Magyar kosárlabdacsapatokban szerepelt NBA-játékosok listája
A magyar férfi kosárlabda-bajnokságban először 1985-ben lépett pályára amerikai játékos. Azóta számos olyan kosárlabdázó volt, aki mind Magyarországon, mind az NBA-ben játszott.
A kezdetek (1980-as évek)
[szerkesztés]A magyar férfi kosárlabda-bajnokság első osztályában először 1985. szeptember 28-án lépett pályára amerikai játékos.[1] A Műegyetemi AFC ekkor hazai pályán 90–89-re győzött a Kecskeméti SC ellen, a hazaiaknál a kezdők között kapott helyet Sylvester Norris (22 pont), csereként pedig Bryan Pollard (10 pont) is pályára lépett. Norris három nappal korábban egy Budapesti Honvéd elleni barátságos mérkőzésen már játszott a MAFC színeiben.[2] A két játékos a Műegyetem ösztöndíjasaként az intézmény angol nyelvű képzésében vett részt, fizetésüket az osztrák FESTO cég állta.
A MAFC nem jutott a felsőházba, és végül 7. helyen zárt a bajnokságban. A két játékos csak egy-egy bajnokit hagyott ki, illetve a külföldiekből álló All Star-csapat tagjaként további két mérkőzésen léptek pályára. Norris és Pollard az 1986–87-es idényt is a MAFC-nál töltötték, utóbbit a szezon játékosának választották.[3]
Sylvester Norrist az 1979-es NBA-drafton a San Antonio Spurs kettővel Bill Laimbeer előtt, a harmadik kör tizenkilencedik helyén kiválasztotta, és karrierje során összesen 17 NBA-mérkőzésen lépett pályára.[4] Bryan Pollard a Washington State Cougarsban kosarazott korábban, de az NBA-drafton nem kelt el a játékjoga.[5]
Az 1986–87-es idény alapszakaszában az Oroszlányi Bányásznál pályára lépett a detroiti származású Freddie Bryant, akit barátja, a szintén detroiti Bryan Pollard hozott Magyarországra, ám a MAFC nem tartott igényt játékára.[6] 1987. február 7-én a 83–91-re végződő Oroszlányi Bányász–MAFC bajnokin egyszerre három amerikai játékos is a parkettre lépett.[7] 1989-ben a Körmendi Dózsa Harry Bellt szerződtette.[8]
Az NBA után az NB I-be igazoló játékosok
[szerkesztés]Utolsó módosítás: 2022. június 16.
NB I után az NBA-be igazoló játékosok
[szerkesztés]Utolsó módosítás: 2022. június 16.
Név | Poszt | NBA-mérkőzések száma | NBA-s klubja(i) | NBA-ben töltött időszak | Magyarországi klubja(i) | Magyarországon töltött időszak |
---|---|---|---|---|---|---|
Guy Rucker[27] | Erőcsatár | 3[28] | Golden State Warriors | 2002 | Debreceni Vadkakasok | 2000–2002 |
Rodney McGruder[29] | Hátvéd | 285[30] | Miami Heat, Los Angeles Clippers, Detroit Pistons | 2017– | Atomerőmű SE | 2013–2014 |
Trey McKinney-Jones[31] | Hátvéd | 1[32] | Indiana Pacers | 2018 | Egis Körmend | 2016 |
Walter Lemon Jr. | Irányító | 11[33] | New Orleans Pelicans, Chicago Bulls | 2018, 2019 | Egis Körmend | 2014 |
Több időszakban az NBA-ben játszó, NB I-ben is pályára lépő játékosok
[szerkesztés]Utolsó módosítás: 2022. június 16.
Név | Poszt | NBA-mérkőzések száma | NBA-klubja(i) Magyarország előtt | NBA-ben töltött időszak | Magyarországi klubja(i) | Magyarországon töltött időszak | NBA-klubjai Magyarország után |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Dávid Kornél[34] | Erőcsatár | 109[35] | – | 1999–2000, 2000–2001 | Budapesti Honvéd, Malév SC, Budapesti Honvéd, Albacomp | 1987–1997, 1998–1999, 2000 | Chicago Bulls, Toronto Raptors, Detroit Pistons, Cleveland Cavaliers |
Justin Holiday[36] | Bedobó | 576[37] | Philadelphia 76ers | 2013, 2015– | Szolnoki Olaj | 2013–2014 | Golden State Warriors, Atlanta Hawks, Chicago Bulls, New York Knicks, Chicago Bulls, Memphis Grizzlies, Indiana Pacers, Sacramento Kings |
Draftolt, de az NBA-ben pályára nem lépő NB I-es játékosok
[szerkesztés]Utolsó módosítás: 2022. június 16.
