Ugrás a tartalomhoz

Havasi cirbolyafenyő

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szibériai cirbolyafenyő szócikkből átirányítva)
Havasi cirbolyafenyő
Cirbolyafenyő az osztrák Dachstein-hegységben
Cirbolyafenyő az osztrák Dachstein-hegységben
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Fenyőfélék (Pinaceae)
Nemzetség: Tűnyalábos fenyő (Pinus)
Alnemzetség: Strobus
Fajcsoport: Quinquefoliae
Fajsor: Cembrae
Faj: P. cembra
Tudományos név
Pinus cembra
L.
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Havasi cirbolyafenyő témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Havasi cirbolyafenyő témájú médiaállományokat és Havasi cirbolyafenyő témájú kategóriát.

A havasi cirbolyafenyő (Pinus cembra) a holarktikus övezetben nagy területen megtalálható fenyőfaj, a tűnyalábos fenyő nemzetségének selyemfenyő-fajcsoportjában a cirbolya alcsoport névadó faja.

Előfordulása

[szerkesztés]

Olyan helyeken él, ahol az évi középhőmérséklet a fagypont alatt van és évente csak 60–70 fagymentes nap van. Nagyon jól bírja a hideget, és a lucfenyőnél lényegesen jobban ellenáll a viharoknak és a hószakadásnak. Európában főleg a magasabb hegységekben nő. A Felvidéken (a mai Szlovákiában), a Magas-Tátrában a cirbolyafenyő nagy tengerszint feletti magasságokban nő (1820 m-ig). Állományban lucfenyővel és vörösfenyővel elegyedik. Nagyobb magasságban jellegzetes látványt nyújtanak a bércek törpefenyő-bokrai közül kiemelkedő magányos, viharokkal dacoló egyedei. Közeli rokona, a szibériai cirbolyafenyő, amit egyes rendszertanokban alfajának tekintenek, Ázsia északi részén a tajga egyik fő fafajaként hatalmas erdőket alkot az Uráltól egészen a Bajkál-tavon túl.

Jellemzése

[szerkesztés]

Magassága 35–40 méter, törzsének átmérője akár 1,6 méter is lehet. A fiatal kéreg sima és szürke, az öreg szürkésbarna, barázdált. Ha védett helyen szabadon áll, koronája szabályos kúp alakú; természetes élőhelyein különböző hatásokra aszimmetrikus.[1]

Fényes tűlevelei kb. 9 centiméteresek, tömött csomókban ötösével állnak. Külső oldaluk zöld, a belső kékesszürke.

8–13 centiméteres tobozai egyenesen felfelé állnak. Fiatalon ibolyaszínűek, később vörösesbarnák.

Az erdősítéseknek köszönhetően állománya gyarapszik (IUCN).

Életmódja

[szerkesztés]

Örökzöld. Átlagosan 500–700 évig él. Levelei 3–5 évig maradnak a fán. A párás levegőt kedveli; ilyenkor az sem zavarja, ha az szennyezett.

Későn fordul termőre. Tobozai a harmadik évben érnek be, majd úgy hullnak le, hogy nem nyílnak fel.[2] Magvai nehezek ezért a szél nem terjeszti őket, csak a madarak. A fenyőszajkó például a sziklák repedéseibe rakja a cirbolyafenyő magvait.

Felhasználása

[szerkesztés]

Magja ehető; a mandulafenyő (Pinus pinea) magjához hasonló ízű.[3]

Fája nagyon jól faragható, a hársnál is többre tartják pl.: Tirolban.[forrás?]

Alfajok, változatok

[szerkesztés]
  • szibériai cirbolya (Pinus cembra ssp. sibirica)

Képek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]