Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Sint akasi/Allap/tmp

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


Tartalom: Az 1920-as évek Angliája. London előkelő negyedében él a megözvegyült Lord Meldrum öccsével, anyósával, két lányával és persze a személyzetttel. A Meldrum házban lakó szakácsnő, inas, komornyik, szobalány élete szorosan összefonódik őlordsága és családja életével; sokszor túlságosan is, mármint ami a fiatal, szemrevaló szobalányokat illeti. Szóval a londoni mindennapok tanúi lehetnek a nézők, de nem akármilyen módon, hanem a jellegzetes angol humor tálalásában.

1. Az I. világháborúban Alfréd és James közkatonák egy elesett tisztre akadtak a fronton. James legnagyobb ellenszenvének közepette Alfréd egy csepp részvét nélkül fosztogatni kezdi a halottnak hitt embert. Azonban a lövészárokban kiderül, a tiszt még él; így némi jutalom reményében a két cimbora becipeli a magatehetetlen embert a frontkórházba. A kórházban kiderül, az illető nem más, mint a tiszteletre méltó Teddy Meldrum. A magához tért Teddy pezsgőjét szürcsölgetve megköszöni életét a két katonának, és hangsúlyozza, egy életre adósuk maradt. Tíz évvel később Teddy ígéretéhez híven alkalmazza Jamest a bátyja háztartásának vezetésére. Amikor Alfréd is feladja cirkuszi karrierjét, hogy szolgáló legyen a Meldrum házban, teljes lesz a csapat, hogy bepillanthassunk a gazdag angol család és alkalmazottjainak komikus hétköznapjaiba.

2. Tíz évvel az I. világháború után, az egykori két bajtárs, Alf Stokes és James Twelvetrees újra találkoznak az arisztokrata Lord Meldrum házában, ahol komornyikként vállalnak munkát. Nem kell sok idő ahhoz, hogy James rájöjjön, Alf nem sokat változott a háborús idők óta – még mindig képes bárkit és bármit eladni egy lyukas fityingért. Ivy szívében szerelmes bimbók nyiladoznak James iránt, a tiszteletre méltó Teddy Meldrum pedig kétségbeesetten próbál kitérni a Madge Cartwright személyében fenyegető házasság elől. Alfot viszont folyamatosan a tenyerén hordozza a sors, valahogy mindig sikerül elkerülnie bűnös kis üzelmei következményeit – talán Ivy imái mégis meghallgattatnak?

3. Tíz évvel az I. világháború után, a két egykori közkatona, Alf Stokes és James Twelvetrees újra találkoznak, amikor munkát vállalnak az arisztokrata Lord Meldrum és családja szolgálatában. De meddig bír a becsületes James felülemelkedni volt bajtársa, a főkomornyik fondorlatos ügyletein? Még több mulatságos jelenet, még több romantika és svindli a Meldrum-ház alsó és felső szintjein. Úgy az arisztokraták, mint a háztartási alkalmazottak megtesznek mindent, hogy a legtöbbet kihozzák magukból, egymásból és azokból a pajkos 20-as évekből. Miss Poppy szerelmes, Miss Cissy politizál, Alf próbálja megfőzni Mrs. Liptont, míg Mrs Lipton az ebédet próbálja megfőzni, szegény Mabel pedig “az idejét se tudja már, hogy mikor…”

4. Tíz évvel az I. világháború után az egykori két bajtárs, Alf Stokes és James Twelvetrees együtt szolgálnak komornyikként az arisztokrata Lord Meldrum házában. De a ház lakóit összetartó régi hűség fakulni látszik a sok cselszövés és svindli közepette, ami az épület minden szintjén eluralkodott. Vajon mennyi ideig fog még tartani az aranykor a Meldrum házban? Kell-e Lady Agathának végső döntést hozni Ralph és George között? Le tudja-e csillapítani Teddy féktelen libidóját egy távol-keleti utazás? Rájön-e végül James arra, ami rajta kívül mindenki másnak a napnál is világosabb?