Szerkesztő:Startbox/piszkozat
Fábián Zoltán (Budapest, 1976. december 4.) képzőművész.
1995-1997-ig tanulmányok a Szellemkép Szabadiskolában. Közben felvételt nyer a PTE-BTK-ra (akkor JPTE), ahol azonban nem kezdte meg tanulmányait. Képzőművész mesterei: Baska József, Lossonczy Tamás.
Pályája
[szerkesztés]Művészetének vezérmotivuma a tér-idő vizuális viszonylatainak vizsgálata, a férfi-nő kapcsolat, valamint a szerves kultúrák hagyományainak modern-kori metaforikus átörökitése. Több installációjában szerepel a fehér sámánalak, performance-ei alkalmával néha ő maga ölti fel a fehér ruhát és változtatja a kiállitóteret mitikus, szakrális térré, ahol a művész, mint pszeudo-sámán-médium közvetit néző és történet (mitosz) között.
Már egészen korán foglalkoztatja a mozgókép képzőművészeti felhasználása. A kilencvenes évek végén készült video-munkáit – képi repetición alapuló – Időfestményekké alakitja, ahol az alig változó absztrakt alapmotivumok időbeli változása formálja képpé az adott filmet.
1996-ban kerül sor első nagyobb happeninggel egybekötött installációjának bemutatására „Az ember szivéhez a gyomrán át vezet az út” cimmel. Ezen munkáiban azóta is gyakori a fluxushoz köthetö happening, szociális plasztika. Az 1997-ben megrendezett „Ózonlyuk-Gaia” fényinstalláció és performance bemutatóján szerepel először a fehér ruhás sámánalak, utalva a művész médiummá transzmutálódására. Installációi általában narrativak, s igy vezetik – interaktrivan – a nézőt az alkotói mitosz megismerésére.
Objektjei általában ironikusak, cinikusak nem mellőzve a politikai szinezetet sem.
Festői munkásságára a 90-es évek végéig a határozott szinvilág és az absztrakt expresszionizmus, informel a jellemző, míg 2008-tól képeivel – a továbbra is szigorú szinhasználat mellett – inkább egy oldott hard edge festészet felé fordul.
Közéleti tevékenység
[szerkesztés]1996-os megalakulása óta az Óbudai Művészcéh elnöke.
1995-1998-ig a Csillaghegyi Pincegaléria művészeti vezetője.
Alapító tagja a Cicelle Aranyháromszög Művészeti és Kulturális Társaságnak, valamint a Csillaghegyi Műhelynek.
Csoportos kiállitások
[szerkesztés]- 1995 kavART Műhely, Budapest, Banán Klub
- 1995 kavART Műhely II, Budapest, Banán Klub
- 1996 „UN MURALES PER LA CITTÁ” Udine, Parco dei Rizzi, Olaszország
- 1996 „KATLAN PIKNIK” Budapest, Rókahegyi Bánya
- 1997 „KORPUSZ” Szombathely, 7 Arts Gallery
- 1997 „KATLAN PIKNIK” Budapest, Rókahegyi Bánya
- 1998 „BLOOMSDAY” Szombathely, Szombathelyi Képtár
- 2002 „PÁRBESZÉDBEN A TERMÉSZETTEL”, Cicelle Napok, Zsennye, Kastélypark
- 2002 „20 x 20 cm” Cicelle Napok, Rum, Tetőtér Galéria
- 2003 „MADÁRIJESZTŐK”, Cicelle Napok, Zsennye, Szántóföld
- 2004 Cicelle Napok, Rum, Tetőtér Galéria
- 2004 Rum, Mű-vész Áfész Galéria
