Szerkesztő:Tunde Krasznai Pianist
Krasznai Tünde Zongoraművész
[szerkesztés]Krasznai Tünde-Ilona Zongoraművész 1983. május 21-én született Kolozsváron, Erdélyben. Fulbright ösztöndíjjal (2013) [2] és Best New Pianist Discovery in South East Asia díjjal kitüntetett művész, amit a National Critics Choice-tól nyert el Szingapúrban (2012).[3] A Prodigy Pianist Pte. Ltd. zeneoktatási intézmény megalapítója Szingapúrban és Németországban.[4]
Diák évek
[szerkesztés]Krasznai Tünde öt éves korában kezdett zongorázni, majd felvételt nyert a kolozsvári Zenelíceumba, ahol Papp Tibor professzornál tanult. Tizennégy éves korában családjával Budapestre költözött, ahol a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában[5], Dr. Entzné Tőkés Emesénél folytatta tanulmányait. Négy évre rá, 2001-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol 2006-ban Mesteri diplomát szerzett, mint előadóművész és zongora tanár. Egyetemi évei alatt Némethy Attila,[6] Szolokay Balázs [7] és Réti Balázs professzoroktól tanult, valamint részt vett Bogányi Gergely, Sebők György, Dimitri Bashkirov és Leslie Howard mesterkurzusain. Diplomahangversenye után meghívást kapott New Jerseybe, a Montclair State Egyetemre, ahol posztgraduális tanulmányokat folytatott David Witten professzornál és a világhírű Shanghai kvartett művészeinél, ahol 2009-ben megszerezte az amerikai Előadóművészi Diplomát. Tanulmányait a Terplan Family Foundation német-magyar ösztöndíj [8] és a John J. Cali School of Music egyetemi ösztöndíj fedezte.[9]
Versenyek
[szerkesztés]Krasznai Tünde-Ilona tíz éves kora óta szerepel nemzetközi zongoraversenyeken, melyeken számos alkalommal első helyezettként végzett: Nemzetközi J.S. Bach verseny Kolozsváron, tíz és tizenegy éves korában, 2000-ben az 'Ezüstcsengő' Nemzetközi zongoraversenyen Ukrajnában, két alkalommal a budapesti Zongoraversenyen 2002- és 2003-ban, és a Budapest Zeneakadémia versenyén, ahol a legjobb Chopin előadásért különdíjjal tüntették ki 2003-ban.
Karrier
[szerkesztés]Számos alkalommal lépett fel zenekarokkal szólistaként Magyarországon, valamint szólóesteket adott a következő országokban és városokban: Magyarország[10], Erdély, Németország[11] [12] [13], Olaszország, Görögország, Szingapúr, Dubai, Abu Dhabi, Vancouver, Ottawa[14], Washington D.C.[15] [16], Miami, Sarasota[17] [18] [19] [20], Tarpon Springs[21], New Jersey, New York, Los Angeles, Las Vegas, San Francisco és Seattle[22][23][24]. 2008-tól Steinway zongoristaként tevékenykedett az Egyesült Arab Emirátusokban és Németországban. Ő adta az első szólóestet Steinway zongorán Dubaiban. 2009-ben szintén Steinway zongoristaként lépett fel Lang Lang mesterkurzusán Abu Dhabiban, az Emirátusi Palotában[25].
2012-től vendégtanárként tanított Szingapúrban a LASALLE művészeti főiskolán. Ugyanebben az évben, júniusban nagyszabású szabadtéri koncertet adott a szingapúri Botanikus Kertben közel 5000 nézőnek, ahol Chopin-Liszt és Bartók-Enescu barátságát bemutatván játszott tőlük műveket, képviselve a román, magyar és a lengyel kultúra büszkeségeit. A koncertet a Yamaha, a Botanikus Kert[26], a román, magyar és lengyel nagykövetség támogatta[27].
2013-ban meghívást kapott Paolo Faziolitól Sacilébe, ahol a világ legkiemelkedőbb zongoráján koncertezhetett. Az olasz Fazioli zongora a világ legnagyobb és legnemesebb zongorája, 'a zongorák Ferrarija'. Címét a bensőséges, kifinomult, mély hangzásának köszönheti, melyből minden darab egyedi készítésű. 2013 őszén Fulbright ösztöndíjasként[28] kutatói munkát kezdett a kaliforniai los angeles-i egyetemen[29], ahol 2014-től asszisztensként tanított és zeneterápiai tevékenységeket folytatott. Két év múlva megszerezte második Mesteri diplomáját Inna Faliks professzor vezetése alatt[30].
