Ugrás a tartalomhoz

The Long and Winding Road

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
The Beatles
The Long and Winding Road
Kislemez a(z) Let It Be (The Beatles-album) albumról
B-oldalFor You Blue
Megjelent1970. május 8.
Felvételek1969. január 24. – 1970. április 1.
Stíluspopzene
Nyelvangol
Hossz3:40
KiadóApple, EMI London
SzerzőLennon–McCartney
ProducerPhil Spector, George Martin
The Beatles-kronológia
Let It Be (dal)The Long and Winding RoadGot to Get You into My Life
Sablon • Wikidata • Segítség

A The Long and Winding Road a The Beatles rockegyüttes dala, amely 1970-ben a zenekar Let It Be című albumán jelent meg. A dalt Paul McCartney írta, azonban főként Lennon–McCartney-szerzeményként emlegetik.

Kislemezként 1970 májusában adták ki, egy hónappal a The Beatles felbomlása után. A csoport 20. és egyben utolsó slágere lett a Billboard Hot 100 toplistáján.

Keletkezése

[szerkesztés]

Paul McCartney elmondása szerint a The Long and Winding Road címet az egyik első látogatása során találta ki a skót Campbeltown melletti High Park Farmon,[1] amelyet 1966 júniusában vásárolt meg.[2] A dalt egy földút látványa ihlette, amely „felnyúlik a hegyekbe”. A dalt ezen a farmon írta 1968-ban, a The Beatlesben egyre növekvő feszültség hatására.[1][3]

„Egyszerűen leültem a zongorámhoz Skóciában, elkezdtem játszani, és kitaláltam ezt a dalt. Elképzeltem, hogy olyan valaki fogja megcsinálni, mint Ray Charles. Mindig is könnyebben tudtam írni Skócia nyugodt szépségében. […]”[4] - emlékezett Paul McCartney

Miután visszatért Londonba, McCartney felvette a The Long and Winding Road demóverzióját.[5] Később felajánlotta a dalt Tom Jonesnak azzal a feltétellel, hogy az énekes kiadja következő kislemezeként. Jones visszaemlékezése szerint kénytelen volt visszautasítani az ajánlatot, mivel kiadója a Without Love című kislemezt készült megjelentetni.[6]

Felvételek

[szerkesztés]

1969. január

[szerkesztés]

McCartney a zenekarnak 1969. január 7-én játszotta el a dalt a Twickenham Filmstúdióban, ahol a The Beatles éppen az új egész estés filmjét forgatta.[7] Ezután a banda több ízben is megkísérelte a dal felvételét. A londoni Apple stúdióban kétszer – január 26-án és január 31-én – rögzítették.[2] A felvételeken McCartney énekel és zongorázik; John Lennon hathúros basszusgitáron, George Harrison elektromos gitáron (Leslie hangszóróeffektus használatával), Ringo Starr dobon és Billy Preston vendégbillentyűsként elektromos zongorán játszott.[8] Lennon, aki ritkán játszott basszusgitáron, több hibát is elkövetett a felvételek során.[9]

Amint az a The Beatles: Get Back című dokumentumfilm-sorozatban is látható, a január 26-i felvételt követően a zenekar megvitatta annak lehetőségét, hogy zenekari kísérettel egészítsék ki a dalt.

„Az egyetlen mód, ahogyan a fejemben hallottam – mondta McCartney –, az olyan, mint Ray Charles bandája... Mindenesetre azt terveztük, hogy megcsináljuk néhány szám erejéig […]” – mondta Paul McCartney.

