Tallós Prohászka István

Tallós Prohászka István
Született	1896. november 8. Somorja
Meghalt	1974. november 10. (78 évesen) Újrónafő
Nemzetisége	magyar
Stílusa	expresszionizmus kubizmus
Iskolái	Iparművészeti Iskola
A Wikimédia Commons tartalmaz Tallós Prohászka István témájú médiaállományokat.

Tallós Prohászka István (esetleg Prohászka Tallós István, szlovákul: Štefan Prohászka-Tallós) (Somorja, 1896. november 8. – Újrónafő, 1974. november 10.) felvidéki magyar festő, illusztrátor, szakíró, közíró. Lauer Mária iparművész férje.

Élete és munkássága

Kezdetben a Pozsony vármegyei Malackán dolgozott telekkönyvi írnokként. 1915-ben katona lett, 1919-ben a 13. vörös pozsonyi honvéd helyőrségi gyalogezred katonájaként áthelyezték Magyaróvárra, s itt harcolt a Magyarországi Tanácsköztársaság védelmében. Már ekkor feltűnt rajztehetségével. Ebben az időben több mint kétszáz rajzot és vízfestményt alkotott a harcokról mint ezredrajzoló. Egy ideig román fogságban volt, majd 1920 és 1924 között a budapesti Iparművészeti Iskolában végezte tanulmányait, ahol tanárai Sándor Béla és Haranghy Jenő voltak. Eközben több hónapig tanult Berlinben is.

Tanulmányainak befejezését követően 1924-ben visszatért szülővárosába, Somorjába. Első saját kiállítását szülővárosában, Somorján található műtermében rendezte 1925-ben feleségével, Lauer Mária iparművésszel együtt. A Garam völgyében részt vett a Sarló nevű csehszlovákiai magyar ifjúsági mozgalom szociográfiai kutatóútján. A Somorján töltött első évek termését 1928-ban mutatta be Pozsonyban egy önálló kiállítás keretében. A rákövetkező évben, 1929-ben már a budapesti Nemzeti Szalon épületében jelentkezett önálló kiállítással. Több csoportos kiállításon belül mutatta be alkotásait Prágában, Kassán, Komáromban és Budapesten.

Aktívan részt vett a szlovákiai magyar kulturális életben. 1935-ben elnyerte a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság aranyérmét, amelynek alapító tagja volt. Pain álnéven publicistaként is részt vett a csehszlovákiai közéletben; számos művészeti, illetve politikai cikke, valamint karcolatai jelentek meg a főbb csehszlovákiai magyar folyóiratokban. Többek közt publikált A Reggel, Az Út, a Magyar Újság, a Magyar Nap és a Csehszlovákiai Népszava című lapoknak. 1928 és 1937 között számos könyv kiadásánál működött közre illusztrátorként.

1947-ben kiköltözött Magyarországra, ahol Mosonmagyaróváron folytatta festőművészi munkásságát. Hetvenedik születésnapja alkalmából 1966-ban szülővárosa egy Somorján megrendezett kiállítással tisztelgett a képzőművész előtt. 1969-ben Mosonmagyaróváron rendezett jubileumi kiállítást, amelyen az egész életművének keresztmetszetét mutatta be 1919-től 1969-ig. A festő számos szakköri foglalkozásán sok helybéli tehetséges növendéket tanított meg a szakma fogásaira. Életének utolsó éveiben nagyon szerény körülmények között élt, különc természetéből kifolyólag a szükséges segítséget sem kaphatta meg. Újrónafőn hunyt el 1974-ben.

Stílusa

Hosszú ideig tartó autodidakta pályakezdése előrevetítette a művészeti pályán való magányosságát, illetve magányos útkeresését. Leginkább expresszionista stílusban alkotta műveit, habár az e stílusú vonások mellett jelentős kubista hatások fedezhetőek fel munkáiban, ugyanis az objektumok és figurák a kifejező erő érdekében tudatos formai deformációnak vannak kitéve. Ennek ellenére a festőt mégis a látványközvetítő művészek közé szokták sorolni. Különös egyéniségét tükrözi az 1931-ben megjelent „IG” címet viselő munkája.

