Vállalkozók Lapja
A Vállalkozók Lapja: az építő-, szállító-, műszaki és iparügyek üzletforgalmának félhivatalos közlönye 1879-1944 között jelent meg. A lapot Witzenrath K. János alapította és szerkesztette 1888-ban bekövetkezett haláláig. A kiadást és szerkesztést kezdetben Lakatos Lajos vette át egyedül, majd 1900-tól Sós Izidorral, 1901-től Komor Marcelllel közösen jegyezték a lapot, aki a millenniumra utaló Ezrey álnéven rendszeresen foglalkozott a lapban a kor építészeti, társadalmi, politikai kérdéseivel. A lap szerkesztését az 1920-as évek végén fia, Komor János vette át, kiadója ekkoriban Lakatos Mihály és Sós György volt. 1926-tól a lap mellékleteként, Komor János szerkesztésében jelent meg a Tér és Forma, amely 1928-tól önálló folyóirattá vált. A Tér és Formán kívül a lapnak több melléklete is volt, az Útépítés: a Vállalkozók Lapja havi melléklete 1928-1936 között, szerk. Virág Imre. Építőipari szemle: a Vállalkozók lapja szakmelléklete 1928. és az Építőipari anyagártáblázat: a Vállalkozók lapja melléklete 1933-40 között.
Források
[szerkesztés]- Déry Attila – Merényi Ferenc: Magyar Építészet 1867–1945. Urbino Kft., Szekszárd, 2000, ISBN 963-00-3490-5
- (szerk.) Lakatos Mihály – Mészáros L. Edgár – Óriás Zoltán: Az 50 éves Vállalkozók Lapja jubileumi albuma 1879–1929. A magyar építőművészet és építőipar 50 éve, Vállalkozók Lapja, Budapest, 1930