Ugrás a tartalomhoz

Tehnofrig

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Tehnofrig 1949-ben alapított kolozsvári cég, amely ipari hűtőberendezéseket és egyéb élelmiszeripari gépeket gyártott.[1]

Elhelyezkedése

[szerkesztés]

A gyár 11 hektárnyi földterületet foglalt el a vasútállomás közelében, a Gyufagyár utcában (Str. Fabricii de chibrituri).[2][3]

Története

[szerkesztés]

A gyárat 1949-ben alapították az 1944. június 2.-án lebombázott gyufagyár helyén, a megmaradt néhány épület felhasználásával.[3] A romeltakarítást 1949. novemberben kezdték el. A gyár első igazgatója Csizmadia István ácsmester lett, főmérnöke Jenei Dezső.[4] Jenei főmérnöksége alatt (1949–1973) a cég Délkelet-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari gépgyárává vált.[5] 1954-ben a cégnek 760 alkalmazottja volt, és év végére 1100 fős létszámot irányoztak elő. 1962-ben a Securitate egyik ügynöke azt jelentette, hogy Jenei főmérnök soviniszta, mivel az alkalmazottak felvételekor a magyarokat részesíti előnyben. Ezek a vádak folytatódtak az 1960-as és 1970-es években is.[6]

A rendszerváltás utáni első években a Tehnofrig megszerzett néhány állami tulajdonú céget, így birtokába került majdnem minden üzlethelyiség a kolozsvári tömbházak földszintjén. [2] 2001-ben privatizálták, a többségi tulajdonos 82%-kal a Metalo Chimice Cluj-Napoca lett.[1][7]

A Tehnofrig vagyonának egyes elemeit 2008-ban öt különálló cégbe vitték át (Tehnofrig Imobiliare, Tehnofrig Finance, Tehnofrig, Parcul Rozelor, Tehnofrig Invest és Tehnofrig Center)[2][8] egy ingatlanprojekt érdekében. A gyár épületeit lebontották, és a terület egy részén 3,7 hektáron felépült a Dedeman barkácsáruház.[9]

A bontás előtti utolsó évben, 2007-ben a Tehnofrig létszáma 187 fő, árbevétele 12 118 038 lej, nyeresége 5 758 164 lej volt.[10] 2015-ben már nem volt egyetlen alkalmazottja sem, és 63 151 lej veszteséget termelt.[11]

Termékei

[szerkesztés]

A Világbank 1978-as jelentése szerint a Tehnofrig termékskálája a hűtőipari berendezéseken kívül kiterjedt az italgyártás, tejfeldolgozás, sörfőzés, konzervgyártás, olajkészítés és sütőipar berendezéseire is.[12]

2004-ben a cég a következő termékeket és szolgáltatásokat értékesítette:[13]

  • élelmiszeripari berendezések: mini-tejfeldolgozó (2000-10000 liter/nap), centrifugális elválasztó, tejpasztőrizáló berendezés, rozsdamentes acélből készült tartályok csokoládé, sör, liszt, italok tárolására, palackozó berendezések,
  • lemezes hőcserélők
  • alkatrészek és részegységek az ügyfél által biztosított dokumentáció alapján
  • kapcsolódó szolgáltatások (üzembe helyezés, tanácsadás, javítás)

Az irodalomban

[szerkesztés]

A Napsugár című gyermeklapban jelent meg Lászlóffy Aladár A Tehnofrig üzemben című verses termelési riportja.[14]

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. a b Cadere de profit la Tehnofrig. Ziarul Financiar, (2006. augusztus 21.)
  2. a b c Oana Buzatu: Fabrica Tehnofrig va fi demolată. Romania libera, (2008. május 20.)
  3. a b Asztalos Lajos: Kolozsvár: Helynév- és településtörténeti adattár. Kolozsvár: Kolozsvár Társaság Polis. 2004. 183 és 482. o. ISBN 973 8341 44 2  
  4. Tatár Zoltán: A Tehnofrig szomorú históriája: a pingvin elröpült. Szabadság, (2011. június 3.) arch Hozzáférés: 2019. július 8.
  5. Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés II. (G–Ke). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1991. ISBN 973-26-0212-0   [Jenei Dezső]
  6. Vlad Onaciu: Constructing Socialism at "Tehnofrig": A social history case-study into the ethnic structure of the Cluj workforce during the mid-1960s. Studia Universitatis Babes-Bolyai, LX. évf. 2. sz. (2015. december)
  7. DECIZIE nr.173 din 20 iunie 2002 privind concentrarea economică realizată de Societatea Comercială "Metalo Chimice" - S.A. Cluj-Napoca prin dobândirea controlului unic direct asupra Societății Comerciale "Tehnofrig" - S.A. Cluj-Napoca. Monitorul Oficial, 449. sz. (2002. június 26.) arch Hozzáférés: 2019. július 8.
  8. Ö. I. B: Bontják a Tehnofrig élelmiszeripari gépgyárat. Szabadság, XXII. évf. 211. sz. (2010. szeptember 10.)
  9. Ce s-a ales de marile fabrici comuniste din Cluj. catcostaclujul.ro (2017. november 3.) (Hozzáférés: 2019. július 8.) arch
  10. Tehnofrig SA. www.listafirme.ro (Hozzáférés: 2019. július 8.)
  11. Calin Poenaru: Platforma industrială de la gară trece în istorie. Ziua de Cluj, (2017. január 16.) arch Hozzáférés: 2019. július 8.
  12. Romania: The Industrialization of an Agrarian Economy under Socialist Planning II. documents.banquemondiale.org (1978. március 31.) (Hozzáférés: 2019. július 8.)
  13. Aristica Branzan: "Tehnofrig" Cluj-Napoca exportă 22% din producţie. Bursa, (2004. január 27.)
  14. Vallasek Júlia: Kultikus nyelvhasználat a Gheorghiu-Dej korszak gyermeklapjaiban. In Kultúra, nemzet, identitás: A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson (Debrecen, 2006. augusztus 23-26.) elhangzott előadások. Szerk. Jankovics József , Nyerges Judit. Budapest: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság. 2011. ISBN 978 963 87595 6 6  

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Tehnofrig című román Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]