Szerkesztő:Szilas/Eurázsiai lovasnomádok
Az eurázsiai lovasnomádok mintegy két és fél évezreden keresztül fontos szereplői voltak a történelemnek. A ló háziasítása után a közép-ázsiai térségben élő indoiráni népek sikeres nagyállattartó gazdálkodást fejlesztettek ki, ennek alapján erős törzsek emelkedtek fel, amelyek igyekeztek hatalmukat minél szélesebb körben kiterjeszteni. A lovasnomád hadviselés révén felépített hódító pusztai „birodalmak” közül az első jelentősebb, a kor írásos forrásaiban is feljegyzett nép a kimmereké volt, akiket aztán a szkíták, majd a szarmaták követtek. A lovásnomádok gazdálkodása és hadviselése nem kötődött nyelvhez vagy etnikumhoz, számos különböző származású és nyelvű közösség jött lére, egyesült vagy vált szét a térségben az i. e. 1. évezred elejétől az i. sz. 13. századig. Talán a legnagyobb, bár rövid életű sikereket a hunok törökös magvú, de soknemzetiségű közössége alkotta, akik jelentős mértékben járultak hozzá a Nyugatrómai Birodalom bukásához. Hasonlóan sikeres volt az utolsó eurázsiai lovasnomád államalakulat, a Mongol Birodalom a 13. században.
A honfoglaló magyarok is tipikus eurázsiai lovasnomád népet alkottak, sikeres kárpát-medencei letelepedésük és államalapításuk különbözteti meg őket a hasonló etnikumok azóta eltűnt túlnyomó többségétől.
Történetük[szerkesztés]
A vándorló életmód a korai vadászó-gyűjtögető kis emberi közösségek, hordák természetes létformája volt. Később már nagyobb emberi csoportok, törzsek váltak az társadalom alapegységeivé, de a rendszeres helyváltoztatás sokáig alapvető maradt. A bronzkori Jamnaja-kultúra idején az Urál hegységtől délre, a Fekete-tengertől északra a vadászat mellett már az állattartás vált a fő gazdálkodási formává és megjelent a földművelés is.
A ló háziasításának első nyomait is errefelé, az Uráltól délkeletre, a mai Kazahsztán területén létrejött botaji kultúra területén találták meg a régészek. A lótartás alapvetően változtatta meg a térségben élő népek gazdálkodását, lehetővé tette a nagyállattartás kiteljesedését, illetve a csordák megvédését is. Döntő jelentőségűvé vált a lovas hadviselés a törzsek egymás közötti küzdelmeiben is.
Közép-Ázsiában, a Nyugat-szibériai-alföld déli részén, az Uráltól délre, a Fekete-tengertől északra eső területeken egy sor etnikailag és nyelvileg és különböző, lovasnomád gazdálkodást folytató és ilyen harcmodort alkalmazó közösség jött létre, emelkedett fel, majd tűnt el a történelem színpadáról. Az írott történelem hajnalán – amikor a környező, letelepült népek, a görögök és a kínaiak létrehozták írásbeliségüket és feljegyzéseket kezdtek készíteni – ők mind a földművelő népek félelmetes ellenségeiként jelentek meg. Az ebben korban elsősorban Hérodotosz által említett népcsoportok alapvetően iráni nyelveket beszélő etnikumok, főleg a szkíták voltak.[1]
Régészeti eredmények szerint a Kárpát-medencében az i. e. 9. században jelentek meg az első lovasnomádok, a preszkíta mezőcsáti kultúra képviselői.[1]
Társadalmuk[szerkesztés]
Gazdasági élet[szerkesztés]
A nomád hadviselés mint gazdasági tevékenység[szerkesztés]
A nagyállattartó törzsi szervezetben élő és gazdálkodó nomádok számára a háborúskodás természetes állapot volt. A törzsek legelőikhez úgy viszonyulnak, mint a közös tulajdonukhoz. Ennek a korlátja csak egy másik közösség lehet, amely szintén igényt tart erre a területre. A föld megtartására vagy új földek megszerzésére irányuló háború az ilyen természetadta közösségek „legőseredetibb közös munkája”.[2] idézi [3]
