között a pécsi Zrínyi Miklós Gyalogsági Hadapródiskola növendéke. A második világháború végén nyolc hónapig volt hadifogoly, egyike a legfiatalabbaknak. 1947-ben Budán érettségizett a várbeli Toldy Ferenc Gimnáziumban, 1947-48-ban a Lónyai-utcai Kereskedelmi Főiskola hallgatója volt.

Hivatásbeli felkészítése

1948-53 között a ferencesek Kapisztrán Rendtartományának szécsényi noviciátusában, majd Gyöngyösön és Esztergomban a Rend hittudományi főiskoláin filozófiai/teológiai tanulmányokat folytat, (egyidejűleg egyházzenei/karvezetői, valamint esztétikai és néprajzi önképzést).

Pappá szentelése

1953. augusztus 23-án Esztergomban. Papi jelmondata: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Ap. Csel. 20,35)

Beosztásai

1953-56 prefektus-nevelő az esztergomi ferences fiúgimnázium internátusában, gyóntató, hitszónok, énekkarvezető, spirituális/kulturális programok szervezője, diákszínpadi rendező. 1956-ban a forradalom hírére gyalog indul Esztergomból Budapestre.

„1956-ban az események nagyon gyorsan történtek, és a benyomások nagyon intenzívek, erősek voltak. Amikor a házfőnök meghallotta, hogy a forradalom kitört Budapesten, nagyon hitetlenkedve hallgatták ezt a rendi társalgóban mindnyájan. Körülnézett, rám mutatott és azt mondta: Vazul, magának megtiltom az engedelmesség nevében, hogy meg ne merjen moccanni. Ismert ő engem, mint történelemtanárom, és mint házfőnök is és én abban a pillanatban tudtam, hogy el fogok menni. Reggel 6-kor léptem ki az ajtón és délután 3-kor voltam Budapest határában. Gyorsabban mentem, mint a katonaló, amelyik hallja a trombitaszót. Végül véres lábbal érkeztem Budapestre, egy megállással, ami Pilisvörösváron volt, ahol egy volt katonaiskolás társamat akartam meglátogatni röviden, hogy tájékozódjak a budapesti helyzetről, elvégre ők közelebb laktak.” Mindszenty Józsefet keresi a várban, de nem találja, elkerülik egymást.

„…a Nagy Imre rádiószózat engem már sürgetett, hogy még egyszer Mindszentyhez felmenjek, ugyanis első alkalommal nem tudtam vele találkozni, mert a Pápától jött egy friss távirat Mindszenty Józsefhez és a magyar néphez. Azt fontosabbnak tartottam, hogy az újság megkapja, és lehozza, mint azt, hogy én a bíborossal néhány szót válthassak. Utána visszamentem megkeresni őt, de abban az időben őt már elvitték az amerikai követségre. Így jutottam vissza a szerkesztőségbe, ahol nem volt semmi csak egy tintásüveg, ami ráömlött a kabátomra meg egy zsidó kislány volt a partnerem és írtunk a forradalomról.”

Halottak napján…

A Duna gyöngyének méltán nevezett Budapesten sok helyütt sötétbe borultak az utcák. De felvillan egy vibrálóan imbolygó láng itt is, ott is a tereken, az ablakokban és kirakatok széttördelt üveglapjai mögött… Halottak estéje van: hősök, mártírok estéje. Emlékezzünk! Milyen fájó és eleven most ez az emlékezés – hisz nem régen történt. Megállok a frissen hantolt sírok előtt, kalaplevéve, könnyesen. S míg a diadalmas nemzetiszínű zászló mellett, a tankok ágyútűzétől megrongált házak ormán az emlékezés fekete lepleit lengeti a szél, fájdalmas büszkeséggel köszöntöm a holnapot. Az Ő sírjukon gyönyörű virágok sarjadnak; a szabadság rózsái. És most – halott hősök napján – hantjukat megsimogatva, áldó és hálás magyar szívünk emlékezésével gyújtom meg az emlékezés fényt és meleget árasztó és a honvesztő éjben irányt mutató mécset.

Megjelent az Egyetemi Ifjúságban, 1956. november 3-án név nélkül.

