Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:ZalanZ/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
                                                 Lionel Adres Messi

Lionel Messi (Rosario, 1987. június 24. –) argentin labdarúgó, jelenleg a spanyol FC Barcelona és az argentin válogatott játékosa. Messi generációjának egyik kiemelkedő játékosa,[3][4][5] aki fiatalon lehetett az Aranylabda- és FIFA az év játékosa szavazás jelöltje, 22 éves korára pedig mindkét díjat elnyerte. Rendelkezik spanyol állampolgársággal, ezért európai játékosnak is számít.[6][7][8][9] A legtöbben a világ legjobbjának tartják[10] az utóbbi időben középcsatárként játszó labdarúgót.[6] 2009 és 2014 között ötször is megkapta az Aranylabdát (2010-től FIFA Aranylabda), amellyel ő lett az első ötszöros győztes.[11] Ezzel ő az egyetlen játékos, aki valaha háromnál többször vihette el a díjat. Játékstílusa és képességei alapján sokszor hasonlítják Diego Maradonához, a legendás argentin játékoshoz, aki maga is utódjának nevezte.[12][13]

Messi fiatalon kezdett futballozni, a benne rejlő lehetőséget pedig korán felismerte az FC Barcelona. 2000-ben hagyta el szülővárosa csapatát, a Newell’s Old Boyst, és Európába költözött családjával, miután a Barcelona felajánlotta, hogy finanszírozza növekedésihormon-hiányának kezelését. 2004–05-ös bemutatkozó szezonjában ő lett a spanyol bajnokság történetének legfiatalabb játékosa és gólszerzője. Ebben a szezonban spanyol bajnok, egy évvel később bajnok és Bajnokok ligája-győztes lett. A 2006–07-es szezon jelentette számára a nagy áttörést: állandó kezdő lett Barcelonában, mesterhármast szerzett a Real Madrid ellen, és 14 góllal végzett a bajnokságban. Eddigi legsikeresebb szezonja a 2008–09-es volt, amelyben 38 góljával fontos szerepet játszott a Barcelona triplázásában. A 2009–10-es évadban szerzett 47 góljával ő is beállította az addig Ronaldo által tartott FC Barcelona klubrekordot.

Messi hat góllal gólkirályi címet nyert a 2005-ös ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon, ahol két döntőbeli góljával segítette Argentínát világbajnoki címhez. Röviddel ezután állandó tagja lett a felnőtt válogatottnak. 2006-ban minden idők legfiatalabb argentin világbajnoki résztvevője lett, majd 2007-ben ezüstérmet szerzett a Copa Americán. 2008-ban Pekingben olimpiai aranyérmet nyert az argentin labdarúgó-válogatottal. Messi az első játékos, aki a BL 1992 óta íródó történetében egy mérkőzésen öt gólt szerzett. Ezt a 2012. március 7-i Barcelona–Bayer Leverkusen mérkőzésen érte el.[14]

                                                   Sikerei,dijai

Az argentin válogatottal:

U20-as világbajnok (2005)
Copa America ezüstérmes (2007)
Olimpiai bajnok (2008)

Az FC Barcelonával:

Spanyol bajnok (2004–2005, 2005–2006, 2008–2009, 2009–2010, 2010–2011, 2012–2013)
Bajnokok ligája-győztes (2005–2006, 2008–2009, 2010–2011)
Spanyol szuperkupa-győztes (2005, 2006, 2009, 2010, 2011)
Spanyol Király kupa-győztes (2008–09, 2011–12)
Európai Szuperkupa-győztes (2009, 2011)
Klubvilágbajnokság-győztes (2009,2011)

Egyéni elismerések:

U20-as világbajnokság legjobb játékosa (2005)
U20-as világbajnokság gólkirálya (2005)
„Golden Boy” (2005)
Az év argentin játékosa (2005, 2007)
Legjobb dél-amerikai játékos a spanyol bajnokságban (2007, 2008)
Az év fiatal játékosa a profi labdarúgók szakszervezetének (FIFPro) szavazásán (2006, 2007, 2008)
Az év csapatának tagja (FIFPro World XI) (2007, 2008, 2011, 2012)
Bravo-díj (2007)
Copa America legjobb fiatal játékosa (2007)
France Football Aranylabda (2009) A díj 2009 után megszűnt.
FIFA év játékosa (2009) A díj 2009 után megszűnt.
FIFA Aranylabda (2010, 2011, 2012) [201]
World Soccer Magazine Az év fiatal játékosa (2006, 2007, 2008)
World Soccer Magazine Az év játékosa (2009)
World Soccer Magazine Az évtized játékosa 2. hely (2009)
A FIFA Klubvilágbajnokság legjobb játékosa (2009, 2011)
Európai aranycipő (2009–2010, 2011–2012, 2012–2013)
BL-gólkirály (2008–2009, 2009–2010, 2010–2011, 2011–2012)
Spanyol bajnokság gólkirálya (2009–2010, 2011–2012, 2012–2013)
Világbajnoki aranylabda (2014)
FIFA Aranylabda (2014)