Ugrás a tartalomhoz

Tartu-osztályú tengeri áruszállító hajó

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tartu-osztály
HajótípusTengeri áruszállító motorhajó
ÉpítőGanz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt.
Általános jellemzők
Vízkiszorítás2178 t
1248 DWT
Hossz77,54 m
Szélesség11,3 m
Merülés4 m
HajtóműLáng 8LD 315 RFT
Üzemanyagdiesel
Teljesítmény1000 LE
Sebesség11 csomó (20 km/h)
SablonWikidataSegítség

A Tartu-osztály (teljes nevén 1200 DWT (TARTU) típusú tengeri áruszállító hajó) az angyalföldi hajógyárban (neve 1962-ig Gheorgiu-Dej Hajógyár, 1962 után Magyar Hajó- és Darugyár Angyalföldi Gyáregység) épült, 63 egységből álló teherhajó osztály. A hajók nevüket gyakran észt városokról illetve tájegységekről kapták. Megrendelőjük és átvevőjük kivétel nélkül a Szovjetunió volt, de az osztály számos tagja elkerült onnan, és néhányuk még ma is üzemel. A hajót az 50-es évek végén, az ugyanebben a gyárban nagy számban épült Tissa/Telnovsk-teherhajóosztály tapasztalatai alapján fejlesztették ki, és 1960-tól 1968-ig gyártották.

Felépítése

[szerkesztés]

A hajók teljesen hegesztett kivitelben készültek, osztályukra jellemző az „angyalföldi” típusú, kerek tat és tatfelépítmény. Általános darabáru, ömlesztett áru és farakomány szállítására készült, raktárteteje McGregor rendszerű. A raktér fölött egyetlen daruárbóc magasodik, a hajótest függélyek közti hossza 67 méter, oldalmagassága 5,3 m. Fő hajtóműve egy 1000 lóerős Láng-dízelmotor (Láng 8LD 315 RFT).

Pályafutása

[szerkesztés]

A 60-as évek magyar hajógyártásának legnagyobb szériaterméke ez az 1200 DWT kapacitású tengeri áruszállító hajó volt, amely sok elismerést és jó hírnevet szerzett a magyar hajóiparnak. Az osztály eredeti 63 egységét a Szovjetunió vette át, de e típust fejlesztették aztán tovább különböző hordképességekkel (Spartak-osztály, Joerka-osztály, Tata-osztály), más országok kereskedelmi flottái számára is. A Tartu-osztály már szétbontott, szolgálatból kivont egységei átlagosan 33 évig szelték a tengereket. A legrövidebb üzemidőt az északi tengereken üzemelő, Kamcsatka, Murmanszk, Arhangelszk központú cégek tulajdonába került hajóknál látjuk, ahol már általában a 70-es, 80-as években leselejtezték őket, míg az indonéz haditengerészetnél illetve a Szovjet Dunai Hajózási Vállalatnál szolgáló egységek 2000 után is használatban maradtak. A legtöbb Tartu-osztályú hajót (16) az Észt Állami Tengerhajózási Vállalat használta. Jelenleg már csak két egység üzemel aktívan, a Union Star 42 exPalana, és a Khulna exImatra.

