A szovjet férfi kosárlabda-válogatott az 1947-es férfi kosárlabda-Európa-bajnokságon szerepelt először, amit rögtön meg is nyertek. Hamar megmutatkozott a dominanciájuk és mintegy negyven éven keresztül a legmeghatározóbb együttessé váltak az európai mezőnyben.[1]
1957 és 1971 között zsinórban nyolc Európa-bajnokságon végeztek a dobogó legmagasabb fokán és mindössze egy mérkőzésen szenvedtek vereséget.
Világbajnokságon először 1959-ben szerepeltek, első világbajnoki címüket pedig 1967-ben szerezték meg. A nyári olimpiai játékokon 1952 és 1964 között négy alkalommal is bejutottak a döntőbe, de ott rendre alulmaradtak az amerikai válogatottal szemben.
Az 1972. évi nyári olimpiai játékokkosárlabdatornájának a döntőjében ismét a rekorder amerikai válogatottal találkoztak. Az utolsó másodpercekben az amerikai csapat 50–49-re vezettek, majd miután a szovjetek elvégezték a bedobást megszólalt a dudaszó, az amerikaiak pedig ünneplésbe kezdtek. Azonban a szovjetek nehezményezték, hogy anélkül szólalt meg a mérkőzés végét jelző dudaszó, hogy játékban lett volna a labda. A bírák végül nekik adtak igazat és visszaállították az órát 3 másodpercre. A bedobást követően a labda az amerikai palánk alatt álló Alekszandar Bjelovhoz került, aki bedobta a labdát a gyűrűbe és megfordította a mérkőzés állását 51–50-re, ezzel megszerezve a Szovjetunió történetének első aranyérmét az olimpiai játékokon.[2] Az amerikaiak sosem ismerték el a vereséget és nem vették át az ezüstérmeket, melyeket azóta is Lausanne-ban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyén őriznek egy vitrinben.[3]
1974-ben és 1982-ben megszerezték a második, illetve a harmadik világbajnoki elsőségüket. Az 1988. évi nyári olimpiai játékok döntőjében 76–63-ra legyőzték Jugoszláviát, ezzel megszerezték a Szovjetunió második olimpiai bajnoki címét kosárlabdában. Ez volt a szovjet férfi kosárlabda-válogatott történetének utolsó aranyérme.