Ugrás a tartalomhoz

Tallinni kézikönyv

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tallinni kézikönyv
Eredeti címTallinn Manual on the International Law Applicable to Cyber Warfare
OrszágNew York, Egyesült Államok
Kiadás
KiadóCambridge University Press
Kiadás dátuma2013, április 20.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Tallinni kézikönyv (eredeti címén: A kiberháborúra alkalmazandó nemzetközi jog tallinni kézikönyve) egy tudományos, nem kötelező érvényű tanulmány arról, hogy a nemzetközi jog (különösen az „jus ad bellum” és a nemzetközi humanitárius jog) miként vonatkozik a kiberkonfliktusokra és a kiberháborúra. A tallinni székhelyű NATO Kooperatív Kibervédelmi Kiválósági Központ meghívására 2009 és 2012 között mintegy húsz szakértőből álló nemzetközi csoport állította össze a Tallinni kézikönyvet. A kézikönyvet 2013 áprilisában a Cambridge University Press adta ki.

A NATO Kooperatív Kibervédelmi Kiválósági Központ meghívására 2009 végén jogtudósok és szakemberek nemzetközi csoportja jött össze Tallinnban, hogy egy olyan kézikönyvet készítsenek, amely avval a kérdéssel foglalkozik, hogyan kell értelmezni a nemzetközi jogot a kiberműveletek és a kiberháború vonatkozásában. A maga nemében ez volt az első erőfeszítés e téma átfogó és hiteles elemzésére, és bizonyos fokú egyértelműség megteremtésére a kapcsolódó komplex jogi kérdésekben.[1]

Folyamat és szerzők

[szerkesztés]

A magukat együttesen a Nemzetközi Szakértők Csoportjának nevezők, a Tallinni kézikönyv szerzői között rendkívül elismert jogtudósok és a kiberügyekben tapasztalattal rendelkező jogi szakemberek találhatóak, akikkel a projekt teljes időtartama alatt információtechnológiai szakemberek konzultáltak. A csoportot Michael N. Schmitt professzor, az Egyesült Államok Haditengerészeti Egyeteme nemzetközi jogi osztályának elnöke vezette, aki egyben a projekt igazgatója is volt. A csoport tagjai között volt Wolff Heintschel von Heinegg professzor, a Viadrinai Európa-Egyetemről; William H. Boothby, a brit Királyi Légierő nyugalmazott dandártábornoka; Thomas C. Wingfield professzor, a George C. Marshall Európai Biztonsági Tanulmányok Központjából; Bruno Demeyere, aki korábban a Leuveni Katolikus Egyetemen tanított; Eric Talbot Jensen professzor a Brigham Young Egyetemről; Sean Watts professzor a Creighton Egyetemről, dr. Louise Arimatsu a Chatham House-ból, Geneviève Bernatchez, haditengerész-kapitány, a Kanadai Erők főtanácsnoki irodájából; Penny Cumming ezredes az ausztrál védelmi erőktől; Robin Geiss professzor a Potsdami Egyetemről; Terry D. Gill professzor az Amszterdami Egyetem, a Holland Védelmi Akadémia és az Utrechti Egyetem képviseletében, Derek Jinks professzor, a Texasi Egyetemről; Jann Kleffner professzor a Svéd Nemzetvédelmi Főiskoláról, dr. Nils Melzer a Genfi Biztonsági Központtól és Kenneth Watkin nyugalmazott dandártábornok a Kanadai Erőktől.

A műszaki tanácsadó James Bret Michael professzor volt az Egyesült Államok Tengerészeti Posztgraduális Egyeteméről, csakúgy mint dr. Kenneth Geers és dr. Rain Ottis, akik mindketten korábban kapcsolatban álltak a NATO Kooperatív Kibervédelmi Kiválósági Központjával.