Az osztály hajói

[szerkesztés]
 Név   Sorszám   IMO   Gyártás éve   Első tulajdonos   Későbbi nevei   Sorsa   Link 
Tartu 1849 5353062 1960 Lett Hajózási Vállalat, Riga, SZU Nino, Pinar, Pinar 4, Ruhat Szétbontották 2002-ben, Aliagában. [1]
Hiiumaa 1850 6423503 1960 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Engels 1993 és 2000 között törölték a regiszterből. [2]
Tymlat 1851 5361552 1960 Szovjet Állami Távol-Keleti Hajózási Vállalat, Vlagyivosztok, SZU Song Thao 2003 után törölték a regiszterből. [3]
Haapsalu 1852 5139301 1960 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU 1986.04.06-án szétbontották Garstonban. [4]
Vilkovo 1853 5380510 1960 Szovjet Dunai Hajózási Vállalat, Izmail, SZU Kovo 1995.09.01-én szétbontva Bombayben. [5]
Kotovsk 1854 5195410 1960 Sudoimport, Moszkva, majd még abban az évben átadva az Azovi Hajózási Vállalatnak, Zsdanov, SZU 1996-ban szétbontva. [6]
Ust-Kamchatsk 1855 6719536 1960 Kamcsatkai Hajózási Vállalat, Petropavloszk-Kamcsatszkij, SZU Song Lo 1993-ban szétbontva Észak-Koreában. [7]
Beltsy 1856 5040287 1960 Szovjet Dunai Hajózási Vállalat, Izmail, SZU 1988.01.28-án szétbontva Gadani Beach-en [8]
Sergey Kirov 1857 7028063 1960 Sudoimport, Moszkva, SZU Nattem I, Nattem Pioneer, Victory II Szétbontva 1999-ben, Vietnamban. [9]
Nyandoma 1884 5259371 1961 Északi Hajózási Vállalat, Arhangelszk, SZU 1988.03.24-én szétbontották Garstonban. [10]
Odessa 1887 ismeretlen 1961 Sudoimport, Moszkva, SZU Nyandom1 ismeretlen [11]
Konosha 1889 5193060 1961 ismeretlen 1987 k. szétbontva Garstonban. [12]
Tamsalu 1905 5351806 1961 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU 1994.02.10-én kalózok foglalták el, és partra futtatták Szomália és Dzsibuti határán. [13]
Shkotovo 1907 5324891 1961 Szovjet Állami Távol-Keleti Hajózási Vállalat, Vlagyivosztok, SZU 1979-ben szétbontották Vlagyivosztokban. [14]
Taraklia 1930 5352630 1962 Szovjet Dunai Hajózási Vállalat, Izmail, SZU Nautilus, Ranger, Ramaz, Rioni 2009-ben kivonva a forgalomból; állóhajó a Kanári-szigeteknél [15]
Ust-Bolsheretsk 1931 6419681 1962 Kamcsatkai Hajózási Vállalat, Petropavloszk-Kamcsatszkij, SZU 1982-ben szétbontva. [16]
Yargora 1932 6395172 1962 Szovjet Dunai Hajózási Vállalat, Izmail, SZU Neptun, Viktoriya, Victoriya 2005-ben szétbontották Bulgáriában. [17]
Zeya 1933 5398763 1962 Szovjet Állami Távol-Keleti Hajózási Vállalat, Vlagyivosztok, SZU 1980-ban szétbontották Vlagyivosztokban. [18]
Narva 1934 6404909 1962 ismeretlen szovjet testület, 1964-től Indonézia kormánya 2006-ban törölve a regiszterből. [19]
Kovda 1935 5412222 1962 Sudoimport, SZU; még abban az évben átadva az indonéz haditengerészetnek Talaud, Kri Talaud, Wijaya Indah, Dewi Samudera III Szétbontották 2006-ban Csittagongban. [20]
Vychegda 1936 6382589 1962 Nusantara Tengerhajózási Vállalat, Jakarta, Indonézia Vitegra, Tanimbar, Wijaya Indah, Tanimbar 1989.10.14-én hajótörést szenvedett, 1993-ban törölve a regiszterből. [21]
Pinega 1937 5417155 1962 Északi Hajózási Vállalat, Arhangelszk, SZU Castella, Castor 1994.02.10-én, Dzsibuti és Szomália határánál kalóztámadás során partra futtatva és kifosztva. [22]
