Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Vámos Zsolt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vámos Zsolt 2022-es önálló szólólemezéhez készült fotó. Készítette: sabo.art.

Vámos Zsolt / zenész, gitáros, zeneszerző

[szerkesztés]

Biográfia:

[szerkesztés]

Gitáros-zeneszerző, 1969. 04. 26 -án született Gyöngyösön. Zenei pályafutása 1982-ben indult egy helyi iskolai amatőr zenekarban.

A kezdeti időkben nagy hatással voltak rá Carlos Santana és Al Di Meola, akiknek gitárjátéka és zenei világa a mai napig meghatározzák dallamvilágát és gondolkodásmódját. Szintén fontos példaképei lettek a későbbiekben a nagy öregek közül elsősorban Gary Moore, aki a legnagyobb hatással volt rá, valamint a Whitesnake-ből John Sykes, és Yngwie Malmsteen. A felsorolás nem lenne teljes Kee Marcello /Europe/ és Doug Aldrich nélkül. Leginkább önerőből és önszorgalomból tanulta a zenész mesterséget, de emellett nagyon sok segítséget kapott barátjától Alapi Istvántól, az Edda együttes gitárosától, aki katona éveit Gyöngyösön próbálta értelmesen letölteni.

Zsolt 1987-ben végzett az egyik gyöngyösi szakközépiskolában gépszerkesztő-műszaki rajzoló szakon, majd azonnal Budapestre költözött, mivel tisztában volt vele, hogy csak ott tud bekerülni a profi zenei vérkeringésbe. Néhány hónapon belül rámosolygott a szerencse és máris az akkor induló Zoltán Erika turnéban találta magát. Úgy gondolta, meg kell ragadni minden lehetőséget, ha valamit el akar érni. Nem számított milyen műfaj, csak ott legyen az élmezőnyben. Az évek őt igazolták, hiszen sok pályatársa válogatóssága miatt nem érhette el célját. Ezek mellett a rutinszerzésre is jók voltak azok az évek. Közben beindultak a stúdiózenész munkák is, hiszen Zsoltot egyre többen hívták különféle lemezekre dolgozni. A mai napig közel kilencven lemezen dolgozott a magyar pop-rock élet meghatározó, ismert személyiségeivel, szinte mindenkivel. 1990-ben bekerült az akkor újjáalakult Napoleon Boulevard-ba. Ez volt az első zenekar, ahol már nem csak közreműködőként, hanem tagként is jelen volt. A 'Legyetek Jók Ha Tudtok' c. lemez óriási siker volt, több mint százharmincezer darab fogyott belőle, akkor még ez a példányszám számított aranylemeznek. Ezek a sikerek és tapasztalatok azonban nem elégítették ki zenei ambícióit, zenei igényessége és egyre inkább kialakuló stílusa más zenekarokba sodorta. 1991-ben az akkor szintén átalakuló Exotic együttesbe igazolt át, és a zenekar megszűnéséig - 1992 végéig - ismét sikeres időszakot élhetett meg ezzel a pop formációval. Majd jött élete legnagyobb kihívása, egy saját produkció. Ez egy azóta legendás 'cult' zenekarrá vált Marathon névre hallgató project volt. A Marathon lemezen együtt dolgozhatott Horváth Attilával, akit nem kell bemutatni a magyar rockzene rajongóinak. Együtt írták azt a lemezt, amely abban az időben sok embernek mindennapi szükséglete lett, és azóta is jó szívvel emlékeznek rá valamennyien. A mai napig érik olyan élmények, melyek ehhez a bandához kötik. De sajnos a Marathon nem érhette el célját. Az akkori kiadói szélhámosságok és emberi gerinctelenségek akadályozták meg, hogy a Marathon a magyar zenei élet egyik meghatározója legyen. Ez a sikertelenség és a következő években bekövetkezett általános nemzetközi és hazai zenei élet lepusztulása – igénytelensége miatt Zsolt hosszú éveken keresztül a háttérben session-közreműködő gitárosként próbált szűkösen megélni, plusz civil munkákból fennmaradni. 2000-ben a Bon-Bon együttesbe hívták gitározni, ahol 2018-ig koncerteken közreműködött. Majd a világ zenei életében tapasztalható kedvező változások és a rockzene ismételt térnyerése bizakodással és erővel töltötték fel. Sipos F. Tamással 2004-ben létrehozta a Billy Idol Tribute, majd Faces néven ismertté vált klub formációt, amely 2012-ig volt aktív. Időnként a Vígszínházban is találkozhattunk vele, "A Kertész Kutyája" című vígjátékban váltótársa volt Lukács Petának, akivel régóta jó barátságban vannak. 