Név | Poszt | Draft éve | Draftpozíció | Draftoló csapat | Magyarországi klubja(i) | Magyarországon töltött időszak |
---|---|---|---|---|---|---|
George Banks[38] | Bedobó | 1995[39] | 2/46 | Miami Heat | Albacomp, Polaroid Lami-Véd Körmend | 2006-10 |
Rod Grizzard[40] | Hátvéd | 2002[41] | 2/39 | Washington Wizards | Atomerőmű SE | 2005-07 |
Edin Bavčić[42] | Erőcsatár | 2006[43] | 2/56 | Toronto Raptors | Soproni KC | 2015-16 |
Ryan Richards[44] | Center | 2010[45] | 2/49 | San Antonio Spurs | Egis Körmend | 2014-15 |
Hanga Ádám[46] | Bedobó | 2011[47] | 2/59 | San Antonio Spurs | Albacomp | -2011 |
Xavier Thames[48] | Hátvéd | 2014[49] | 2/59 | Toronto Raptors | Egis Körmend | 2018-19, 2020- |
Sir'Dominic Pointer[50] | Hátvéd | 2015[51] | 2/53 | Cleveland Cavaliers | Alba Fehérvár | 2018 |
Rokoni kapcsolatok
[szerkesztés]Utolsó módosítás: 2022. június 16.
Egyéb összefonódások
[szerkesztés]Lance Blanks játékosként is megfordult az NBA-ben és az NB I-ben egyaránt, de edzőként, sportvezetőként is jelentős karriert futott be. 2000-től a San Antonio Spurs játékosmegfigyelője volt, 2005 és 2010 között a Cleveland Cavaliers segédedzőjeként dolgozott, majd 2010 és 2013 között a Phoenix Suns általános igazgatójaként (General Manager) vált ismertté.[74]
Az 1999-00-ben a Falco csapatában játszó Kaha Sengelija fia, Tornike Sengelija 2013-14-ben játszott az NBA-ben. Kaha Sengelija később a Georgiai Kosárlabda-szövetség alelnöke és georgiai parlamenti képviselő is volt.[75]
Ronald Nunnery 2000-01-ben a Klíma-Vill Purina Kaposvári KK játékosa volt, a csapattal magyar bajnok lett.[76] Később tagja volt a Harlem Globetrotters kosárlabda-showcsapatnak,[77][78] csakúgy, mint Lorenzo Coleman,[79] akit nem választották ki az 1997-es NBA Drafton, de az ősz folyamán a Boston Celtics edzőtábor-szerződést adott neki. Október 21-én, tíz nappal a szezon első mérkőzése előtt szerződését felbontották.[80] Coleman 2000-ben a Falco KC centere volt.[81]
Az egyetlen magyar játékos, akit az NBA-drafton kiválasztottak, Hanga Ádám, akinek a játékjogát a 2011-es játékosbörzén a San Antonio Spurs az 59. helyen választotta, de a sportoló később nem lépett pályára a ligában.
Robert Reid 1977 és 1991 között négy csapatban összesen 919 NBA-mérkőzésen lépett pályára. 2004-05-ben a Debreceni Vadkakasok vezetőedzője volt.[82]
Jeremy Wise 2012-13-ban a Soproni KC kosárlabdázója volt,[83] 2014 őszét a Marso-Nyíregyháza KK színeiben töltötte, 2015 januárjában pedig az Atomerőmű SE szerződtette, ahol a szezon végéig játszott.[84] Wise 2011 december 9-én szerződést kapott a Miami Heat csapatától, amely tíz nappal később felbontotta a kontraktust.
Tarik Phillip 2017-18-ban a Szolnoki Olajbányász KK játékosa volt. 2019 áprilisában, az alapszakasz utolsó napján szerződést kapott a Washington Wizardstól, de végül nem lépett pályára NBA-mérkőzésen.[85]
Az Alba Fehérvár csapatában 2018-ban játszó Sir'Dominic Pointer 2020. március 5-én tíznapos szerződést kapott az őt korábban draftoló Cleveland Cavalierstől, de a koronavírus-járvány miatt az NBA küzdelmeit március 11-én felfüggesztették. A hátvéd szerződése ekkor még élt, de alapszakasz-mérkőzésen addig nem lépett pályára.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ MAFC-Kecskeméti SC 90-89. Népsport, (1985. szeptember 29.) Hozzáférés: 2020. november 27.