Ust-Tigil 1938 6401555 1963 Kamcsatkai Hajózási Vállalat, Petropavloszk-Kamcsatszkij, SZU 1979-ben szétbontották a Szovjetunióban. [23]
Paldiski 1939 5412870 1963 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Wassim 2002.01.11-én leszakadt horgonyáról és elsüllyedt Rodosz szigete mellett. [24]
Glukhov 1940 6404765 1963 Szovjet Állami Távol-Keleti Hajózási Vállalat, Vlagyivosztok, SZU 1986-ban szétbontva a Szovjetunióban. [25]
Galich 1941 6401464 1963 Szovjet Állami Távol-Keleti Hajózási Vállalat, Vlagyivosztok, SZU 1980-ban szétbontották Vlagyivosztokban. [26]
Kihelkona 1942 5420827 1963 Sudoimport, SZU; még abban az évben átadva az Állami Észt Tengerhajózási Vállalatnak, Tallinn, SZU Kikhelkonna 1987.04.25-én szétbontva Sevillában. [27]
Vilyandi 1943 5422942 1963 Sudoimport, SZU; még abban az évben átadva az Állami Észt Tengerhajózási Vállalatnak, Tallinn, SZU 1989-ben szétbontva Santanderben. [28]
Lovaty 1944 6404894 1963 Sudoimport, SZU; egy éven belül átadva Indonézia kormányának. Aru, Atmone Gora, Bin Marta-I., Kota Silat IV 1993.02.06-án hajótörést szenvedett Manila mellett. [29]
Palana 1945 6404806 1963 Nusantara Tengerhajózási Vállalat, Jakarta, Indonézia Misool, Pelita Jaya, Ungul, Naga Jaya, Tong Aik, Hiap Tong, Hero Queen, Union Star 42 Aktív. [30]
Tuloma 1948 8876596 1963 Sudoimport, SZU; még abban az évben átadva az Állami Észt Tengerhajózási Vállalatnak, Tallinn, SZU 2005-ben törölve a regiszterből. [31]
Otepya 1949 8862480 1963 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Onega, Prince 2010-ben törölve a regiszterből. [32]
Engendye Maryamaa 1950 6419552 1964 Sudoimport, Moszkva, SZU; még abban az évben átadva az Állami Lett Tengerhajózási Vállalatnak, Riga, SZU Engure, Eka, Primo, M-Trans, Primo 2004.04.14-én szétbontva Salernoban [33]
Karimund Jawa 1986 6413962 1964 Indonézia kormánya 2006-ban törölve a regiszterből. [34]
Mentawai 1987 6413974 1964 Szovjetunió haditengerészete; még abban az évben átkerül Indonézia haditengerészetéhez Kri Teluk Mentawai 959 2006-ban törölve a regiszterből. [35]
Karimata 2035 6413950 1964 Szovjetunió haditengerészete; még abban az évben átkerül Indonézia haditengerészetéhez Kri Teluk Karimata 960 2006-ban törölve a regiszterből. [36]
Sawu 2036 6508183 1964 Indonézia kormánya; a polgári áruszállításban használták, nem került a haditengerészethez. Armada Permai, Intan Borneo 2004.06.01-én szétbontva Csittagongban. [37]
Zhelayar 2037 6510306 1964 Indonézia kormánya; a polgári áruszállításban használták, nem került a haditengerészethez. Selayar, Putra Jaya, Selajar 2010.09.20-án törölve a regiszterből. [38]
Kunda 2038 6605876 1965 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Caribbean Island, Pia I, Pia II, Hilda I, Caribbean Island 2008 óta ismeretlen [39]
Severny Donetsk 2039 6605943 1965 Szovjet Dunai Hajózási Vállalat, Izmail, SZU Dimitrios A., Protoporos, Georgios T., Petros I., Georgius T. 2011.06.28-án szétbontva Aliagában. [40]
Otepaa 2040 6419629 1965 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Smaragd, Hassan M., Reis, Al-Hamed Szétbontották 2008-ban. [41]
Mezenny 2041 ismeretlen 1965 Sudoimport, Moszkva, SZU, még abban az évben átadva a szovjet haditengerészet Fekete-tengeri flottájának, szárazáru szállító ellátóhajóként U753, Gorlovka ismeretlen [42]
