Szintetizmus
Szintetizmus (görög eredetű szóból származik: szüntheszisz=összetétel) a posztimpresszionisták egy irányzata, a Pont-aveni iskola használta, hogy megkülönböztesse magát az impresszionistáktól. Émile Bernard vezette be ezt a művészettörténeti fogalmat, először cloisonizmus néven. Jelentése Émile Bernard, Paul Gauguin, Louis Anquetin, Paul Sérusier felfogásában: törekedni a tiszta színek, a vonaljáték egységére, a szimbolikus tartalom és az összegző, dekoratív forma szintézisére.
Gyakorlata
[szerkesztés]Nagy sikerrel művelték ezt a művészeti felfogást és technikát, ezt mutatta Volpini párizsi Művészeti Kávéházában rendezett 1889-es kiállításuk. A szintetizmus legkiválóbb képviselője kétségtelenül Paul Gauguin, hiszen az 1890-es években Tahitin teljességgel kibontakoztatta a szintetizmust, Émil Bernard, Anquetin, Charles Laval, Cuno Amiet, Paul Sérusier és mások is alkotottak a szintetizmus jegyében igen figyelemre méltó műveket. Vincent van Gogh iskolán kívül alkotott a szintetizmus jegyében is. A szintetizmust főleg a Pont-aveni iskolában művelték az 1880-as évek végén és az 1890-es évek elején. Paul Gauguin, Émile Bernard, Paul Sérusier együttesen kísérletezték - és dolgozták ki ezt a művészeti felfogást és technikát, a Gauguin körül összegyűlt Pont-aveni iskola minden tagja tett hozzá valamit egyéni stílusával. A szintetizmus egyben már a szimbolizmus irányába is mutat, majd a szimbolizmus képzőművészeti irányzatát főleg a Nabis képzőművészeti csoportosulás bontakoztatja ki.
Képek (válogatás)
[szerkesztés]-
Vincent van Gogh: Breton asszonyok és gyerekek (1888) -
Paul Sérusier: A talizmán (1888) -
Paul Gauguin: Sárga Krisztus II. (1889) -
Émile Bernard: Sárga Krisztus (1889)
Források
[szerkesztés]- Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.
- Művészeti kislexikon. Szerk. Végh János. Budapest : Corvina, 2006. 208. p.