2007 Szeptemberében az újjá alakult RockBand együttesbe lépett be, melyben gitáros és zeneszerzői feladatokat kapott, valamint a Mobilmánia néven működő zenekar gitárosaként is láthattuk koncerteken.....A Rockband-ből és a Mobilmániából 2010 Jan. 2-án vált ki a zenekar vezető sorozatos inkorrekt viselkedései és pénzügyi visszaélései miatt. Még 2007 elején Csordás Leventével létrehozott egy modern rock-metál project-et Tears Of Yesterday néven. Leventét a magyar zenei "szakma" mindig is kiváló énekesnek tartotta. A T.O.Y. anyagot ketten készítették, mely magában foglalja a modern metál, a kalasszikus zene, valamint a progresszív műfaj elemeit, ezt megtöltve tartalmas szövegvilággal és gazdag dallamossággal. A  Tears Of Yesterday egyenlőre parkolópályán, a dalokkal várja a megjelenési lehetőséget. 2009 decemberében felkérést kapott egy újabb rock formációba, a HARD együttesbe, melynek külföldi és hazai megjelenésével egy újabb korszak kezdődött el Zsolt számára. A zenekar énekese Björn Lodin, aki svéd nemzetiségű, nemzetközi szinten is jegyzett előadó és producer is egyben, elismerően nyilatkozott gitárjátékáról és zenei beállítottságáról. Lázas munka kezdődött, hiszen a következő HARD lemezen már fontos szerepet kapott mint zeneszerző és mint hangszeres. 2011-ben jelent meg a várt új HARD lemez 'Even Keel' címen, melyet Zsolt Björn Lodin énekessel közösen írt, és amellyel végre visszajelzést kaphatott eddigi munkájáról és felkészültségéről a nyugati világ szakmai elitjétől, amely nagyon pozitív és elismerő kritikákkal értékelte a munkáját. Ez a Hard formáció 2013-ig működött. 2012-ben egy koncert és egy újrakevert válogatás lemez erejéig újraéledt a MARATHON....aztán be is zárta a történetet a folyamatos gáncsolások miatt, és mert a magyar könnyűzenei helyzet olyanok kezébe került, akiket kizárólag a mutyi és a pénz érdekel. 2012 augusztusában Zsolt hosszú mérlegelést követően megalapította a Gary Moore emlékzenekart, Run For Power / Hungaryan Tribute To Gary Moore néven. Célja Gary Moore pályájának rock és blues korszakát ápolni, megismertetni a fiatalabb korosztállyal, és amelyet oly kevesen tudnak hitelesen és igényesen prezentálni. Zsolt nagy feladatot vállalt be, amely egyben nemes feladat is. 2012 óta a RFP rendszeres közreműködője az évenként megrendezésre kerülő Gary Moore Emlékestnek, ahol Gary családjával és egykori zenészeivel, valamint számos tisztelőjével együtt elevenítik fel a legendás gitáros-énekes életművét. Zsolt szoros barátságokat ápol a családdal és számos külföldi sztárral. 2012-ben Kalapács Józsival és Mirkovics "Zserbó" Gáborral létrehozták a KARD együttest, amely rövid életűre sikeredett. Egy megjelent lemez és néhány koncert erejéig működött csupán. A lemez jelentő részét Zsolt szerezte, hangszerelte. A felvétel minden fázisa is Zsolt házi stúdiójában készült. Zsolt 2019-ben töltötte be az 50. életévét. Ez alkalomból egy sikeres nagy koncerttel köszönte meg közönségének, rajongóinak, barátainak a 30 évnyi támogatást. 7 legjelentősebb produkciójával 4 órás koncerten idézte fel pályafutásának állomásait. 2021. 01. 10. .Az elmúlt pár évben újra lecsökkentek a lehetőségek a hazai könnyűzenei iparban, újra a gagyi és a mutyi, a pénz és a képmutatás vette át a vezető szerepet. Ezért Zsolt ismét a civil szférában, rendőrségi munkahelyen kénytelen a megélhetését biztosítani, és emellett a lehetőségek szerint fellépni különböző formációkkal, leginkább a Run For Power együttessel. Ettől függetlenül 2020-ban egy megtisztelő felkérésre bekapcsolódott a legújabb Omega lemez készítésébe, amely az év végén jelent meg Testamentum címmel és folyamatosan óriási sikereket ér el. Zsolt gitározta fel a teljes anyagot, nyomokban a hangszerelésbe is besegített, valamint megtalálható rajta egy saját szerzeménye is.

2021 - 2022 évben szólólemezt készített Az Idő Partján címmel, amely 2022 június 24-én jelent meg a GrundRecords gondozásában, a NKA támogatásával.....