Tiraspol 2047 6613108 1965 Szovjet Dunai Hajózási Vállalat, Izmail, SZU Svyatitel Nikolay, Glory Szétbontották Aliagában, 2004-ben. [43]
Kuivastu 2070 6822981 1965 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU 1987.06.25-én szétbontva Spanyolországban [44]
Vyandra 2071 6701400 1966 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Chinde, Vezira, Stazia 2000.09.05-én szétbontva Alangban. [45]
Kekhra 2073 6701084 1966 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU 1987.04.13-án szétbontva Spanyolországban. [46]
Arciz 2074 6701101 1966 Szovjet Dunai Hajózási Vállalat, Izmail, SZU Sea Runner, Baltic Sky 2012.09.10-én szétbontva Aliagában. [47]
Ponoy 2075 ismeretlen 1966 Sudoimport, Moszkva, SZU, még abban az évben átadva a szovjet haditengerészet Fekete-tengeri flottájának, szárazáru szállító ellátóhajóként ismeretlen [48]
Massandra 2080 6708783 1966 Szovjet Dunai Hajózási Vállalat, Izmail, SZU Lucingo 1997-ben törölve a regiszterből. [49]
Solombala 2081 6714457 1966 Északi Hajózási Vállalat, Arhangelszk, SZU 1998.01.21-én Korsakovtól 23 mérföldre felborult és elsüllyedt. [50]
Polombala ismeretlen ismeretlen 1966 Sudoimport, Moszkva, SZU ismeretlen [51]
Imatra 2082 6800854 1967 Szovjet Állami Távol-Keleti Hajózási Vállalat, Vlagyivosztok, SZU Khulna Aktív. [52]
Rapla 2083 6912011 1967 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Chattagram, Al-Burhan 1991-ben szétbontották Chittagongban. [53]
Kalmius 2084 6728812 1967 Szovjet Dunai Hajózási Vállalat, Izmail, SZU 2011.07.01-én törölve a regiszterből [54]
Virtsu 2123 6912059 1967 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Helje, Fatezh, Helje Állóhajó, félreállítva Palermoban, 2010-ben. [55]
Ambla 2124 6911940 1967 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Dacca 2003-ban törölték a regiszterből. [56]
Eruslan 2125 8867387 1967 Sudoimport, SZU; még abban az évben átadva a Murmanszki Hajózási Vállalatnak, majd ismét továbbkerül a szovjet haditengerészet Csendes-óceáni flottájához, szárazáru szállító ellátóhajóként Vasiliy Ponomarchuk, Yeruslan 2018-ban szétbontva Nahodkán. [57]
Unzha 2128 8878582 1967 Sudoimport, Moszkva, SZU, még abban az évben átkerül a szovjet haditengerészethez, szárazáru szállító ellátóhajóként Pallada 1998-ban szétbontva. [58]
Osmussaar 2133 6911990 1967 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Isola, Nicolas I, Sunrise, Marina 2006.11.30-án partra futtatva és szétbontva Aliagában. [59]
Takhuna 2140 6912023 1968 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Pine Queen 2008.02.22-én szétbontva [60]
Berezina 2154 7028934 1968 szovjet haditengerészet, Balti-tengeri flotta, expedíciós óceánkutató hajó Rica 1985-ben törölve a regiszterből, jelenleg folyami szolgálat. [61]
Tverca 2155 ismeretlen 1968 Sudoimport, SZU; még abban az évben átadva a szovjet haditengerészet Csendes-óceáni flottájának, szárazáru szállító ellátóhajóként 1991-ben törölve a regiszterből. [62]
Karl Krushteyn 2156 6919136 1968 Állami Észt Tengerhajózási Vállalat, Tallinn, SZU Suurupi, Pineking, Forest King Partra futtatták és szétbontották 2008-ban, Aliagában vagy Kínában. [63]

Források

[szerkesztés]