Szerkesztő:Serkesto111/Portál:Római Birodalom
Római Birodalom
Róma először csak egy kis királyság volt, aminek összesen 7 királya volt. Az első király Romulus, a város alapítója volt. Az utolsó királyt, Lucius Tarquinius Superbust elűzték. Véget ért Ezután jött a köztársaság és a demokrácia. Végül ez a rabszolga-felkelések, a kalózok, a tönkremenő földművesek és más gondok miatt miatt csődöt mondott. Utána Julius Caesar megalapozta a róla elnevezett államformát, a császárságot. Ez volt Róma végső államformája. Az első császár Augustus volt. Róma évszázadok alatt megalapította Európa történetének legnagyobb birodalmát. Ez lett a Római Birodalom, ami aztán 395-ben kettészakadt Nyugatrómai Birodalomra és Keletrómai Birodalomra. Az utóbbinak a fővárosa Konstantinápoly lett. Minkét birodalmat ilyenkor nagyon sok támadás érte: germánok, hunok, gótok és még sok más nép rontott rá a rómaiakra. Végül Romulus Augustulust, a Nyugatrómai Birodalom császárát Odoaker germán hadvezér megfosztotta a hatalmától. Így 476-ban a Nyugatrómai Birodalom megszűnt létezni. A Római Birodalom középkori öröksége a Keletrómai Birodalom, vagyis a Bizánci Birodalom lett, ami egészen 1453-ig létezett.