Tupac Inca Yupanqui
 |
Ez a szócikk láthatóan fordítás eredménye (valószínűleg gépi fordítás). Segíts te is átnézni, hogy ne maradjanak benne magyartalan megfogalmazások, hibás linkek és téves hivatkozások. Ha ezeket kijavítottad, bátran távolítsd el a sablont. Ha a sablonnal nem a jelöltek között találkozol, nevezd át, vagy értesítsd a járőröket! |
| Tupac Inca Yupanqui | |
 | |
| Inka uralkodó | |
| Uralkodási ideje | |
| 1471 – 1493 | |
| Koronázása | Cuzco |
| Elődje | Pacsakutek Jupanki |
| Utódja | Huayna Capac |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Hanan-dinasztia |
| Született | 1441 Cuzco |
| Elhunyt | 1493 (51-52 évesen) Chinchero |
| Édesapja | Pachacuti |
| Testvére(i) | Amaru Topa Inka Mama Ocllo Coya |
| Házastársa | Mama Ocllo Coya |
| Gyermekei |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Tupac Inca Yupanqui témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Tupac Inka Jupanki nagyon fiatal korától összekapcsolódott apja hódító nézeteivel, 16-tól[1][2] 30 éves koráig társkirályként uralkodott.[3] Összeházasodott Ocllo mamával.[2]
Korai évek
[szerkesztés]1456-1471
[szerkesztés]Hatékony segítőnek és munkatársnak bizonyult. Tehetséges harcos volt, és legyőzhetetlen hódítóként adott területeket a birodalomhoz. Először megerősítette a Cuzcoi Birodalom erődjeit, majd észak felé menetelt, szétzúzva Huamanga pocráit, eztán folytatta útját Jauja felé, és Chinchaycochában megalapította Pumpu llactáját (városát).[1] Hadjárata Chachapoyas (északi dzsungel), Cañaris és Cayambis (Ecuador) földje felé folytatódott.[2] Cajamarcába nyomult előre, és ott rendezte be a támaszpontját, ahonnan a tengerpart felé indult, hogy meghódítsa a Chimu Birodalmat. A háború több évig tartott, mivel a Chan Chan hősiesen ellenállt; a folyamatos élelem-biztosítást csak úgy sikerült leállítani, hogy a Moche folyó vizét a homokpadokra irányították, így Chan Chan ellátmány nélkül maradt.[1]
Uralkodása
[szerkesztés]Reformok és hódítások
[szerkesztés]
1471-ben Pacsakutek Jupanki lemondott a trónról a javára. Aktív volt a kormányzásban is. Megszervezte a curacas-t (képviselőket), elrendelt egy népszámlálást, elosztotta a munkát, új tisztségeket állított fel, megszilárdította a mitimaes-t (szolgálatban lévő küldötteket), folytatta a nagy inka birodalmi utak építését, átalakította a börtönöket, terjesztette a Nap kultuszát és létrehozott egy naptárat, csodálatos palotákat épített Tumipamba városában újszülöttje, Huayna Capac megünnepelése alkalmából és megalapította Quitót. Az volt az ambíciója, hogy "A Ragyogónak" nevezzék.[3] Politikai és katonai intézkedései a birodalom határainak kiszélesítésére, ugyanakkor a rend és a béke fenntartására összpontosítottak. Hadsereget toborzott, és Antisuyu felé menetelt, melybe három szektoron keresztül vonult be: Aguatoma, Amaro és Pilcopata. Ebben a hadműveletben két bátor harcos segítette: Otoronco Achachi és Chalco Yupanqui. Megtámadták a dzsungelt, és bekebelezték Yanasimi, Otapari és Manu törzseket. Egyik tábornoka, Cusi Rimachi, Camata útvonalát követve érkezett Paititisbe. Ezeket a régiókat azért hódították meg, hogy egzotikus madarakkal, gyógynövényekkel és chonta fával megrakodva térjenek haza. Utóbbit lándzsáik gyártásához használtak, valamint ott ahol kivágták őket, kokafákat szánt földterületek kaptak helyet. Az expedíció során bátyja, Amaro Topa Inka felhívta figyelmet a collák felkelésére, akik a puquinák és az omasu-yosok segítségével Cuzco ellen vonultak. A konfliktus két évig tartott, s Tupac Yupanqui győzelmével zárult. Győzelmének megszilárdítása érdekében szükségesnek látta, hogy megszállja Colla területét, egészen Charcasig.[1] Folytatódott az llaqta, colca, pucaras, callancas, és a tambos építése.[2]
Utazása Polinéziába
[szerkesztés]Tupac Jupanki az ecuadori Manta-ból kihajózva, majd polinéziai Mangareva és Pascua szigeteket érintve hajózott az óceániai kontinensre. Mielőtt Kolumbusz felfedezte Amerikát, Dél-Amerika nyugati partján az inkák és más andoki kultúrák a rusztikus balsa fa hajók és nádhajók kezelésével bizonyították a tengeri hajózás ismeretét.[4] 20 000 emberrel bontott vitorlát, és megérkezett a Ninachumbi és Kolumbiai nevű szigetekre (valószínűleg ezek valamelyike a Rapa Nui sziget, ahol egy valószínűleg inka eredetű fal van, és ahol egy tupa harcosról szóló történetek ismertek). Egyes történészek úgy vélik, hogy Polinéziába utazott, különösen a Mangareval-szigetre, ahol a tizennyolcadik században lakói egy legendát meséltek egy inka nevű vezérről, aki kelet felől érkezett. Ugyanaz a történet ismert a Marquesas-szigeteken is.[2] Ez az út kilenc–12 hónapig tartott.[5] Az igazság az, hogy két évvel később visszatért, magával hozva fekete embereket, sárgaréz nyergeket, bőröket és állkapcsokat, ezeket a Cuzcói Sacsayhuaman erődbe vittek.[2]
Tupac Yupanqui halála
[szerkesztés]
Egyesek szerint felesége, Chudyi Ocllo megrészegítette azzal azért, hogy fiát, Huarit előnyben részesítse az öröklésben. Azonban hirtelen meggondolta magát, és a 17 éves Huayna Capacot kiáltotta ki sapa inkának (királynak). Múmiáját Quito bevételéig megőrizték, amelynek során Quizquiz és Calcuchimac quitói tábornokok elégették, megtorlásul Quito megszállásáért.[3]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d Perú, Historia del: Tupac Inca Yupanqui (spanyol nyelven). Historia del Perú, 2016. június 19. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
- ↑ a b c d e f g Túpac Inca Yupanqui. pueblosoriginarios.com. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
- ↑ a b c Culturas, Hablemos de: TUPAC YUPANQUI: Biografía, Significado, Conquista y más (spanyol nyelven). Culturas Del Mundo, 2019. április 5. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
- ↑ https://medium.com/@tkollabrill/the-formidable-journey-of-an-inca-to-oceania-by-the-1400-s-cc3ea4693f11. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
- ↑ The formidable journey of an Inca to Oceania by the 1400´s.. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
Irodalom
[szerkesztés]- José Antonio del Busto Duthurburu: Túpac Yupanqui. (= Colección Forjadores del Perú. 11. kötet) Editorial Busto, Peru 1996, ISBN 84-8389-611-7
- José Antonio del Busto Duthurburu: Los hijos del sol. Túpac Yupanqui, descubridor de Oceanía. El Comercio, Lima 2011, ISBN 978-6-123-06035-0