1956. október-novemberében a szabadságharcosok munkások és diákok katonai jellegű egységeinek parancsnoka és tábori lelkésze a történelmi Budai Vár védelmében, amíg le nem rohanják őket a szovjet erők november 7-én. A következő napokban kétszer is elfogták szovjet egységek. Kilétét azonban egyik esetben sem tudták azonosítani, bár a rendőröknek álcázott, magyar államvédelmi szervek nyomozóit is igénybe vették. A győri ÁVH börtönéből a székesfehérvári szovjet repülőtér fogdájába vitték több elfogott szabadságharcossal együtt. (Az újra felvett ferences ruhának és a fehér köpenyen viselt vöröskeresztes jelvénynek köszönhetően – kalandos körülmények között – végül sikerült megszabadulniuk. Az újra telepített aknamezőkön keresztül átjutott Ausztriába, a határőrség hazafias érzelmű katonáinak segítségével.) A bécsi ferences kolostorból, a tömegesen menekülők lelki és szociális gondozását végezte; majd Bécs mellett alapító lelkész-igazgatója lett az Altkettenhof (Schwechat-i) kollégium-tábornak, 1956 telén és ’57 tavaszán családoknak, diákoknak és igen sok értelmiségi menekültnek intézte ügyeit. Segített az újrakezdésben, továbbjutásban. Sokakat juttatott európai és tengerentúli egyetemek ösztöndíjaihoz. – A lelki és szociális szolgálat mellett, részt vállalt a forradalmi emigráció tevékenységében, a Strassburgi Forradalmi Tanács megalakulásánál küldöttként szerepelt. Az utána „kinyúló” titkosszolgálat menekültnek álcázott ügynökei többször is megkísérelték lejáratni és tőrbe csalni, de sikertelenül. 1957 júliusában csatlakozott a magyar ferences közösséghez az USA-ban.

Amerikai évek

1957-58-ban nyelv és szociológiai tanulmányokat folytat Washingtonban. Bekapcsolódik a Külföldi Magyar Cserkészszövetség munkájába; évtizedeken át annak központi vezetőségében különböző beosztásban, és mint a csapatok parancsnoka is működött. 1957. szeptember 2-án a Magyar Szabadságharcos Világszövetség, társelnökévé választotta Chicagóban, majd az USA országos szervezetének elnöke is lett.

Cikk Vazul atya felajánlásáról

1967-61 hittanár, egyházi énektanár és karvezető, igazgatója a ferences világi rendnek Roeblingben (NY). Távollétében a kádári diktatúra bírósága '56-os tettei miatt halálra ítéli. 1959. november 4-én az Egyesült Nemzetek szovjet delegációjának épületében felajánlotta, hogy hajlandó magyarországi bíróság elé állni 1956-os tevékenységéért, ha a hasonló vádak alapján kivégzésre váró magyar fiatalkorúakat a kommunista hatóságok szabadon engedik és a Nemzetközi Vöröskeresztnek átadják.

1961-73 között a New Brunswick-i Szent László magyar egyházközösség káplánja és a nemzetiségi tanulmányok vezetője a Szent László egyházközösség iskolájában. Rádióbeszédeket tart, parancsnoka a New Brunswick-i magyar cserkészcsapatoknak, összekötő a magyar közösség és a nemzetiségi települések ügyeit intéző állami szervek között. Énekkarával gyakran fellép egyházi körben és kulturális műsorok színpadán. Szava volt a városfejlesztésben is.

1973-ban Mindszenty bíboros amerikai útja idején a kardinális sajtótitkára. 1973-76-ig a magyar egyházközösség plébánosa a kanadai Winnipegben. Ott más egyházakkal való jó viszony megteremtésén, a hétvégi magyar iskola, a tánccsoport és énekkar továbbfejlesztésén munkálkodott.

1976-86 között a detroiti magyar Szent Kereszt egyházközösség káplánja, később kétrítusú lelkész a detroiti magyar Szent János görögkatolikus egyházközségben. A Magyar-Amerikai Művelődési Központ műsorigazgatója Taylor (Michigan) városban. Felnőttek nyelvtanítását vezette, rádióbeszédeket mondott, cikkeket írt.