A lovasnomádok gazdasági és egymás közötti hadi sikerei később a területileg határos letelepült életmódot folytató birodalmak (főleg Kína és a Római, majd a Bizánci Birodalom) elleni harcra ösztönözte őket. A lovasnomádok rendszeres támadásaikkal, a zsákmányolással és a kikényszerített kereskedelemmel, az adóztatással és az „ajándékok” kizsarolásával késztették ezeknek a birodalmaknak a gazdaságait jelentős többlettermék és fényűzési cikk előállítására, amit aztán a nomádok sajátítottak el. A nomádok hadai így erőszakos katalizátorai voltak történelmi, gazdasági folyamatoknak, összekötő kapcsot jelentettek Európa és Ázsia elszigetelt társadalmai között.[4]
A nomád hadviselésnek gyakran, áttételesen, közvetett gazdasági haszna is volt a korabeli társadalmak számára, ez a detezauráció volt, azaz a gazdasági szempontból haszontalanul felhalmozott, kincstárakban őrzött nemesfém-készletek és már értékek újbóli bekapcsolása a nemzetközi értékforgalom vérkeringésébe. Ilyen volt a mesés perzsa kincstár kifosztása az arabok által, a bizánciak által a lovasnépeknek, vagy a nyugat-európaiak által a vikingeknek fizetett adók.[5]
Egy viszonylag késői lovasnomád nép, a türkök 7. századi társadalmáról már saját felirataik (Kül Tegin és Tonjukuk) szólnak. Eszerint a türkök uralkodói, a kagánok átlagosan 10–12 évig uralkodtak, és ezalatt 50–60 zsákmányszerző hadjáratot vezettek.[6]
A magyar lovasnomádok[szerkesztés]
Ujelgi[szerkesztés]
Az Urál hegység keleti oldalán található Ujelgi régészeti lelőhelyén tipikus lovasnomád temetkezéseket tártak fel a 2010-es években. A leletek szoros párhuzamokat mutattak a honfoglalás kori Kárpát-medencei magyar leletekkel. Magyar kutatók egy csoportja megállapította, hogy itt helyezkedett el a magyarokhoz köthető legkorábbi ismert szállásterület. Az új kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy a magyar „őshaza”, a magyar etnogenezis színtere régészeti és nyelvészeti érvek alapján egyaránt az Urálon túl, Délnyugat-Szibéria nyugati zónájában körvonalazható, a Tobol–Irtis–Isim folyók vidékén.[7]
Honfoglalás[szerkesztés]
Kalandozások[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Szabó Gábor
- ↑ MEM 46/I. 370–371. o.
- ↑ Tőkei-nomád 10. o.
- ↑ Ecsedy 28–29. o.
- ↑ Bálint Csanád 356–357. o.
- ↑ Bartha
- ↑ Archaeo - korai magyar
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Reitervölker című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- ↑ Archaeo - korai magyar: Türk Attila – Szeifert Bea – Gerber Dániel – Csáky Veronika – Langó Páter – Dimitrij A. Sztasenkov – Szergej G. Botalov – Mende Balázs Gusztáv – Szécsényi-Nagy Anna: A korai magyar történelem régészeti és archeogenetikai kutatásának legfrissebb eredményei Nyugat-Szibériától a Középső-Volga vidékig. Archaeologiai Értesítő, CXLVII. évf. 1. sz. (2023. március 3.) 33–74. o. Hozzáférés: 2024. május 29.
- ↑ Bálint Csanád: Bálint Csanád: A kalandozások néhány kérdése. In Tőkei Ferenc (szerk) – Ecsedy Ildikó – Vékony Gábor: Nomád társadalmak és államalakulatok. Budapest: Akadémiai. 1983. = Kőrösi Csoma Kiskönyvtár, 18. ISBN 963 05 3187 9
- ↑ Bartha: Bartha Antal: Türk–ősmagyar etnogenetikai kérdések. In Tőkei Ferenc (szerk) – Ecsedy Ildikó – Vékony Gábor: Nomád társadalmak és államalakulatok. Budapest: Akadémiai. 1983. 73. o. = Kőrösi Csoma Kiskönyvtár, 18. ISBN 963 05 3187 9
- ↑ Ecsedy: Ecsedy Ildikó: A nomád gazdaság és társadalom problémái a történelemben és a kutatásban. In Tőkei Ferenc (szerk) – Ecsedy Ildikó – Vékony Gábor: Nomád társadalmak és államalakulatok. Budapest: Akadémiai. 1983. = Kőrösi Csoma Kiskönyvtár, 18. ISBN 963 05 3187 9
- ↑ Szabó Gábor: Szabó Gábor (régész): Szkíták nyomában a Kárpát-medencében: Szabó Gábor a Mandinernek. mandiner.hu, (2022. június 22.) Hozzáférés: 2024. június 8.
- ↑ Tőkei-nomád: Tőkei Ferenc (szerk) – Ecsedy Ildikó – Vékony Gábor: Nomád társadalmak és államalakulatok. Budapest: Akadémiai. 1983. = Kőrösi Csoma Kiskönyvtár, 18. ISBN 963 05 3187 9