Pekarifélék

Pekarifélék
	Evolúciós időszak: Késő eocén – jelen, 33,9–0 Ma PreꞒ Є O S D C P T J K Pg N
	Örvös pekari (Pecari tajacu)
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Osztály:	Emlősök (Mammalia);
Alosztály:	Elevenszülő emlősök (Theria);
Csoport:	Eutheria;
Alosztályág:	Méhlepényesek (Placentalia);
Öregrend:	Laurasiatheria;
Csoport:	Scrotifera;
Csoport:	Ferungulata;
Csoport:	Patások (Ungulata);
Rend:	Párosujjú patások (Artiodactyla);
Csoport:	Artiofabula;
Alrend:	Disznóalakúak (Suina);
Család:	Tayassuidae; Palmer, 1897
Szinonimák
	Dicotylidae Turner, 1849;
Elterjedés
	Elterjedési területük
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Pekarifélék témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Pekarifélék témájú kategóriát.

A pekarifélék (Tayassuidae) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjének egy családja.

A családba 4 recens faj tartozik.

A pekariféléknél a disznófélékhez hasonlóan a hímet, nőstényt és fiatal állatot a kan, koca és malac szavakkal jelöljük.

A pekarifélék közepes méretű párosujjú emlősök, amelyek a disznóalakúak (Suina) alrendjéhez tartoznak, így rokonságban állnak a disznófélékkel, amelyekre egyébként hasonlítanak. E család fajai megtalálhatók Észak-Amerika délnyugati részén és Közép- és Dél-Amerika egész területén. Az állatok általában 90-130 centiméter hosszúak, és egy felnőtt pekari 20-40 kilogrammot nyomhat fajtól függően.

Az emberek sokszor összetévesztik a pekariféléket, amelyek az amerikai kontinensek endemikus élőlényei a disznófélékkel, amelyek Afro-Eurázsiából származnak. Az összetévesztést az elvadult házi sertések is okozzák.

Megjelenésük

A pekarifélék közepes méretű állatok, amelyek igen hasonlítanak a disznófélékre. Mint a disznóknak, a pekariknak is porcos lemezben végződik az orruk, szemük pedig nagyon kicsi a fejükhöz képest. A disznókhoz hasonlóan a pekarik is a két középső ujjukon járnak, de eltérően az előbbiektől nekik a két szélső ujjuk hiányozhat. A pekarik gyomra három kamrás, de azért nem kérődzők, és bonyolultabb, mint a disznóké.^[1]

Az állatok mindenevők, táplálékuk között szerepelnek kisebb állatok, de főképp gyökerek, füvek, magok és gyümölcsök. Felső állcsontjában ülő rövid, barázdált agyarai segítségére vannak a növényzet feltúrásában, amikor kis gerinctelen állatokra vadászik. A vaddisznó agyarával ellentétben, a pekarik agyara rövidebb és lefelé áll. Az állatok állkapcsa és agyara alkalmas a magok szétzúzására és a gyökerek felvágására.^[1] Az agyarakat védekezésre is használják. A pekarik fogképlete a következő: ${\tfrac {2.1.3.3}{3.1.3.3}}$

Ha egymáshoz dörzsölik agyaraikat, csikorgó hang keletkezik, és ez távol tartja legtöbbször a ragadozókat. A pekarik agressziv állatok, eltérően a disznóktól, őket nem lehet szelídíteni, mivel valószínűleg rátámadnának gondozóikra. Beszámolók vannak arról, hogy Bolívia északnyugati részén Madidi Nemzeti Park mellett nagyobb pekari csordák embereket sebeztek és öltek meg.^[2]

A pekarifélék társas állatok és csordákba verődnek. Észrevettek már 100 tagú fehérajkú pekari (Tayassu pecari) csordát is, a Chaco-pekari (Catagonus wagneri) és az örvös pekari (Pecari tajacu) kisebb csordákban járnak. A kövületek azt mutatják, hogy a kihalt pekari-fajok is csordákban éltek.