- 2005 „HOMMAGE Á F. BÉKÁSSY” Bécs, Gigant Galerie, Ausztria
- 2005 „HOMMAGE Á BÉKÁSSY FERENC” Szombathely, [[Szombathelyi Képtár
- 2006 Cicelle Aranyháromszög Egyesület tárlata, Budapest, Újlipótvárosi Klub Galéria
- 2006 Cicelle Aranyháromszög Egyesület tárlata, Lendva, Szlovénia
- 2008 Szemét világ, Budapest, Fészek klub
- 2008 Gumicsizm-art, Rum Indóház Galéria
Egyéni kiállitások
[szerkesztés]- 1995 Férfi-nő Fesztivál, videóinstalláció Schwarz Volkerral, Budapest, Banán Klub
- 1995 „A MENYASSZONY” kavART Műhely akció, Budapest, Rókahegyi Bánya-Banán Klub
- 1996 Férfi-nő Fesztivál, „KONT(AKT)” installáció, Budapest, Banán Klub
- 1996 „AZ EMBER SZÍVÉHEZ A GYOMRÁN ÁT VEZET AZ ÚT” videóinstalláció, happening, Budapest, Csillaghegyi Pincegaléria
- 1997 „ÓZONLYUK-GAIA” fényinstalláció, performance (Budahelyi Tiborral), Budapest
- 1997 „BAD-13” Budapest, Merlin Színház
- 1997 „KRIPTA” installáció, Komárom, Komáromi Kisgaléria
- 1997 „ERÓSZ” Budapest, Galéria 21
- 1998 „NAPTÁR” Szombathely, Trébely Galéria
- 1999 „A NÉGY ŐSELEM” installáció, performance Pál Dániellal, Sárvár, Galeria Arcis
- 2001 „50 x 100” Budapest, MD Stúdió Galéria
- 2004 „KERESZTJEIM” képek, installáció, videó, Rum, Tetőtér Galéria
- 2007 „KÖZ(HELY)FÜRDŐ” installáció, performance, Drietomszky Gáborral és Pál Dániellal, Sárvár, Galeria Arcis
- 2008 VIA DOLOROSA installáció, Drietomszky Gáborral és Pál Dániellal közös kiállitáson, Rum, Tetőtér Galéria
- 2008 JEGYZETEK CD-Fű Kultúrpince, Budapest
Videók
[szerkesztés]- 1995 „WASHING”, Hi-8
- 1995 „Rendez-vous” Hi-8
- 1996 „EDDA” S-VHS
- 1996 „BIRD” Hi-8
- 1996 „BIRD II.” Hi-8
- 1996 „Hommage á Cesar Vallejo” Hi-8
- 1996 „REQUIEM” Hi-8
- 1996 „HEART” Hi-8
- 1997 „THE RAILWAY” Hi-8
- 1997 „EAGLE” Hi-8
- 1997 „MOONWALKER” Hi-8
- 2007 „FIRE ON” dv
Irások
[szerkesztés]- A karácsony (druidista szkeccs) bemutatva: 1995-ben
- Babapiskóta sűrítés (realista szkeccs) bemutatva: 1996-ban
- Gavrilo Princip, levélféle barátnőmnek (Ferencz Józsa álnéven)
Bibliográfia
[szerkesztés]„Kripta Komáromban” – baranka – Komárom-Esztergom Megyei Hírlap 1997. június 27. „Vonalkódolt kripta Komáromban” – árgus – (Gáspár Gusztáv) 24 óra 1997. június 28. „Kripta” Wehner Tibor Új Magyarország 1997. július 1. „A vonalkódik idejéből” Merklin Tímea Vas Népe 1998. május 5. „Fábián Zoltán és Pál Dániel kiállítása, illetve akciója a Galeria Arcisban” Sárvári Hírlap, 1999. május 7. „Naptárreform” Fábián László A Céh 2002/1 „Memóriazavarban” (öl) – Ölbei Lívia Vas Népe 2007. október 24.
Televiziós szereplés
[szerkesztés]- Esti Showder Fábry Sándorral "Dizájn Center" 2009 január
Külső hivatkozás
[szerkesztés][[Kategória:magyar festők|Fabian]] [[Kategória:magyar képzőművészek|Fabian]] [[Kategória:Budapest III. kerülete|Fabian]]