Szerkesztő:Worrida/uni/osu/lib
Oregoni Állami Egyetem Bölcsészettudományi Főiskola (Oregon State University College of Liberal Arts) | |
Dékán | Philip J. Williams[1] |
Az Oregoni Állami Egyetem Bölcsészettudományi Főiskolája az Amerikai Egyesült Államok Oregon államának Corvallis városában található, de a Cascades campuson és online is zajlik oktatás. 2023-ban több mint 4500 hallgatója volt.
Története
[szerkesztés]Az első főiskolai szintű bölcsészettudományi kurzus 1865-ben indult. A Beaver újságot 1896-ban alapították, 1919-ben College Barometerre nevezték át. Az újságírói képzést 1913-ban, a zenei tanszéket 1901-ben alapították. Két év múlva megnyílt a művészeti tanszék.
Az 1900-as évek elején az ipari forradalom miatt a hangsúly a tudományos képzésekre került át, és 1914-től a bölcsészettudományi szakok jelentősége csökkent. Egyes bölcsészettudományi kurzusokat 1919-től a mezőgazdasági főiskola szolgáltatási divíziója, majd 1922-től a bölcsészettudományi intézete indított. Az 1918-ban indult ipari újságírói képzés keretében a hallgatók gyakorlatukat a mezőgazdasági közlönyöknél töltötték. Az 1920-as évek elején a College Barometert The Daily Barometerre nevezték át. 1920-ban Charles B. Mitchel megalapította a beszédtudományi és színházi tanszékeket, valamint az állam első közrádióját, a KFDJ-t, melynek első átjátszóját Jacob Jordan fizikaprofesszor építette 1923-ban. 1925-ben a rádió hívójele KOAC-re módosult.
A nagy gazdasági világválság miatt az 1930-as években az újságírói tanszék megszűnt, de kurzusait más intézetek átvették. A második világháborúban a mezőgazdasági és mérnökhallgatók bevonulásával a bölcsészettudományi képzések újra népszerűek lettek; a háború után a visszatérő veteránok közül is sokan ezekre iratkoztak be.
1957-ben megalakult a KOAC tévéadója, 1965-ben pedig műsorszóró képzést indítottak.
1959-ben A. L. Strand leendő rektor elindította az első bölcsészet- és társadalomtudományi képzéseket, 1961-ben pedig ezeket intézetbe szervezték. 1965-ben megalakult az angol nyelvi, 1966-ban pedig a közgazdasági, történelmi, politikatudományi és Oroszország-tanulmányi tanszék. 1969-ben létrehozták az antropológiai és műszaki újságírási tanszékeket. Az 1973-ban létrejött bölcsészettudományi iskola első dékánja Gordon Gilkey lett.
1971-ben a KOAC lett az Oregoni Oktatási és Közszolgáltatási Műsorszóró Szolgálat székhelye, 1979-ben pedig a National Public Radio partnere lett. A KOAC hírszolgálatának vezetője Richard Weinman, a média tanszék igazgatója lett. 1981-ben létrejött az Oregon Public Broadcasting, ezzel az állami műsorszóró székhelye Portlandbe került át, a KOAC pedig 2009-ben megszűnt. Az adó két Peabody-díjat kapott.
1988-ban kommunikációs mesterképzés indult. Az első doktori fokozatokat az 1930-as években bocsátották ki.
Forráselvonások
[szerkesztés]Bővítés
[szerkesztés]Dékánok
[szerkesztés]Szervezeti felépítés
[szerkesztés]- Interdiszciplináris Tanulmányok Tanszéke
- Írás, Irodalom és Film Tanszék
- Képző-, Előadó-művészeti és Grafikai Tanszék
- Kommunikációs Tanszék
- Közpolitikai Tanszék
- Nyelvi, Kulturális és Társadalmi Tanszék
- Pszichológiai Tanszék
- Történelmi, Filozófiai és Vallási Tanszék
Oktatás
[szerkesztés]Díjak
[szerkesztés]- Peter Strong, SPJ kiválóságdíj (sportfotó, 1996)
- A The Daily Barometer szerkesztősége, Associated College Press véleménycikk-díj (2014)
- KBVR-FM, az Intercollegiate Broadcasting System díja (a tízezer hallgatónál nagyobb egyetemek legjobb rádióadója, 2014)
- The Daily Barometer, országos hallgató díj (2017)
- Alan Nguyen, országos grafikai díj (2022)
Nevezetes személyek
[szerkesztés]Hallgatók
[szerkesztés]Oktatók
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Dean’s Office (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 9.)
Fordítás
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- Hivatalos honlap (angolul)