Ugrás a tartalomhoz

Uperoleia borealis

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Uperoleia borealis
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Kétéltűek (Amphibia)
Rend: Békák (Anura)
Alrend: Neobatrachia
Család: Myobatrachidae
Nem: Uperoleia
Gray, 1841
Faj: U. borealis
Tudományos név
Uperoleia borealis
Tyler, Davies & Martin, 1981
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Uperoleia borealis témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Uperoleia borealis témájú kategóriát.

Az Uperoleia borealis a kétéltűek (Amphibia) osztályának békák (Anura) rendjébe, a Myobatrachidae családba, azon belül az Uperoleia nembe tartozó faj.

Előfordulása

[szerkesztés]

Ausztrália endemikus faja. Elterjedési területe Nyugat-Ausztrália északnyugati része, a Kimberley régió keleti felén, ami keletre az Északi területig terjed. Elterjedési területének mérete nagyjából 36 500 km².[1][2][3]

Megjelenése

[szerkesztés]

Kis termetű békafaj, testhossza elérheti a 3 cm-t.[3] Háta barna, sötétbarna foltokkal és középen gyakran egy vékony, narancssárga hosszanti sávval. A szájszéltől a karig néha apró, halvány barnássárga vagy halvány rózsaszín csík húzódik. A hasa fehér, halvány rózsaszín árnyalattal, a hímek torka sötétszürke. A pupilla vízszintes, az írisz aranyszínű. Lábain néha vízszintes sávok húzódnak. Az ágyék és a combok hátsó része élénkvörös. Mellső lábainak ujjai között nincs úszóhártya, a hátsókén félig van, ujjai végén nincsenek korongok. A paratoid mirigyek nagy méretűek és néha halvány narancsbarna színűek.[3]

Életmódja

[szerkesztés]

Élőhelye átmenetileg elöntött gyepterületek gyér növényzetű területei. A hímek februártól hallatják hangjukat a fűcsomók tövéből, vagy álló vagy folyóvizek kövei közül.[1] Nyáron, az esős évszakban szaporodik. A petéket a nőstény egyenként rakja le, és a vízfelszín alatti növényzethez rögzíti ideiglenes tavakban, patakokban és elárasztott vízelvezető árkokban. Az ebihalak akár 3,5 cm hosszúak is lehetnek, aranybarna színűek. Gyakran a víztestek alján maradnak, nincs feljegyzés arról, hogy mennyi idő alatt fejlődnek békává.[3]

Természetvédelmi helyzete

[szerkesztés]

A vörös lista a nem fenyegetett fajok között tartja nyilván. Populációja stabil, több természetvédelmi területen is megtalálható.[4]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]