Diszkoráfia:

[szerkesztés]

Interpop Fesztivál 88' Magneoton Nyitány -1990

Napoleon Bld -Legyetek Jók Ha Tudtok -1990

Neoton - A Trónörökös -1990

Három Kívánság -Válogatás -1990

R-GO - Angyalbőrben -1990

R-GO - Mire Gondolsz Katona-Maxi -1990

Zoltán Erika - Ki Nevet A Végén -1990

Napoleon Bld - Egyenlítői Magyar Afrika -1991

Exotic - The Song Of Freedom -1991

Exotic - Válogatás -1992

Marathon -1992

Lui -1992

Padödő - Tessék Dudálni -1992

Családi Popkarácsony -1993

Stevens - Negatív Oldalon -1993

Sipos F.Tamás - Buli Van -1993

Kató Zoltán - Útban Hozzád -1994

Manhattan - Várj Te Hosszú Forró Nyár -1994

Friderika -1994

Szörényi Örs - Ez Az Életem -1994

Szörényi Örs - Percemberek -1996

Happy Gang - Free Style -1997

Sipos F. Tamás - Boogie Woogie -1997

Alexa - Hello Mr. Szerelem -1997

Mr.Rick - Ha Szerelem Ébred -1997

Mr.Rick - Szállj Csak Szállj -1998

D.Nagy Lajos - Az Idő Foglyai -1998

Kollár Attila - Musical Witchcraft -1998

Emberek - Forog A Föld -1998

Baby Sisters - Hoppá -1998

Happy Gang - Te Meg Én -1998

Cziglán István Posztumusz Album 1999

Solaris - Nostradamus -1999

Baby Sisters - Légy A Partnerem -1999

Irígy Hónaljmirígy - Selejtező -1999

Danubius Világszám -1999

Happy Gang - Best Of Happy Gang -1999

Zoltán Erika - A Szívem A Főnyeremény -1999

Zoltán Erika - Best Of Koncert Show -1999

PéterX – Minden Vágy  1999

C'est La Vie - 1999

C'est La Vie – Múljon Hát! Maxi  1999

C'est La Vie – Lakat Van A Szívemen Maxi  2000

Marathon 2 -2000

Krisz Rudolf – Tűz  2000

Veled Uram - Rockopera -2000

Attila -Rockopera -2001

Dobos Attila Szerzeményei -2001

Auguszt Bárió – Mikor A Föld Alszik  2001

Hydrox-Nekem A Föld A Hazám -2001

Kollár Attila - Musical Witchcraft 2-Utópia - 2002

GinTonic - Az Első Csók -2002

GinTonic-Gyere Szerelem - Maxi -2003

Náda Brahma - Belső Beteljesülés -2004

Pálos Trend - Védőoltás -2005

Romantic – A Legszebb Dalok, Best Of 2000-2005  2005

Napoleon Bld 2005-2006 ,megjelent 2009-ben

Kollár Attila – Musical Witchcraft III - 2006

Re-Tech -2006

Bon-Bon Live -2006

Bon-Bon - All In - 2007

Palcsó Tamás -2007

Mobilmánia - 2008

Bon-Bon: Mindig Úton - 2010

Napoleon Boulevard /Világfalu/ - 2010

HARD: Even Keel - 2011

Keresztes Ildikó: A démon, aki bennem van - 2011

MARATHON - IDŐGÉP című újrakevert, feljavított antológia - 2012

KARD /átalakult HARD/ - 2013

Bon-Bon - 2014

Rudán Joe - Ez Vagyok Én - 2014

Feke Pál - Musical Live - 2014

Blues For Gary - Henrik Freischlader 2017

Rudán Joe - 2018

Omega - Testamentum 2020-2021

Rudán Joe - Feketén Fehéren 2022

Vámos Zsolt - Az Idő Partján /2022

The RockBand - Petőfi Csarnok - 2007

Mobilmánia - Petőfi Csarnok - 2009

Závodi Gábor - 50 Hang - 2014

Koncerteken ezekkel az előadókkal és zenekarokkal dolgozott:

[szerkesztés]

Zoltán Erika 1987-1990, 1998, 2017-

Napoleon Bld. 1990-1991 , 2009-2014

Exotic 1991-1993 , 2005-2006 ,2010

Marathon 1992-1993, 2012-

Pierrot 1993

Szörényi Örs 1994

Sipos F.Tamás 1994

Kollár Attila 1998

D.Nagy és a Frakció 1997-1998

Manhattan 1994

Auguszt Bárió 1999

TNT 1999

Neo Tones 2004

Bon-Bon 2000 - 2018

Billy Idol Tribute /Faces/ 2004 - 20012

Missing 2005

Vígszínház - A Kertész Kutyája c.vígjátékban 2007-2012

RockBand 2007-2009

Mobilmánia 2008-2009

HARD  2010-2013-2015

Király L. Norbi -2011

Omen - 2012

Run For Power - Gary Moore Emlékzenekar  2012-...folyamatosan

Korál - Horváth Attila Életmű koncert - 2012

Feke Pál & Band - 2013-2014

Csézy - 2013

KARD 2013-2015

Rudán Joe 2014....

Illés - Tied a világ / zenés darab -2014

Homonyik Sándor 2015

Az alábbi ismert zenekarok tagja volt:

[szerkesztés]

Napoleon Bld. 1990-1991

Exotic 1991-1992

Marathon 1992-1993, 2012....

The Rockband 2007-2009

Hard 2010-2015

Kard 2013-2015

Jelenleg ezen együttesek tagja:

[szerkesztés]

Run For Power - Gary Moore Emlékzenekar / Memorial Band

Vámos Zsolt Band  2021-