George Harrison támogatta a rézfúvós kíséret ötletét: „Jó lenne, ha néhány rézfúvós csak a fenntartó akkordot csinálná, mozogna és csak hangokat tartana.”[10]

1970. április

[szerkesztés]

1970 elején Lennon és Harrison megkérte a The Beatles menedzserét, Allen Kleint, hogy adja át az 1969. januári felvételeket Phil Spector amerikai producernek,[11] annak reményében, hogy sikerül az albumot megmenteni.[4] McCartney ekkoriban elhidegült zenésztársaitól, mivel ellenezte Klein menedzseri kinevezését. Jó néhány hétbe telt, mire válaszolt azokra az üzenetekre, amelyekben a tagok Spector felkérésének jóváhagyását kérték tőle, hogy elkezdhessen dolgozni a felvételeken.[12] Spector úgy döntött, hogy visszatér a „The Long and Winding Road” január 26-i felvételéhez.[8][13]

A producer különféle változtatásokat hajtott végre a dalokon. A zenekar utolsó felvétele 1970. április 1-jén történt, amikor zenekari felülszinkronnal látták el a The Long and Winding Road, az Across the Universe és az I Me Mine című dalokat az EMI Stúdióban. Peter Bown egyensúlymérnök szerint a stúdióban való különc viselkedéséről ismert Spector különös hangulatban volt aznap: „Mindenre szalagvisszhangot akart, félóránként más tablettát kellett bevennie, és a testőre is ott volt. Folyamatosan ilyeneket beszélt: »Ezt akarom hallani, azt akarom hallani. Ez kell, nekem kell.«” A zenekart annyira bosszantotta Spector viselkedése, hogy a zenészek nem volt hajlandó tovább játszani; egy ponton Bown hazament, és arra kényszerítette Spectort, hogy telefonáljon neki, és rávegye, hogy térjen vissza, miután Starr azt mondta Spectornak, hogy nyugodjon meg.[5]

Ennek ellenére Spectornak sikerült átszinkronizálnia a dalt nyolc hegedűvel, négy brácsával, négy csellóval, három trombitával, három harsonával, két gitárral és egy tizennégy tagú női karral.[14]

Április 2-án Spector mindegyik Beatle-nek elküldött egy acetátot az elkészült albumról. Mind a négy Beatle – köztük McCartney is – táviratot küldött Spectornak, amelyben jóváhagyták a megjelenést.[2][11]

Fogadtatás

[szerkesztés]

Kritikai visszhang

[szerkesztés]

A Let It Be túlnyomóan kedvezőtlen kritikákat kapott a zenekritikusoktól,[15][16] akik közül sokan nevetségesnek találták Spector hangszerelését, különösen a The Long and Winding Road című dalban.[17][18]

Richard Williams a Melody Maker albumkritikájában azt írta, hogy „Paul dalai egyre lazábbak, kevésbé tömörek; Spector hangszerelése pedig tovább fokozza a Bacharach-hangulatot. A vonósok helyenként kellemes teltséget adnak, de a dalok végére rendre kipukkadnak; […] a hárfa túl sok.”[19][20]

A Rolling Stone kritikusa, John Mendelsohn különösen szkeptikusan nyilatkozott Spector munkásságáról,[21] mondván: „A The Long and Winding Road... gyakorlatilag hallgathatatlanná tette iszonyatosan döcögős vonósokkal és egy nevetséges kórus, amely csak arra szolgál, hogy kihangsúlyozza Paul énekének kedvetlenségét…” Mendelsohn szerint bár a dal „valamivel kisebb fejezet McCartney egyszerű, romantikus történetében, végül talán elkezdett volna egy igénytelenül elbűvölővé válni” Spector „nyomasztó kásája” nélkül.[22]

2011-ben a Rolling Stone a "The Long and Winding Road"ot a 90. helyre helyezte a „100 legnagyobb Beatles-dal” listáján.[23] A Mojo által 2006-ban összeállított hasonló listán a dal a 27. helyen szerepelt. A magazinhoz írt kommentárjában Brian Wilson „minden idők kedvenc Beatles-számának² nevezte, és kiemelte: „Amikor szakítottak, megtört a szívem. Azt hiszem, folytatniuk kellett volna.”[24]

Közreműködők

[szerkesztés]

Walter Everett könyve nyomán.[7]