Három szervezetet képviseltek a megfigyelők a tervezési folyamat során: a NATO-t a Szövetséges Transzformációs Parancsnokságán keresztül a NATO Kooperatív Kibervédelmi Kiválósági Központ és a NATO kapcsolatának köszönhetően,[2] a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát a nemzetközi humanitárius jog fokozott figyelembevétele végett és az Egyesült Államok Kiberparancsnokságát azon képessége miatt, hogy egy operatív szempontból érett entitás perspektíváját tudja biztosítani.[3]

A Tallinni kézikönyvet tudományos hitelességének növelése érdekében a közzététel előtt tizenhárom nemzetközi jogtudós szakértő lektorálta.[1] Ahogy közzétették a Tallinni kézikönyv tervezetét a NATO Kooperatív Kibervédelmi Kiválósági Központjának honlapján,[1] az azonnal felkeltette a jogász társadalom érdeklődését[4] épp úgy, mint az elsősorban technológiai kérdésekkel foglalkozó online média figyelmét.[5] Ezen túlmenően a 2013. március 15-én történt hivatalos megjelenést követően, hivatkozással a kézikönyvre, a Chatham House-ban a nemzetközi média figyelmétől övezve széles körben megvitatásra került a kiberháborúk megítélése nemzetközi jogi szempontból.[6][7][8]

Noha gyakran úgy hivatkoznak rá, mint egy NATO kézikönyvre,[9][10] ez helytelen. A Tallinni kézikönyv független tudományos kutatás eredménye, amely csak a szerzők személyes véleményét tükrözi. A kézikönyv a szerzők hovatartozásától függetlenül nem képviseli sem a NATO, sem semmilyen más szervezet vagy állam nézeteit. Mivel ez a nemzetközi jog alkalmazásának és értelmezésének első számú hiteles megfogalmazása a kiberkontextusban, feltételezhető, hogy a kézikönyv hatással lesz arra, hogy az államok és szervezetek hogyan formálják megközelítésüket és álláspontjukat ezekben a kérdésekben.[11][12]

Formátum

[szerkesztés]

A nem kötelező érvényű kézikönyvek elkészítésének gyakorlata a nemzetközi humanitárius jog alkalmazásáról nem új. A Tallinni kézikönyv hasonló törekvések nyomán készült, mint a Nemzetközi Humanitárius Jogi Intézet tengeri fegyveres konfliktusokra alkalmazandó nemzetközi jogról szóló sanremói kézikönyve és a humanitárius politikáról és konfliktuskutatásról szóló Harvard-program Légi- és rakéta háborúra alkalmazandó nemzetközi jogi kézikönyve.

A kézikönyvet „fekete betűs szabályoknak” nevezett részekre osztják, melyekhez kommentárok kapcsolódnak. Alapvetően a szabályok a nemzetközi jog kiberkörnyezetre vetített újrafogalmazásai, annak megfelelően, ahogyan azt a szerzők értik és elfogadják. Mivel bármely szabály elfogadásához konszenzusra van szükség a szerzők között (a megfigyelők kivételével), az egyes szabályokhoz fűzött kommentárok kritikus célt szolgálnak a vélemények eltérésének pontos felvázolása szempontjából a szabály pontos alkalmazásáról. A kommentárok azonosítják a szabályok jogalapját, magyarázzák azok normatív tartalmát, és foglalkoznak a kiberkontextus gyakorlati következményeivel.[1]

Tallinn 2.0

[szerkesztés]

Az eredeti kézikönyvet követő Tallinn 2.0-t arra tervezték, hogy kibővítse a Tallinni kézikönyv alkalmazási körét. A Tallinn 2.0-át 2017 februárjában adta ki, a Cambridge University Press könyv formájában.[13][14]

Az eredeti Tallinni kézikönyv a legzavaróbb és legpusztítóbb kiberműveletekre összpontosít - azokra, amelyek „fegyveres támadásoknak” minősülnek, és ennélfogva lehetővé teszik az államok számára, hogy jogos önvédelmüknek megfelelően reagáljanak -, valamint azokra, amelyek a fegyveres konfliktusok során zajlanak. Mivel az ilyen következményekkel járó kiberműveletek veszélye különösen aggasztó az államok számára, a legtöbb tudományos kutatás ezekre a kérdésekre összpontosított. A Tallinn 2.0 a „kiberműveletekkel" foglalkozik, szemben az eredeti Tallinni kézikönyvben szereplő „kiberkonfliktusokkal”.

Az államokat azonban naponta olyan rosszindulatú kiberműveletek érik, amelyek nem emelkednek a fent említett szintre. A Tallinn 2.0 projekt megvizsgálja az ilyen kiberműveletekre alkalmazandó nemzetközi jogi keretet. A vonatkozó jogi rendszerek magukban foglalják az állam felelősségvállalásának jogát, a tengerjogot, a nemzetközi távközlési jogot, az űrjogot, a diplomáciai és konzuli jogot, valamint az egyének vonatkozásában az emberi jogokat. A Tallinn 2.0 azt is vizsgálja, hogy a nemzetközi jog általános elvei, mint például a szuverenitás, a joghatóság, az átvilágítás és a beavatkozás tilalma érvényesek-e a kiberkontextusban.

