Szerkesztő:Raczrobert/egyéb

Formái és tartama

Az úr megjövendölése (Verkündigung des Herrn)

Szájhagyomány alatt általában hosszabb időt átölelő folyamatokat értünk, amely során tartalmak generációról generációra szállnak és amelyeket részben csak a legutóbbi újkorban írtak/jegyeztek le. Máig különös jelentőségük van a közel-keleten, illetve az olyan kultúrkörnyezetekre, amelyekre mai napig is jellemző, mint Európa volt a 19. századig. A társadalom írástudatlan alsó rétegeiben illetve az írással nem rendelkező kultúrákban a történelem nagy részét a szájhagyomány örökíti meg.

Hogy biztosítsák, hogy a szóbeli formák a hagyományozásnak az idö vasfogát kiállja, különböző technikák kerültek alkalmazásra. Fontos történetek rituálék részévé válnak, amelyek így a nonverbális tartalmi elemeknek köszönhetően a résztvevőknek különösen jól az agyukba vésődik. Jól ismert példa erre, az évenként megismétlődő rituáléja a karácsonyi pásztorok betlehemezés.

A szóbeli hosszú idöre szóló rögzítést másik módszere a verses forma, mert a rím és a versmérték meggátolják, hogy az egyes szavak elfelejtödjenek, kikopjanak vagy megváltozzanak. Másrészt vizsont éppen verseket hozzáigazítják az akutális igényekhez.

Majdnem bizonyosra vehetö, hogy például az Ószövetség nagy részét szájhagyomány útján rögzítették, mielött felírták. Az Újszövetség evangéliumait néhány évtizedig szintén szóban adták tovább, míg néhány kortárs írásban rögzítette.

A magyar romantika idején keletkezett fontos mesegypjtemény

In der deutschen Romantik entstanden die beiden wichtigsten Sammlungen mündlich überlieferter Texte: Die Märchen der Brüder Grimm (Kinder- und Hausmärchen) und Des Knaben Wunderhorn von Achim von Arnim und Clemens Brentano. Bei beiden Werken ist allerdings zu beachten, dass die Herausgeber ihre Quellen nach ihren Bedürfnissen bearbeiteten. In den 60er Jahren gab Peter Rühmkorf seine Sammlung Über das Volksvermögen heraus, in dem er mündlich überlieferte Aphorismen, Gedichte und Abzählreime sammelte. Rühmkorf betonte dabei die derbe, brutale und sexuelle Seite dieser Überlieferung.

Bedeutende Untersuchungen zur mündlichen Überlieferung stammen u.a. von Milman Parry, Eric A. Havelock und Walter Jackson Ong sowie Jack Goody und Ian Watt. Ein Beispiel für mündliche Überlieferung, die genauer dokumentiert ist, ist die mündliche Dichtung der Atoin Meto

In der Geschichtswissenschaft kann mündliche Überlieferung die wichtigste Quelle für Zeiten und Kulturen sein, in denen es keine schriftliche Überlieferung gibt oder sie (etwa durch Kriegseinwirkungen) verloren ging. Dann muss der Historiker versuchen, den „wahren Kern“ in Sagen und Legenden zu finden. Viele Wissenschafter haben auf diesem Wege dazu beigetragen, in Form methodischer Textkritik auch manche schriftliche Überlieferung ihrer Urfassung näher zu bringen.

Literatur

H. Günther, O. Ludwig (Hrsg.): Schrift und Schriftlichkeit. Ein interdisziplinäres Handbuch internationaler Forschung. De Gruyter, Berlin 1994–1996, ISBN 3-11-011129-2 (Bd. 1), ISBN 3-11-014744-0 (Bd. 2).
Edward R. Haymes: Das mündliche Epos. Einführung in die „Oral-poetry-Forschung“. Metzler, Stuttgart 1977, ISBN 3-476-10151-7.
D. R. Olson, N. Torrance (Hrsg.): Literacy and Orality. Cambridge 1991.
Walter J. Ong: Oralität und Literalität. Die Technologisierung des Wortes. Westdeutscher Verlag, Opladen 1987, ISBN 3-531-11768-8.
Oral Tradition. ISSN 1542-4308. Open-Access-Zeitschrift des Center for Studies in Oral Tradition, Columbia MO (Volltexte).

Weblinks