Tengerparti seprűcserje

Tengerparti seprűcserje
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények;
Törzs:	Zárvatermők;
Csoport:	Valódi kétszikűek;
Csoport:	Asteridae;
Rend:	Fészkesvirágzatúak;
Család:	Őszirózsafélék;
Nemzetség:	Baccharis;
Tudományos név
	Baccharis halimifolia; L
Elterjedés
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Tengerparti seprűcserje témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Tengerparti seprűcserje témájú médiaállományokat és Tengerparti seprűcserje témájú kategóriát.

A tengerparti seprűcserje vagy borfa (Baccharis halimifolia) az őszirózsafélék családjába tartozó, Észak-Amerikában honos, látványos virágzatú, sótűrő bokor. Európában és Ausztráliában kivadult és inváziós fajként terjed.

Megjelenése

A tengerparti seprűcserje 2-4 (ritkán akár 6) méter magas lombhullató cserje. Néha kis, egytörzsű fa formájában nő, de többnyire sűrű bokor. A kifejlett növények kérge mélyen bordázott. Szórt elhelyezkedésű levelei rombusz alakúak, oválisak vagy keskeny ovális-lándzsásak, 2–6 cm hosszúak. Szélük a nyél közelében ép, a csúcs felé 1-3 nagy fog lehet rajta.

Ősszel, augusztus végétől novemberig virágzik. Virágai kétlakiak, vagyis a porzós és termős virágok külön növényeken találhatók. AZ egyes virágok aprók, de az ágak végén nagy virágzatba tömörülnek. A porzós virágok sárgásak, nem különösebben feltűnőek, viszont a termősök hosszú, gyapjúszálszerű fonalakat növesztenek, amelyek miatt messziről az egész bokor úgy tűnik, mintha vatta borítaná.

Termése 1,3-1,8 mm-es kaszat, amelynek végén számos, 10–12 mm hosszú, ezüstfehér szál segíti a szél által való terjesztést. A magoknak nincs szükségük pihenési időszakra, azonnal csírázásképesek.

Kromoszómaszáma 2n=18.

Elterjedése és termőhelye

Eredetileg Észak-Amerika délkeleti részén volt honos a kanadai Új-Skóciától Floridán keresztül egészen Texasig és Északkelet-Mexikóig (valamint Kubában és a Bahamákon). A Fekete-tenger partján (Abházia), Észak-Spanyolországban, Dél-Franciaországban, Olaszországban, Ausztráliában és Új-Zélandon kivadult és gyorsan terjedve veszélyezteti az őshonos fajokat. Szerepel az Európai Unió inváziós fajokat felsoroló jegyzékében.

Eredeti hazájában tengerpartokon, partközeli sós mocsarakban, legelőkön, utak mentén található meg. A talajjal szemben igénytelen, jól nő a nagyobb sótartalmú vagy szikes talajon; elviseli a nedves, száraz vagy tápanyagszegény aljzatot. A nehéz agyagtalajt nem kedveli. A fagyot jól tűri. Nagy mennyiségű magot termel (egy növény akár több százezret, sőt másfél milliót), amelyeket a szél több kilométerre is elvisz, így gyorsan tud terjedni.

Felhasználása

Nagy tömegben hozott virágai jó méhlegelők, különösen ősszel, amikor kevés virág nyílik. Igénytelensége, gyors növekedése, látványos virágzata miatt dísznövényként ültetik, de a talaj eróziójának megakadályozására is használják. Magjai mérgezőek. Pollenje allergén lehet.