Mind szociológiai, mind társadalompolitikai szempontból leginkább a csallóközi, illetve a csehszlovákiai magyarság sorsára összpontosított rajzaiban és festményeiben. Csallóköz népi hiedelmei közül számos feldolgozás fűződik a nevéhez, melyeket nagy ráérzéssel, a misztikumot sem mellőzve készített. Stílusától a narratív, anekdotázó, allegorikus felfogás, valamint a karikírozás és a groteszk sem áll távol. Expresszív figurális kompozíciói szatirikusan és kritikusan szemlélik a társadalmat. Legjelentősebb képei (Idegenek, A céda, Nyúzzák a földet, Piac) társadalmi freskók a visszásságokról.

A csallóközi magyar parasztok életének megfestésén kívül festészetének későbbi szakaszában a Szigetköz tájait fedezte föl, többek közt életképeket és társadalmi mondanivalójú festményeket készített. Ezen kívül több 1920-as évekbeli budapesti életképet is megörökített. Az 1950-es évek során egyre inkább elzárkózott a külvilágtól, a fotonaturalizmusra és provincializmusra utaló vonások jelentek meg művészetében.

Emlékezete

Sírja az óvári temetőben található. Halála után Somorja városa a Helytörténeti Múzeumban Tallós Prohászka István-emlékszobát rendezett be képeiből a művészre emlékezve. Legtöbb műve itt található, viszont további alkotásai megtalálhatóak még a pozsonyi és prágai galériában, valamint a Hansági Múzeumban. Jéghordás című festménye a prágai Modern Galéria tulajdonában van. Mosonmagyaróváron utcát is elneveztek róla.

Kiállításai

Egyéni kiállítások 1925: Somorja 1928: Savoy Szálló, Pozsony 1929: Nemzeti Szalon, Budapest 1936: Východoslovenské Múzeum, Kassa 1939: Kassa 1959, 1969, 1977: Mosonmagyaróvár 1966: Somorja 2007: Pozsony

Válogatott csoportos kiállítások 1933: Komárom 1934: Prága 1935: Pozsony 1937: Kassa 1937: Nemzeti Szalon, Budapest 1940: Nemzeti Szalon, Budapest

Források

• Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
• Kortárs magyar művészeti lexikon III. (P–Z). Főszerk. Fitz Péter. Budapest: Enciklopédia. 2001. ISBN 963-8477-46-6 Online elérés
• Tallós-Prohászka István. Moson megyei életrajzi lexikon. (Hozzáférés: 2012. március 25.)
• Prohászka Tallós István. A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona 1918-tól. (Hozzáférés: 2012. március 25.)

További információk

• Váross, Marian. Slovenské výtvarné umenie 1918-1945 (szlovák nyelven). Bratislava: Slovenské vydavatels̕tvo krásnej literatúry (1960) 
• Szalatnai Rezső. Tallós Prohászka István művészete. Somorja: Csemadok-Népművelési Szervek (1966) 
• Turczel Lajos. Két kor mezsgyéjén. A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között. Pozsony: Tatran Magyar Üzem (1967) 
• Szalatnai Rezső. Tallós Prohászka István képei, Arcképek, háttérben hegyekkel. Esszék és emlékezések. Budapest: Szépirodalmi (1969) 
• Beke László (1969. június 1.). „A „szegény emberek festője””. Vasárnapi Új Szó (1969/8). 
• Szuchy M. Emil. „Sors- és korképek Tallós Prohászka Istvánról”. Irodalmi Szemle (1975/8). 
• Kiszeli F.. „Tallós Prohászka István”. Irodalmi Szemle (1987/1). 
• Szíj Rezső. Tallós Prohászka István. Budapest:   (1979)