2013-ban az októberi 1956-os megemlékezés alkalmából fellépőként bemutatkozott Áder János köztársasági elnökünknek a Woodside Priory Színház dísztermében, San Franciscóban.
CD Lemezek
[szerkesztés]2009 augusztusában a Steinway & Sons felkérésére két lemezt készített Budapesten Chopin Album és Romantikus Csokor címekkel, melyeken Chopin, Schubert, Liszt, Mendelssohn, Scriabin és Rachmaninoff műveket vett fel[31]. A felvételek alatt Bogányi Gergely volt a művészeti vezető. A lemezek 2009 novemberében debütáltak Németországban, ahol a heidenheimi Congress Center[32] épület megnyitóján és annak új Steinway[33] zongorájának felavatásán tartott gálahangversenyt telt háznak[34].
Kitüntetés
[szerkesztés]2012-ben a szingapúri Botanikus kertben tartott szabadtéri koncert után a Best New Pianist Discovery in South East Asia kitüntetést nyerte el a National Critics Choice-tól.
Iskolaapapítás
[szerkesztés]2010-ben a Deutscher Tonkünstlerverband (DTKV) tagjaként megalapította Heidenheimban (Németország) a Prodigy Pianist Pte. Ltd. zongoraiskolát. 2012-ben Szingapúrban alapította meg saját zeneoktatási intézményét Prodigy Pianist Pte. Ltd. néven.
Televízió és rádió
[szerkesztés]2014 szeptemberében meghívást kapott a Nemzeti Magyar Radióba, ahol Liszt, Chopin es Beethoven felvételeit a magyar televízió is rögzítette. Szintén 2014. szeptemberében a budapesti Nádor Teremben is keszült DVD felvétel.
Rádió interjúk
[szerkesztés]Krasznai Tünde Zongoraművész több alkalommal adott rádió iterjút koncertjei után: 2014 márciusában Kanadában, a Vancouver Magyar Rádió Red 93,1 FM adásában, 2014 júliusában a budapesti Civil Rádióban FM 98[35], és 2015 márciusában az kanadai fővárosban adott nagykövetségi koncertje után a Chin Radio Ottawa FM 97.9 műsorában[36].
Jelenleg Németországban él, ahol 2010 óta megalapított zongoraiskoláját vezeti. A tanítás mellett koncertezik, és tervei között szerepel egy magyarországi összművészeti iskola megalapítása is a jövőben. Gyakran koncertezik külföldön magyar vonatkozású rendezvényeken is, egyházi közösségekben, kultúrközpontok, nagykövetségek és konzulátusok színpadain, mivel nemzeti öntudata mélyen gyökerezik szívében.
Referencia
[szerkesztés]www.prodigypianist.com https://tundekrasznai.wordpress.com/ http://www.prodigypianist.com/t%C3%BCnde-krasznai/award-2012/ http://www.swp.de/heidenheim/lokales/heidenheim/Neues-von-der-Kreisklangkasse;art1168893,2288356 Sarasotai Magyar Hírmondó - EPA - Országos Széchényi Könyvtár http://www.slideshare.net/tibor_arany56/igazi-magyar-sziget-las-vegasban epa.oszk.hu/00000/.../EPA00023_sarasotai_hirmondo_2016_07.p... http://epa.oszk.hu/00000/00023/00253/pdf/EPA00023_sarasotai_hirmondo_2016_05-06.pdf http://www.fulbright.hu/author/csanad/page/6/ http://bayvillage.org/newsletter/bulletin-board/ http://bayvillage.org/welcome-tunde-krasznai/ http://nyugatihirlevel.hhrf.org/ https://etrigg.com/event/krasznai-tunde-zongoramuvesz-unnepi-koncertje/43028980/ http://www.fulbright.hu/author/csanad/page/12/ http://geyer-luftbild.com/music-and-art/ http://www.wer-ist.org/person/Steinway_Sons http://www.fulbright.hu/piano-concert-at-the-embassy/ http://zeneakademia.hu/en/the-university/teaching-staff/-/asset_publisher/Ovew9Ez6tmx1/content/nemethy-attila/10192;jsessionid=3E2D38164EBCFB0D0648411BD64E715A http://epa.oszk.hu/00000/00014/00205/index_elemei/lap.htm http://kiralyiudvar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1216273#.V_kuVZMrKRs http://hungarianamerican.org/haaw/Portals/0/2015/hirek/H%C3%ADrek2015Fabruary.pdf