Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Vagoeszter/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Doon négy kötetből álló w:en: young-adult fiction műfajú regénysorozat. Szerzői Carey Corp és Lorie Langdon. A sorozat főszereplője két fiatal amerikai lány, Veronica és Mackenna, akik vakációzni mennek a skóciai w:en: Alloway városába. Amire egyikük sem számít, hogy utazásuk során felfedeznek egy varázslatos rejtett királyságot, amely minden száz évben csak egyszer jelenik meg. A királysághoz Doon hídján keresztül lehet eljutni w:en: Brig'o Doon amely a Doon folyón ível át w:en: River Doon.

Brig'o Doon - Doon hídja

Kalandjuk során meg kell küzdeniük Doon boszorkányával, az idővel, és önmagukkal is. A mű alapjául szolgál a Brigadoon című Boradway musical, melynek szövegét w:en: Alan Jay Lerner írta, zenéjét pedig w:en: Frederick Loewe komponálta.

A sorozat első kötete 2013-ban jelent meg a HarperCollins kiadónál (ISBN: 0310742307). A negyedik és egyben utolsó kötet kiadását 2016 szeptemberére tervezik.

Cselekmény

[szerkesztés]

Veronica nem gondolja, hogy megőrült. De miért nem látja rajta kívül senki más a rejtélyes szőke fiút, aki lépten-nyomon felbukkan bármerre is jár? Mikor a legjobb barátnője, MacKenna meghívja, hogy töltse a nyarat Skóciában, Veronica ugrik a lehetőségre, hogy néhány hónapra maga mögött hagyja bonyolult életét. De a skót vidéknek más tervei vannak. Nem elég, hogy a képzeletbeli, kiltet viselő fiú is követte őt Alloway-be, ő és Mackenna találnak két furcsa gyyűrűt és egy nyugtalanító levelet Mackenna nénikéjétől. Mikor a lányok követik Gracie néni hátrahagyott utasításait, egy megmagyarázhatatlan helyen találják magukat. Doon úgy néz ki, mint egy életre keltett tündérmese, egy herceggel, akit elbűvöl Mackenna és egy másikkal, aki gyanúsan hasonlít a Veronica álmaiban megjelent fiúra. Azonban Doon-nak van egy sötét oldala is. A két lánynak meglehet mindene, amire csak vágytak... vagy megtörhetik a bűbájt és csapdába eshetnek egy világban, amely rémálommá vált.

Destined for Doon

[szerkesztés]

Doon második részében Kenna Reid rájön, hogy borzalmas hibát követett el azzal, hogy a Broadwayről szőtt álmait követi ahelyett, hogy Doon elvarázsolt királyságában maradt volna. Sőt, a hátra hagyott hercegről szóló kínzó látomásai mellett bizonyítékot is szerez rá, hogy Duncant és őt egymásnak teremtették. Mikor Duncan felbukkan és közli vele, hogy Doon-nak szüksége van rá, nem kell kétszer meggondolnia. De még ha meg is tudja menteni az elvarázsolt királyságot, a "boldogan amíg meg nem" továbbra is veszélyben forog.

Shades of Doon

[szerkesztés]

Miután túl járt a halál eszén, Veronica Welling elszántan élvez minden pillanatot az idilli királyságában, igaz szerelmével és legjobb barátjával az oldalán. Ugyanakkor Mackenna Reid lelkesen építi új életét és új színházát a hercegével. Ám mikor boldogságról szőtt álmaik már épp elérhető közelségbe kerülnek, a világot, melyet Vee és Kenna választott elszakítják tőlük, és szembe kell nézniük az eddigi legszörnyűbb kihívással - a régi életükkel. Kirekesztve Doonból, szembesülniük kell a múltjukból felbukkanó alakokkal és nincs semmilyen mód, hogy visszajussanak fogadott otthonukba. Mikor a MacCrae testvérek a megmentésükre sietnek, a lányok helyzete rémálomból modern tündérmesévé változik. De a boldogságuk rövid életű: mit sem sejtenek róla, hogy valaki a legbelsőbb körükből segíti Doon boszorkányát, akinek legfőbb szándéka örökre elpusztítani a királyságot.

Forever Doon

[szerkesztés]

Doon boszorkánya ül a trónon, Jamiet mindenki halottnak hiszi, Duncan és Mackenna pedig Alloway-ben rekedt. Veronicának nincs más lehetősége, mint félretenni gyászát és felkészíteni megmaradt követőit a közelgő csatára a hamis királynővel és kíséretével szemben. De mialatt egy titkos küldetésen jár, hogy ellopjon egy nagy erővel bíró elixírt a kastélyból, Veronica rájön, hogy igaz szerelme talán mégis életben van és a saját harcait vívja. A lerombolt Doon-híddal és a széttört portállal Doon erői nem csak darabokban vannak, de más és más dimenziókban is ragadtak. Egy történetmesélő segítségével, aki maga is olyan öreg mint Doon boszorkánya, Kennának és Duncannek újra kell építeniük a hidat, hogy vissza tudjanak térni Doon-ba zilált seregükkel. De mikor Mackenna minden áron harcolni akar, Duncan hamar rájön, hogy az egyetlen mód, hogy biztosítsa a lány biztonságát az, ha jégszívű gyilkossá változtatja. Ahhoz, hogy Vee, Jamie, Kenna és Duncan megmentsék a királyságot és önmagukat is, csodára lesz szükség.

Források

[szerkesztés]