Ugrás a tartalomhoz

The Adverts

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
The Adverts
Információk
Alapítva1976
Műfajpunk rock
KiadóStiff Records
Tagok
T. V. Smith
SablonWikidataSegítség

A The Adverts rövid életű angol punkegyüttes volt. Mindössze négy évig működtek, 1976-tól 1979-ig. Ennek ellenére nagy hatású zenekarnak számítanak.

Tagok: Tim „TV” Smith, Gaye Black, Howard Boak, Laurie Muscat, John Towe, Rod Latter, Tim Cross, Paul Martinez és Rick Martinez.

A The Virgin Encyclopedia of 70s Music az "első női punk sztárnak" írta le Gaye Advert (Gaye Black) basszusgitárost.[1] A zenekar leghíresebb dalának a "Gary Gilmore's Eyes" számít, amely felkerült az angol Top 20-as slágerlistára is.[2] A dal az együttes első, Crossing the Red Sea with the Adverts című albumán hallható.

1976-ban alakultak meg Londonban. Az alapító tagok Tim Smith és Gaye Black házaspár voltak. Felfogadták Howard Boak-ot és Laurie Muscat-ot, és ezzel megalakult az Adverts. Többször játszottak a londoni The Roxy klubban, szám szerint kilencszer. Pályafutásuk alatt két nagylemezt jelentettek meg. A legelső bekerült az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe.

1979-ben feloszlottak, miután a menedzserük áramütés miatt meghalt. TV Smith később saját együtteseket alapított, majd szólókarrierbe kezdett.

Diszkográfia

[szerkesztés]
  • Crossing the Red Sea with the Adverts (1978)
  • Cast of Thousands (1979)

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]