Szerkesztő:SzekeresS/piszkozat
Megjelenés
Az eltévedt időszámítás elmélete Szekeres Sándor ötlete,, amely a német Herbert Illig kitalált középkor elméletének nyomában járva egy új megoldással gazdagítja az európai kronológia ellentmondásaival kapcsolatos teóriákat. A szerző szerint Illig feltételezése az európai történelembe titokzatos módon bekerült fantom korszakról helyes, csak éppen a probléma erre adott feloldásában tévedett. Az időszámítások meghamisításról szóló grandiózus összeesküvés helyett valójában egy egyszerű félreértésről van szó. A mai évszámunk pontos és valóban az aktuális dátumnak megfelelő évet írunk, csak éppen nem a keresztény, hanem a 247 évvel korábban kezdődött arszakida időszámítás szerint. Az időszámítást az egykori Pártus Birodalomban megalakulásától, illetve első uralkodójának, I. Arszaknak trónra kerülésétől jegyezték, és valószínűleg a pártusok lovasnomád rokonnépei, a hunok/avarok illetve a magyarok közvetítésével került be a Kárpát-medencén keresztül az európai köztudatba. Az itt élő keresztény népek pedig az Arszak "úr … évében" bevezetésű évszámokat a " Krisztus Urunk" születésétől számolt éveknek hitték.