- ↑ (1985. szeptember 26.) „MAFC-Bp. Honvéd 102-93”. Népsport. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ (1985. október 21.) „Bunda ide, bunda oda: megfázott a MAFC”. Népsport. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ 1979 NBA Draft. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Bryan Pollard Game Log. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ (1986. szeptember 1.) „Hírek”. Magyar Hírlap. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ (1987. február 8.) „Páholyban a Baja és a Csepel”. Népsport.
- ↑ (1989. augusztus 20.) „Hírek”. Népsport. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Sylvester Norris Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Lance Blanks Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ (1999. május 20.) „Real Madrid helyett Ászok”. Nemzeti Sport. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Rastko Cvetkovic Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Sopron: McDaniel megérkezett. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Clint McDaniel Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ (1999. augusztus 6.) „Korábbi NBA-játékos Pécsett!”. Nemzeti Sport. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Dwayne Whitfield Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ NBA-játékos jött Székesfehérvárra. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Randell Jackson Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Férfi kosár: a Jászberény a 24. csapata az NBA-t megjárt óriásnak. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Bruno Sundov Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Újabb NBA-kosaras Magyarországon. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Lee Nailon Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Kasib Powell megkedvelte Körmendet. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Kasib Powell Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ NBA-ben is megfordult játékossal erősít a Szolnok. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Willie Warren Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Debrecenből igazolt a Lakers. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Guy Rucker Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ NBA: a paksi hátvéd a Boston Celticshez igazolt. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Rodney McGruder. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Ex-körmendi légiósok az NBA-ben. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Trey McKinney-Jones Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Walter Lemon Jr. Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Dávid Kornél önéletrajzi könyve, tabuk nélkül. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Kornél Dávid Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Szolnokról igazolt az NBA-be Justin Holiday. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Justin Holiday Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ George Banks megfelelt. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ 1995 NBA Draft. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ GRIZZARD Rod. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ 2002 NBA Draft. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Az Európa-bajnokságot is megjárt játékos jön a palánk alá. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ 2006 NBA Draft. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Az ex-körmendi Richards a Spurs edzőtáborában. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ 2010 NBA Draft. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Nyolc éve draftolta a Spurs Hanga Ádámot. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ 2011 NBA Draft. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Thames Xavier Raynard. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ 2014 NBA Draft. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Az Alba Fehérvár korábbi játékosa bemutatkozhat az NBA-ben. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ 2015 NBA Draft. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Az utolsó bajnoki döntős csapatunk. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Lauri Markkanen Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Parker a Soproni Ászokban. (Hozzáférés: 2020. december 4.)
- ↑ Jabari Parker Stats. (Hozzáférés: 2020. december 4.)
- ↑ Falco KC keret. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Tornike Shengelia Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Egyengeti testvére útját. (Hozzáférés: 2020. november 27.)[halott link]
- ↑ Kristaps Porzingis Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Luke Bonner Signs with Albacomp in Hungary. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Matt Bonner Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Kőtelező hazai győzelem. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Ex-Bulls player Craig Hodges gives back to high school. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ ALHAJI MOHAMMED AZ ALBA FEHÉRVÁR HATODIK LÉGIÓSA. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Nazr Mohammad Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ A legjobb Bryton Hobbst adja. [2020. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Jayson Tatum Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Jordon Varnado is az Egisben kezdi meg profi karrierjét. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Jordon Varnado: Troy's Hidden Gem. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Jarvis Varnado Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Hivatalos: Person érkezik, Kastrati távozik Körmendről. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Wesley Person Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Chuck Person Stats. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Suns hire Lance Blanks as GM. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Georgian Prosecutors Investigating Spanish Basketball Deal. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Tizenöt éve nyerte első bajnoki címét a Kaposvári KK. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ All-Time Globetrotters. [2020. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Timesunion photo. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ One of Tech's basketball legends, Lorenzo Coleman passes away at 38. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Celtics Cut Coleman. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ (2020. február 11.) „Coleman visszavágyik az NBA-ba”. Nemzeti Sport. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ KOSÁREDZŐT VÁLTOTTAK A VADKAKASOK. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
- ↑ Wise véglegesítve. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Jeremy Wise az ASE-nál folytatja. (Hozzáférés: 2020. november 30.)
- ↑ Wizards give Jordan McRae a standard NBA contract, sign Tarik Phillip. (Hozzáférés: 2020. november 27.)