A központ magas rangú munkatársa, Michael Schmitt professzor, az Egyesült Államok Tengerészeti Főiskolájáról és az Exeteri Egyetemről, irányítja a Tallinn 2.0 projektet. Ms. Liis Vihul, a központ projektvezetőjeként dolgozik. A központ jogi és informatikai szakértőinek csapata támogatja az erőfeszítéseket. Elődjéhez hasonlóan a Tallinni Kézikönyv kibővített kiadása is csak a Nemzetközi Szakértők Csoportja véleményét fogja képviselni, de nem a NATO-t, a NATO Kooperatív Kibervédelmi Kiválósági Központját, a támogató országokat, vagy más államot, szervezetet.[15]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d (2013. december 8.) „Tallinn Manual on the International Law Applicable to Cyber Warfare”. DOI:10.1017/cbo9781139169288. 
  2. ↑ Kis, Alexandru (2018. június 1.). „Key Performance Indicators for the Nato Centres of Excellence”. International conference KNOWLEDGE-BASED ORGANIZATION 24 (1), 108–123. o. DOI:10.1515/kbo-2018-0017. ISSN 2451-3113. 
  3. ↑ Abbe, Allison (2008. január 1.). „Building Cultural Capability for Full-Spectrum Operations”, Fort Belvoir, VA. 
  4. ↑ Javaid, Muhammad Adeel (2013. december 8.). „Cyber Security: Challenges Ahead”. SSRN Electronic Journal. DOI:10.2139/ssrn.2339594. ISSN 1556-5068. 
  5. ↑ O'Connell, M. E. (2012. július 1.). „Cyber Security without Cyber War”. Journal of Conflict and Security Law 17 (2), 187–209. o. DOI:10.1093/jcsl/krs017. ISSN 1467-7954. 
  6. ↑ Delaplaine, Joanne "Rocky" (2013. június 11.). „Jones, Mary Harris “Mother””. Encyclopedia of Social Work, Kiadó: NASW Press and Oxford University Press. 
  7. ↑ Wakkary, Ron (2013. július 1.). „WELCOMENew rules of engagement”. interactions 20 (4), 5–5. o. DOI:10.1145/2486227.2486228. ISSN 1072-5520. 
  8. ↑ (2013. augusztus 1.) „20 years of PAGES news”. PAGES news 21 (2), 47–47. o. DOI:10.22498/pages.22.2.47. ISSN 1811-1602. 
  9. ↑ (2013. október 1.) „Re-examine NHS competition rules, says King's Fund chief”. PharmacoEconomics & Outcomes News 688 (1), 3–3. o. DOI:10.1007/s40274-013-0742-6. ISSN 1173-5503. 
  10. ↑ Lefkowitz, R. J. (1975. szeptember 15.). „Identification of adenylate cyclase-coupled beta-adrenergic receptors with radiolabeled beta-adrenergic antagonists”. Biochemical Pharmacology 24 (18), 1651–1658. o. DOI:10.1016/0006-2952(75)90001-5. ISSN 0006-2952. PMID 11. 
  11. ↑ Koh, Harold Hongju (2012. december 8.). „Remarks by Harold Hongju Koh”. Proceedings of the ASIL Annual Meeting 106, 216–220. o. DOI:10.5305/procannmeetasil.106.0216. ISSN 0272-5037. 
  12. ↑ States and cyberspace. 15–41. o. ISBN 9781139169288 Hozzáférés: 2019. október 1.  
  13. ↑ Cambridge University Press, February 2017
  14. ↑ Patrick Colm Hogan: What Emotions Are. 40–75. o. ISBN 9780511976773 Hozzáférés: 2019. október 2.  
  15. ↑ (2015. május 1.) „NATO Cooperative Cyber Defence Centre of Excellence”. 2015 7th International Conference on Cyber Conflict: Architectures in Cyberspace, Kiadó: IEEE. DOI:10.1109/cycon.2015.7158459. 

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Tallinn Manual című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tallinni_kézikönyv&oldid=27099755”