Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Rev-san/Allapjaim/Segédlet magyar szövegek japán átírásához

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Források

[szerkesztés]

A magyar ábécé

[szerkesztés]

A teljes magyar ábécé, illetve hangkészlet, az írásban általában nem jelölt zárt e-vel (ë), és a ritka, illetve történelmi, önálló betűként viselkedő betűkapcsolatokkal.

A táblázat egy-egy cellájában az alábbi információk találhatóak:

  • B – a betű maga, nagybetűs alakban, vastagon szedve
  • [bé] – a betű önálló olvasata (azaz „neve”), ahogy például betűszavakban kiolvasandó, szögletes zárójelek között, dőlten szedve
  • /b/ – /beː/ – a betű által képviselt leggyakoribb hangértékek, vagy azok megközelítése, a nemzetközi fonetikai ábécé (IPA) szerint lazán átírva, perjelek között – mássalhangzóknál a betűk önálló kiejtése az IPA szerint
  • ベー (bē) – a betű önálló olvasata katakanába átírva (módosított Hepburn-rendszer szerinti – angolos – átírás)

A táblázatban jelölt IPA-hangalakok a betűk „neveinek” kiejtését tükrözik, tehát pl. nincsenek jelölve az „a” és „e” betűk által jelölt különböző allofón hangok (pl. az „advent” vagy a „halló” szokásostól eltérő kiejtésű a-jai), valamint ezek kiejtése hosszú formában van feltüntetve. Az IPA-ban a hosszabbítás jelölésére a ː jelet használják.

A
[a]
/ɒː/
アー (ā)
Á
[á]
/aː/
アー (ā)
B
[bé]
/b/ – /beː/
ベー (bē)
C
[cé]
/t͡s/ – /t͡seː/
ツェー (tsē)1
Cs
[csé]
/t͡ʃ/ – /t͡ʃeː/
チェー (chē)1
D
[dé]
/d/ – /deː/
デー (dē)
Dz
[dzé]
/d͡z/ – /d͡zeː/
ジェー (jē)1
Dzs
[dzsé]
/d͡ʒ/ – /d͡ʒeː/
ヂェー (djē)2
E
[e]
/ɛː/
エー (ē)
É
[é]
/eː/
エー (ē)
F
[eff]
/f/ – /ɛfː/
エッフ (effu)
G
[gé]
/ɡ/ – /ɡeː/
ゲー (gē)
Gy
[gyé]
/ɟ͡ʝ/ – /ɟ͡ʝeː/
ディェー (dyē)2
H
[há]
/h/, /x/, /ɦ/ – /haː/
ハー (hā)
I
[(rövid) i]
/i/
イ (i)
Í
[(hosszú) í]
/iː/
イー (ī)
J
[jé]
/j/ – /jeː/
イェー (yē)1
K
[ká]
/k/ – /kaː/
カー (kā)
L
[ell]
/l/ – /ɛlː/
エッル゜ (ellu)1
Ly
[ellipszilon], [elly]
/j/ – /ɛlːipsilon/, /ɛjː/
エッル゜イプスィロ゜ン
(elluipusilon),1
エッユ (eyyu)
M
[emm]
/m/ – /ɛmː/
エッム (emmu)
エンム (en'mu)
N
[enn]
/n/ – /ɛnː/
エッヌ (ennu),
エン (en),
エンヌ (en'nu)
Ny
[enny]
/ɲ/ – /ɛɲː/
エッニュ (ennyu),
エンニュ (en'nyu)
O
[(rövid) o]
/o/
オ (o)
Ó
[(hosszú) ó]
/oː/
オー (ō)
Ö
[(rövid) ö]
/ø/
オ (o)
Ő
[(hosszú) ő]
/øː/
オー (ō)
P
[pé]
/p/ – /peː/
ペー (pē)
Q
[kú]
/kv/ – /kuː/
クー (kū)
R
[err]
/r/ – /ɛrː/
エッル (erru)
S
[ess]
/ʃ/ – /ɛʃː/
エッシュ (esshu)
Sz
[essz]
/s/ – /ɛsː/
エッス (essu)
T
[té]
/t/ – /teː/
テー (tē)
Ty
[tyé]
/c͡ç/ – /c͡çeː/
ティェー (tyē)2
U
[(rövid) u]
/u/
ウ (u)
Ú
[(hosszú) ú]
/uː/
ウー (ū)
Ü
[(rövid) ü]
/y/
ウ (u)
Ű
[(hosszú) ű]
/yː/
ウー (ū)
V
[vé]
/v/ – /veː/
ヴェー (vē)1
W
[duplavé], [vú]
/v/ – /duplɒveː/, /vuː/
ドゥプラ゜ヴェー (dupulavē),1
ヴー (vū)1
X
[iksz]
/ks/ – /iks/
イクス (ikusu)
Y
[ipszilon]
/i/ – /ipusilon/
イプスィロ゜ン (ipusilon)1
Z
[zé]
/z/ – /zeː/
ゼー (zē)
Zs
[zsé]
/ʒ/ – /ʒeː/
ジェー (jyē)2
(Ë)
[(zárt) ë]
/e/
エ (e)
(Ch)
[céhá]
/h/, /t͡ʃ/ – /t͡seːhaː/
ツェーハー (tsēhā)1
(Cz)
[cézé]
/t͡s/ – /t͡seːzeː/
ツェーゼー (tsēzē)1
(Ts)
[téess]
/t͡s/ – /teːɛʃː/
テーエッシュ (tēesshu)
  • 1a kanakombináció és az átírás a hivatalos testületek által kibővített kanakészleten alapszik (ideértve a Unicode-ban még nem támogatott, /l/ hangértékű, módosított ra-kanákat is)
  • 2a kanakombináció és az átírás nem hivatalos, más kombinációk és átírások alapján lett képezve

Szótagok

[szerkesztés]
a
(ア)
á
(アー)
e / ë
(エ/エ)
é
(エー)
i
(イ)
í
(イー)
o / ö
(オ/オ)
ó / ő
(オー/オー)
u / ü
(ウ/ウ)
ú / ű
(ウー/ウー)
b
(ベ)
c
(ツェ)
cs
(チェ)
d
(デ)
dz
(ジェ)
dzs
(ヂェ)
f
(フ)
g
(ゲ)
gy
(ディェ)
h
(ハ)
j
(イェ)
k
(カ)
l
(ル゜)
ly
(イェ)
m
(ム)
n
(ヌ/ン)
ny
(ニュ)
p
(ペ)
q
(カ)
r
(ル)
s
(シュ)
sz
(ス)
t
(テ)
ty
(ティェ)
v
(ヴェ)
w
(ヴェ)
x
(カ)
y
(イェ)
z
(ゼ)
zs
(ジェ)