A háton és mindkét szem alatt egy-egy mirigy található; a háti mirigy az óriás pekarinál (Pecari maximus) alig fejlett. A szagmirigyeket a terület megjelzésére használják, a terület 2,8 négyzetkilométeres is lehet. Egymáshoz dörzsölödve, a csorda tagjai egymást is megjelölik szagmirigyeikkel, így megerősítve a családi köteléket. A szag fontos az állatok számára, mivel látásuk eléggé gyenge. A mirigyekből áradó szag elég erős, hogy az ember is megérezze, emiatt a pekarikat „büdös disznóknak” is nevezik.

Kifejlődésük

A pekarifélék először a késő eocénben vagy a korai oligocénben jelentek meg Európa területén. A későbbi korok rétegeiben, minden kontinensen találhatók pekari kövületek, kivéve Ausztráliát és Antarktiszt. A miocén után az Óvilágban kihaltak a pekarik.

Habár manapság gyakoriak Dél-Amerikában, a pekarifélék körülbelül 3 millió éve élnek ott, amiután a Panama-földhíd összekötötte a két Amerikát, és megkezdődött a nagy amerikai faunacsere. Ekkor sok észak-amerikai állat a déli kontinensre költözött, köztük a pekarifélék, a lámák és a tapírok. Néhány délen lakó pedig északra költözött – így tett az óriáslajhár is.^[3]

Rendszerezés

A család az alábbi nemeket és fajokat foglalja magában:

Catagonus Ameghino, 1904 -1 faj
- Chaco-pekari (Catagonus wagneri) (Rusconi, 1930)

Pecari Reichenbach, 1835 – 2 faj

Tayassu Fischer von Waldheim, 1814 – 1 faj
- fehérajkú pekari (Tayassu pecari) (Link, 1795)
Fosszilis nemek és fajok:^[4]
- †Floridachoerus
- †Platygonus Le Conte, 1848
- †Macrogenis
- †Muknalia^[5]
- †Mylohyus
- †Simojovelhyus^[6]
- †Skinnerhyus

Képek

Jegyzetek

↑ ^a ^b Castellanos, Hernan.szerk.: Macdonald, D.: The Encyclopedia of Mammals. New York: Facts on File, 504–505. o. (1984). ISBN 0-87196-871-1
↑ Archivált másolat. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 22.)
↑ Pearce's Peccary - Platygonus Pearcei. Hagerman Fossil Beds' CRITTER CORNER by Dr. Greg McDonald, 27 March 1999.
↑ PaleoBiology Database: Platygonus, basic info. [2012. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 24.)
↑ Stinnesbeck, Sarah R.. „A new fossil peccary from the Pleistocene-Holocene boundary of the eastern Yucatán Peninsula, Mexico”. Journal of South American Earth Sciences. DOI:10.1016/j.jsames.2016.11.003.
↑ Prothero, Donald R., Brian L. Beatty, and Richard M. Stucky. "Simojovelhyus is a Peccary, Not a Helohyid (Mammalia, Artiodactyla)." Journal of Paleontology 87.5 (2013): 930–33.

Források

Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6
Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (szerkesztők). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3. kiadás) (angolul)

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Peccary című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[EoM-1] Castellanos, Hernan.szerk.: Macdonald, D.: The Encyclopedia of Mammals. New York: Facts on File, 504–505. o. (1984). ISBN 0-87196-871-1

[2] Archivált másolat. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 22.)

[3] Pearce's Peccary - Platygonus Pearcei. Hagerman Fossil Beds' CRITTER CORNER by Dr. Greg McDonald, 27 March 1999.

[4] PaleoBiology Database: Platygonus, basic info. [2012. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 24.)

[5] Stinnesbeck, Sarah R.. „A new fossil peccary from the Pleistocene-Holocene boundary of the eastern Yucatán Peninsula, Mexico”. Journal of South American Earth Sciences. DOI:10.1016/j.jsames.2016.11.003.

[protheropeccary-6] Prothero, Donald R., Brian L. Beatty, and Richard M. Stucky. "Simojovelhyus is a Peccary, Not a Helohyid (Mammalia, Artiodactyla)." Journal of Paleontology 87.5 (2013): 930–33.

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]