The Beatles
Egyéb közreműködők
  • Billy Preston - elektromos zongora
  • John Barham - kórusvezető
  • Richard Hewson - karmester
  • Kórus, nagyzenekar – 18 hegedű, 4 brácsa, 4 cselló, hárfa, 3 trombita, 3 harsona, 2 gitár, 14 női hang

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Howard Sounes. An Intimate Life of Paul McCartney (angol nyelven) (2010). ISBN 978-0-00-723705-0 
  2. ↑ a b c Miles Barry. The Beatles Diary Volume 1: The Beatles Years (2001). ISBN 0-7119-8308-9 
  3. ↑ Lauren Duca. „'The Long And Winding Road' Led to the Beatles' Final No. 1 Single”, HuffPost, 2014. június 3. 
  4. ↑ a b Mike Merritt. „Truth behind ballad that split Beatles”, Sunday Herald, 2003. november 16.. [2006. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2024. január 27.) 
  5. ↑ a b Mark Lewisohn. The Complete Beatles Recording Sessions: The Official Story of the Abbey Road Years 1962–1970. London: Bounty Books [1988] (2005). ISBN 978-0-7537-2545-0 
  6. ↑ David Owens. „Sir Tom Jones reveals the Beatles hit that was written for him”, WalesOnline, 2012. június 3. 
  7. ↑ a b The Beatles as Musicians: Revolver Through the Anthology 
  8. ↑ a b John C. Winn. That Magic Feeling: The Beatles' Recorded Legacy, Volume Two (2009). ISBN 978-0-3074-5239-9 
  9. ↑ Mike Merritt. „Truth behind ballad that split Beatles”, Sunday Herald, 2003. november 16.. [2006. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2024. január 27.) (angol nyelvű) 
  10. ↑ The Beatles: Get Back | S1:E3 | Jackson| 2021| 00:18:17
  11. ↑ a b Jim Irvin (2003. November). „Get It Better: The Story of Let It Be... Naked”. 
  12. ↑ Peter Doggett. You Never Give Me Your Money: The Beatles After the Breakup. New York: NY: It Books (2011) 
  13. ↑ Bruce Spizer. The Beatles on Apple Records. New Orleans, LA: 498 Productions (2003). ISBN 0-9662649-4-0 
  14. ↑ Ian MacDonald. Revolution in the Head: The Beatles' Records and the Sixties, 2. kiadás, London: Pimlico (2005). ISBN 1-84413-828-3 
  15. ↑ Keith Badman. The Beatles Diary Volume 2: After the Break-Up 1970–2001. London: Omnibus Press. (2001). ISBN 978-0-7119-8307-6 
  16. ↑ [Unterberger|Richie Unterberger] (2011. december 19.). „The Beatles Let It Be”, Kiadó: AllMusic. 
  17. ↑ Richard Williams. Phil Spector: Out of His Head. London: OmnibusPress, 146. o. (2003). ISBN 978-0-7119-9864-3 
  18. ↑ Kenneth Womack. The Beatles Encyclopedia: Everything, 4. kiadás, 568-569. o. (2014). ISBN 978-0-313-39171-2 
  19. ↑ Richard Williams (1970. május 9.). „Beatles R.I.P.”, 5. o, Kiadó: Melody Maker. 
  20. ↑ Steve Sutherland (2003). „NME Originals: Lennon”, London, 75. o, Kiadó: IPC Ignite!. 
  21. ↑ Nicholas Schaffner. The Beatles Forever. New York: NY: McGraw Hill, 138. o. (1978). ISBN 0-07-055087-5 
  22. ↑ John Mendelsohn (1970. június 11.). „The Beatles: Let It Be”, Kiadó: Rolling Stone. 
  23. ↑ Rolling Stone. (Hozzáférés: 2017. március 16.)
  24. ↑ Phil Alexander (2006. július). „The 101 Greatest Beatles Songs”, 84. o, Kiadó: Mojo. 

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a The Long and Winding Road című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=The_Long_and_Winding_Road&oldid=27566881”