http://nyugatihirlevel.hhrf.org/cikk_nyomtatas.php?id_cikk=14044 http://nyugatihirlevel.hhrf.org/lap.php?id_lapszam=500 http://www.hungarianamerican.org/haaw/Portals/0/2015/hirek/HirekAug2015.pdf http://www.kepcp.hu/panorama_2014_02.pdf http://calvinsynod.org/wp-content/uploads/2014/03/march-april-2014-CSH.pdf http://www.swp.de/heidenheim/lokales/heidenheim/Die-Beute-des-Geyers-wird-an-zwei-Orten-gezeigt;art1168893,3543608 http://www.swp.de/heidenheim/lokales/heidenheim/Die-Beute-des-Geyers-wird-an-zwei-Orten-gezeigt;art1168893,3543608 http://www.muzsikalendarium.hu/koncertkalendarium/index.php?area=events&mode=quick&page=1075 http://lfze.hu/en/-/attila-nemethy http://www.fulbright.hu/hungarian-grantees-to-the-u-s/ http://www.fulbright.hu/meeting-with-the-president/
- ↑ www.prodigypianist.com
- ↑ http://www.fulbright.hu/meeting-with-the-president/
- ↑ http://www.prodigypianist.com/t%C3%BCnde-krasznai/award-2012/
- ↑ http://www.prodigypianist.com/music-school/
- ↑ Archívum - 1998 - Hangverseny.hu hangverseny.hu/archive-1998/ Translate this page Katalán-Spanyol ária és dalest Adela Milan – ének, Katona Ágnes – zongora ... Krasznai Tünde, Németh Orsolya, Kárpáti Attila, Cseh Dalma, Döller Ákos ...
- ↑ http://zeneakademia.hu/en/the-university/teaching-staff/-/asset_publisher/Ovew9Ez6tmx1/content/nemethy-attila/10192;jsessionid=3E2D38164EBCFB0D0648411BD64E715A
- ↑ http://www.muzsikalendarium.hu/koncertkalendarium/index.php?area=events&mode=quick&page=1075
- ↑ http://www.terplanfoundation.org/history.html
- ↑ https://www.montclair.edu/arts/cali-school-of-music/
- ↑ https://twitter.com/fulbrighthu/status/344447508866543616
- ↑ http://www.swp.de/heidenheim/lokales/heidenheim/Neues-von-der-Kreisklangkasse;art1168893,2288356
- ↑ http://www.swp.de/heidenheim/lokales/heidenheim/Die-Beute-des-Geyers-wird-an-zwei-Orten-gezeigt;art1168893,3543608
- ↑ https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:T%C3%BCnde_Krasznai_Pianist_at_Voith-Arena.jpeg
- ↑ https://www.facebook.com/1498404670420877/videos/1569602859967724
- ↑ https://twitter.com/fulbrighthu/status/468340445626789888
- ↑ http://www.fulbright.hu/piano-concert-at-the-embassy/
- ↑ http://bayvillage.org/welcome-tunde-krasznai/
- ↑ https://groups.google.com/forum/#!msg/hungarianevents/AOveE5I0ctY/ffTrbdeDBwAJ
- ↑ http://epa.oszk.hu/00000/00023/00253/pdf/EPA00023_sarasotai_hirmondo_2016_05-06.pdf
- ↑ http://epa.oszk.hu/00000/00023/00254/pdf/EPA00023_sarasotai_hirmondo_2016_07.pdf
- ↑ http://www.prodigypianist.com/concerts/2015-2016/
- ↑ http://www.hungarianamerican.org/haaw/Portals/0/2015/hirek/HirekAug2015.pdf
- ↑ http://classified161.rssing.com/chan-8698152/all_p35.html
- ↑ http://docplayer.hu/12862087-Happy-valentine-s-day.html
- ↑ http://www.prodigypianist.com/photoalbum/masterclass-with-lang-lang/
- ↑ http://singapore.eventful.com/events/tunde-krasznai-chopin-series-sat-/E0-001-048029967-6
- ↑ https://www.facebook.com/PSDSingapore/posts/142625985910531
- ↑ http://www.fulbright.hu/hungarian-grantees-to-the-u-s/
- ↑ https://www.music.ucla.edu/blog/2015/04/30/chancellors-recital-series-updates-on-recent-recitals/
- ↑ https://tundekrasznai.wordpress.com/2016/09/20/beethoven-moonlight-sonata/
- ↑ http://geyer-luftbild.com/dvd-cd-booklet/
- ↑ https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:T%C3%BCnde_Krasznai_Pianist.jpeg
- ↑ https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Krasznai_T%C3%BCnde_Zongoram%C5%B1v%C3%A9sz.jpeg
- ↑ http://www.prodigypianist.com/news-steinway/
- ↑ https://www.youtube.com/watch?v=aE43Q7TSId8
- ↑ http://ottawafm.com/#/video-details