Ten Years After
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
| Ten Years After | |
 | |
| Alvin Lee 1975-ben. | |
| Információk | |
| Eredet | Nottingham, Anglia |
| Alapítva | 1968 |
| Aktív évek | 1967- 1974, 1983, 1988-napjainkig |
| Műfaj | Blues-rock, blues, |
| Kiadó | Polygram, Chrysalis, EMI, CBS |
| Tagok | |
| Leo Lyons Chick Churchill Ric Lee Joe Gooch | |
| Korábbi tagok | |
| Alvin Lee | |
| A Ten Years After weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ten Years After témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Ten Years After egy angol blues-rock formáció, mely fénykorát az 1960-as évek végén illetve az 1970-es évek elején élte.
Története
[szerkesztés]A zenekar frontembere Alvin Lee gitáros - énekes. Első zenekarát 1960-ban alakította meg Atomites néven. Ennek a tagja volt későbbi társa Leo Lyons is. Lee és Leo korábban egy Jaybirds nevű formációban zenélt, amellyel lemezük is megjelent. Megnyerték a csapatnak Chic Curchill billentyűst és felvették a Ten Years After nevet. Egy ideig Hamburgban játszottak, majd hazatérve egy West End-i produkción dolgoztak. Ekkor ismerték meg a zeneakadémista Rick Leet, aki csak névrokona Alvinnek. A windsori fesztiválon mutatkoztak be a nagyközönség előtt, majd állandó fellépői lettek a londoni Marquee klubnak. A Decca Deram szerződtette a zenekart, mely (akkoriban szokatlan módon) rögtön megjelentette a bemutatkozó LP-t, nem várta meg, míg egy kislemez sikeres lesz. A korong hallatán Bill Graham, a neves USA propagandista lekötötte az együttest Filmore Auditorium-beli fellépésekre. Alvin Lee hamarosan megkapta a kritikától a "leggyorsabb kezű zenész" címet. Az 1968-as Undead meghozta számukra a világsikert és az Im Going Home felkerült a slágerlistákra. Két erős lemezzel (Stonehenge-1969, Ssssssh-1969) és egy kirobbanó Woodstocki fellépéssel tovább erősítették pozíciójukat. Az ünneplésből kijutott az egy évvel későbbi Wight szigeti fellépésen is. Az 1970-es Cricklewood Green lemezről a Love Like A Man felkerült az angol listára. Az elektronikus hatásokat felvonultató A Space In Time a töprengőbb zene felé fordult, és USA siker lett. 1973-ra Alvin Lee megfáradt a sok turnézástól és a zenekart "vándorvurlicernek" nevezte. Az együttes felbomlásáig 28 körutat tettek az Amerikai Egyesült Államokban. A tagok szólómunkákba kezdtek, Alvin visszavonult XV. sz-i házába és stúdiót épített, ahol Mylon Lefevre gospelénekes lemezét felügyelte. Churchill 1973-ban szólólemezt adott ki You and Me címmel. Szintén 1973-ban jelent meg a Ten Years After élő LP, amely frankfurti, amszterdami, rotterdami, párizsi felvételek anyagát tartalmazta. 1974 tavaszán Alvin Lee a londoni Rainbow színházban saját kilenctagú együttesével lépett fel. Az esemény az Alvin Lee And Co In Flight c. lemezen lett megörökítve. A Ten Years After egy hónappal később telt ház előtt játszott a Rainbow-ban. Ez lett utolsó brit fellépésük, mivel Alvin Lee világturnéra indult Alvin Lee And Co. néven. 1975 májusában bejelentették a Ten Years After megszűnését. Rick Lee saját együttest alakított. Alig egy hónappal később azonban a Ten Yers After USA turnét tett, hogy eleget tegyen szerződéses kötelezettségeinek. 1977-ben Alvin létrehozta a Ten Years Latert Tom Compton dobossal és Mick Hawksworth basszusgitárossal, kiadtak két lemezt (Rocket Fuel- 1978, Ride On-1979), de ezek nem értek fel Alvin Lee korábbi munkáinak színvonalával. Churchill menedzser lett a Chrysalis Musicnál, Leo Lyons pedig olyan együttesekkel dolgozott producerként, mint a Motörhead vagy az UFO. 1983-ban összeállt az eredeti tagság néhány koncertre, de ez nem keltett nagy feltűnést. Az 1980-as évek végén megint összeálltak, amiből lemez is született. Az About Time kisebb USA siker lett. Ezután néhány németországi fesztiválon szerepeltek. Alvin Lee ezek után főleg szólóban járta Európát, lemezei közül a Pure Blues és a Live in Vienna sikerült nívósra. Legutoljára In Tennessee címen készített lemezt. A Ten Years After őstagjai a huszonéves Joe Gooch személyében találták meg utódját, akivel 2004-ben vették fel a Now albumot. Ezt követte a 2008-as Evolution lemez.
Tagjai
[szerkesztés]Jelenlegi felállás
- Chick Churchill – billentyűs hangszerek (1966-1974, 1983, 1988-napjainkig)
- Ric Lee – dobok (1966-1974, 1983, 1988-napjainkig)
- Marcus Bonfanti – gitár, ének (2014-napjainkig)
- Colin Hodgkinson – basszusgitár (2014-napjainkig)
Korábbi tagok
- Alvin Lee – gitár, ének (1966-1974, 1983, 1988-2003; 2013-ban meghalt)
- Leo Lyons – basszusgitáros (1966-1974, 1983, 1988-2014)
- Joe Gooch – gitár, ének (2003-2014)
Idővonal
[szerkesztés]
Diszkográfia
[szerkesztés]| Ten Years After | 1967 | |
| Undead | 1968 | |
| Stonedhenge | 1969 | |
| Sssssh | 1969 | |
| Cricklewood Green | 1970 | |
| Watt | 1970 | |
| A Space in Time | 1971 | |
| Alvin Lee And Company | 1972 | |
| Rock & Roll Music To The World | 1972 | |
| Recorded Live (dupla) | 1973 | |
| Positive Vibrations | 1974 | |
| About Time | 1989 | |
| Live At The Fillmore East 1970 (dupla koncertlemez) | 2001 | |
| Now | 2004 | |
| Roadworks (dupla koncertlemez) | 2005 | |
| Evolution | 2008 | |
| Live at Fiesta City (DVD) | 2009 |
Válogatások:
- Double Deluxe (1970)
- Ten Years After (1971)
- Classic Performances (1976)
- "Hear them calling" (1976)
- Goin' Home (1977)
- Greatest Hits (1977)
- Profile (1979)
- Ten Years After (1980)
- Timewarps (1983)
- The Collection (1985)
- At Their Peak (1987)
- Universal Music Co.(Classic Rock Gold – 2 diszk) (1987)
- Portfolio - A History (1988)
- The Collection (1991)
- Essential (1991)
- Pure Blues (1995)
- I'm Going Home (1996)
- Premium Gold Collection (1998)
- The Best of (2000)
- Very Best Ten Years After Album Ever (2001)
- Ten Years After Anthology (2002)
Források
[szerkesztés]- Mike Clifford: New Illustrated Rock Handbook
További információk
[szerkesztés]
