Tóth család (kiskéri és nagykéri)
Kis- és nagykéri Tóth család egy Nyitra vármegyei[1] és Verebélyi széki valószínűleg egyházi nemesi eredetű család.
Az 1570-es esztergomi szandzsák oszmán defterében Nagykéren Tót Mihály és fia Gergely szerepeltek, de a szomszédos Berencsen is összeírtak Tót nevűeket.[2]
Egyházi nemesi család volt még az alsószőlősi Tót család is, melyet a szakirodalom 1600-ból említ először. A család Kismányára és Nemeskajalra is elszármazott.[3]
1652. március 20-án Tóth István és fiai István és János, illetve testvére Mihály kapott címeres nemeslevelet III. Ferdinánd magyar királytól. Az armálist 1652-ben hirdették ki a verebélyi székben, majd 1697-ben Komárom vármegyében. Átiratai 1829-ből és 1838-ból is ismertek.[4]
1664-ben az újvári ejálet oszmán defterében Nagykéren Tót István, Tót Andris legény, Tót István, Tót Márton és Tót Jancsi szerepeltek.[5]
1696-ban ifj. Tóth István szerepel a nagykéri nemesek között.[6]
1699-ben Kiskéren többekkel Tóth János kapott új adományt Kollonich Lipót érsektől. 1700-ban Nagykéren Tóth János és István kaptak adományt, de ugyanezen időben Bajcson, Kiscétényben, Nemesdicskén, Tardoskedden és Verebélyen is felbukkantak Tóth nevűek.[7] 1711-ben Tóth Jánost és Istvánt írták össze Nagykéren.[8]
1744-ben Kocson lakó néhai Tóth István fiai János, András és István nemességvizsgálata szerint, apjuk Jánostól származott és Nagykérről költözött Kocsra.[9]
1778-ban Jánosnak fia id. György végrendeletén pereskedtek, mivel az halála előtt nem volt hajlandó egyenlő részben gyermekeire hagyni az örökséget, s ebből kifolyólag ifj. György felesége Újfalussy Zsuzsanna is nagyban hozzájárult a kiskéri házhely tönkretételéhez. 1778-ban Tóth Ferenc fia Ferenc kiűzte Újfalussy Zsuzsannát a nagykéri hegy pincés szőlőjéből, mondván semmi köze hozzá (a szőlőt még Tóth János szerezte).[10]
A család tagjai a 19. században Fegyverneken is éltek.[11]
Tóth János 18. század második feléből származó pecsétjein címerpajzsban háromágú virág, sisakdíszben pedig 3 virágot tartó griff látható. Ismeretlen által használt címer, melynek pajzsában szablyát tartó farkas, sisakdíszben pedig széttartott szárnyú sas volt.[12] A szépirodalomban Karaszy-Csaby Ödön emlékezett meg a családról.[13]
Neves családtagok
[szerkesztés]-
Vágfarkasdi temető
-
Kiskéri Tóth János református esperes sírja Vágfarkasdon
-
Kiskéri Tóth Mihály lelkész sírja Vágfarkasdon
-
Tóth János esküdt 1763-as pecsétlenyomata
-
Tóth János esküdt 1775-ös pecsétlenyomata
- Tóth Pál a verebélyi szék esküdtje
- Tóth János a verebélyi és szentgyörgyi szék esküdtje 1753-ban,[14] 1766-ban és 1767-ben,[15] 1775-ben és 1779-ben[16]
- Kiskéri Tóth János (1820 körül - 1902) honvédszázados.[17]
- Kiskéri Tóth János (?-1866) a komáromi református egyházmegye esperese, vágfarkasdi lelkész
- Kiskéri Tóth Mihály lelkész
- Nagykéri Tóth Kálmán (?-1900) rédei református tanító
- Kiskéri Tóth Lajos nyitrai ügyvéd
- Kiskéri Tóth Jenő főorvos
- Nagykéri Tóth Gyula (Réde, 1893-?) zámolyi tanító[18]
- Nagykéri Tóth Béla főjegyző.
- Nagykéri Tóth Géza Fejér vármegyei árvaszéki jegyző
- Nagykéri Tóth Géza főiskolai tanár, tanügyi főtanácsos
- Kiskéri Tóth Gizi énekesnő
- Kiskéri Tóth Elemér (Dunaharaszti, 1898-?) tartalékos főhadnagy
- Kiskéri Tóth Miklós százados, szegedi 47. munkásszázad parancsnok
Források
[szerkesztés]- ↑ 1652-ben jelzi: Kempelen Béla: Magyar nemes családok X. Vö. Szőke József 1993: Nagykér.
- ↑ Fekete Lajos 1943: Az esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása. p. 114 No. 220. Vö. 110 No. 211.
- ↑ Keresteš, P. 2010: Lexikón erbov šľachty na Slovensku IV - Nitrianska stolica. Bratislava, 247.
- ↑ Peter Keresteš 2009: Nitrianska župa I, Nobilitaria, Odpisy armálesov 1475-1840. Čiastkový inventár. Nitra, No. 316.
- ↑ Blaskovics József 1993: Az újvári ejálet török adóösszeírásai. Pozsony, 332-333.
- ↑ ŠA Nitra, SAP, új rendezés 1. doboz
- ↑ PLE, Prot. L Kollonich, p. 86-88, 321-323 Vö. p. 146-148, 151-153, 214-218, 242-254, 311-314.
- ↑ Családban marad 2011/1, 133
- ↑ ŠA Nitra, SAP, 3. doboz (új rendezés), p. 10-15.
- ↑ ŠA Nitra, SAP, 22. doboz, acta 858. Vö. SAP 16
- ↑ Családi Kör 5/5, 113 (1864. január 31.)
- ↑ axioart.com
- ↑ A nemes atyafiak. Felvidéki Újság 1907. december 25.
- ↑ ŠA Nitra, SAP 41, No. 78, acta 218
- ↑ ŠA Nitra, SAP 16, acta 552; SAP 76, fasc. 1, No. 76
- ↑ ŠA Nitra, SAP 13a és 14a
- ↑ Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara
- ↑ Schneider Miklós - Juhász Viktor 1937 (szerk.): Magyar városok és vármegyék monográfiája 22. Fejér vármegye. Budapest, 558.
További információk
[szerkesztés]- Szluha Márton 2005: Nyitra vármegye nemes családjai II. Budapest, 614
- Tóth Mihály 2020: Adatok a kiskéri Tóth család történetéhez. Kézirat