1978-ban, mielőtt a Carter kormány visszaadta a Szent Koronát Magyarországnak, tanácsadóként meghívták a washingtoni Fehér Házba. Később városrendezési, etnikai és menekültügyi tanácsadója lett Detroit egyik negyedének, s ott a Tervező Bizottság elnökeként is működött.

1987-ben visszatért New Brunswickba, mint a Szent László egyházközösség lelkipásztora. 1987. február 5-én a külföldi magyarok első püspöke vikáriussá nevezte ki, majd az ő előterjesztésére az amerikai püspöki kar bevándorlási bizottságának elnöke, tanácsadónak nevezte ki azzal, hogy összekötő legyen a magyarságot szolgáló papok, szerzetesek és az amerikai püspöki kar között. (Az iroda a Vatikánban az Elvándorlók Főpásztori Bizottsága alá tartozik.)

1988-tól lelkésze a New York-i Szent István magyar egyházközösségnek, majd 1989-től a helyi Szent Kereszt görögkatolikus egyházközösség plébánosa is. Két rádióadásnak éveken át rendszeres szónoka, majd a Magyar Családok rádiója című program önálló műsorvezetője a hétvégi „Magyar Amerika Hangja” adás keretén belül. Egyházi, kulturális és nemzetiségi rendezvények gyakori programfelelőse és szónoka, kerekasztal-konferenciák és előadások vitáin ismert résztvevő. Mint az 1956-os forradalom idején a Budai Vár körzetében szervezett szabadságharcos csoportok egykori parancsnokát „A hazáért és a szabadságért” érdemrenddel tüntette ki a Magyar Köztársaság elnöke 1991. október 23-án.

Hazatelepülés

1997 áprilisában visszatelepedett Magyarországra. Dokumentumfilmek is készültek életéről és munkásságáról. 1998-ban vitézzé avatták, majd a volt politikai elítéltek és ’56-osok szervezetei is kitüntették, mint bajtársat, akit kezdettől „tábori papjuknak” is tartanak. Hazatérése után aktívan részt vett az ’56-os eszme terjesztésében és a hősök emlékének megőrzésében. Iskolai lapot szerkesztett, zenei CD-ket adott ki. Itthon jelent meg három kötete is melyben verseket, prózai írásokat, és történelmi visszaemlékezéseket gyűjt egybe. Haláláig az esztergomi ferences rendházban mint nyugdíjas lelkipásztor tevékenykedett. A Hídfő (Esztergomi Millenniumi Társadalmi Kollégium lapja) alapító főszerkesztője.

Elismerései

• 1991-ben 1956-os tevékenységéért A Hazáért és Szabadságért érdemrenddel tüntette ki a Magyar Köztársaság elnöke.
• 1998-ban vitézzé avatták.
• 2005. november 5-én Mindszenty Emlékéremmel tüntették ki.

Művei

• Évgyűrűk. Válogatott versek; s.n., New Brunswick, 1996
• Arcok és fények, Verseskötet, EFO Kiadó és Nyomda, 2000, Esztergom, ISBN 963 00 4419 6
• Csöndlakodalom, Vers és novellakötet, EFO Kiadó és Nyomda, 2003, Esztergom, ISBN 963 206 951 X
• Kelj föl lantom, citerám. 1956-os történelmi mozaik-gyűjtemény, azokról, akik zsíroskenyérrel, kiskabátban mentek háborúba; Ferencesek, Esztergom, 2006

Cikkei

Életünk, Hadak Útján. – 1973: a New Brunswick-i (N. J., USA) Külf. M. Iskolák Értes. szerk-je. – Álneve: Vazul atya. Bo.J.–Fe.Má.–88 Mildschütz 1977:62. (378.) – M. Nemz. 1989. XI. 10. (Dobos Mariann: Budavár ismét elesett. Egy szerz. ’56 őszén ) – Szántó 1992:90. – Hetényi Varga 1999. I:610. – Nagy 2000:1017. – Gulyás–Viczián XXXI. (kz-ban)

Források

• Az oldal megírásánál felhasználtam Végvári Vazul könyveiben megjelent életrajzi írásokat, önéletrajzát, Jelenczki István:Népek Krisztusa Magyarország c. filmjét és Németh B. László: Lőni és imádkozni című dokumentum műsorát amely a Magyar Rádióban hangzott el.
• Búcsú Vazul atyától
• Vazul atya temetésén