Szerkesztő:Physis/Ig Nobel

Sajnos, nincs meg a kellő hátterem, hogy rálássak e kutatások kapcsolódásaira, de néhány díj esetében zavarba hozott a díjazás: el tudom képzelni hogy némelyikből igenis komoly alapgondolat is kiemelhető:

• Az emberi nyelveket (egymástól) megkülönböztetni tudó patkány;
• Az emberi megfigyelőképesség kiterjedése a háttérben és előtérbe zajló eseményeknél
• Ösztönös érzéseink evolúcióbiológiai sejtéssel kísért kutatása

különösen a patkány képessége gondolkodtatott el. Az agy működéséről keveset tudunk, és én most el tudom képzelni, hogy ez a ténycsíra még hasznos lesz (igaz, a háttérismeretem nincs a kísérletről, és a szóbanforgó tudományterületre sincs rálátásom).

Ez után, érdekelni kezdett az Ig Nobel díj szándéka, mögöttes fiozófiája

• How to nominate
• Angol Wikipedia cikk

de még nem alakult ki bennem egységes kép; úgy látom, kissé összetettebb, mint sejtettem. Mindenestre remélem (és úgy is tűnik), a díj deklarált céljai nem sértik a tudományos kutatások logikájának egyfajta autonómiáját: nagyon nagy felelősségnek tűnik kimondani, hogy egy esetleg valós evolúcióbiológiai tény vagy kognitív képesség leírása soha ne lenne hasznos senkinek vagy ne lehetne beleépíteni más kutatásba, vagy lehámozni belőle egy értékes magot.

Talán személyesen a Haskell programozásból szerzett élményeim alapján kedvelem az efféle dolgokat. Ha kapok egy feladatot (pl. erősen kötött, gépies üzleti szövegeket korlátozottan magyarról angolra fordító program írása), akkor sokat szórakozom a dolog algebrai, logikai megalapozásával, kategóriaelméleti formalizmusokkal, apró tételecskékkel szórakozom, amelyek nagy része közvetlenül nem feltétlenül kell a feladathoz. De mégiscsak ez kell (nekem) ahhoz, hogy a kész(ülő) program áttekinthető és könnyen továbbfejleszthető legyen.

Mi tesz egy kutatást, eredményt igazán tartalmassá? Hogy konkrétabb legyen a kérdés, vegyük csak a matematikát. Még így is több megközelítés van, vegyünk végig néhányat, a „gyakorlatiak”-tól a „platónibb”-ak felé haladva.

• A gyakorlati hasznosság? A matematikai kutatásokról szóló reflexiók sokszor nyíltan kimondják, hogy azokat nem a (belátható időn belül való) gyakorlati hasznosság vezérli. De még ha a gyakorlati hasznosságot nézzük is, akkor is nehéz néha (kívülállónak) megítélni egy-egy kutatás jelentőségét.
• a ,külső világhoz való viszony? A matematikának hosszú távon valóban létfontosságú szüksége van a „kívülről jövő” hatásokra, az ettől való teljes elszakadás egy idő múlva veszélyeket hordoz magában a matematikára nézve („barokkosodás”), de a kívülről jött megtermékenyítés után elég sokáig el tud futni saját logikája szerint, és esetleg fontosabb eredményeket szül, mint az eredeti (esetleg időközben okafogyottá vált) gyakorlati probléma.
• A tudomány addig kirakott mozaikjával való kapcsolathálózat?
• Intuiciónk dönt, agyunknak a törzsfejődés során beégett struktúrái? Valójában a matematika nem is egyetemes abban az értlelemben, hogy „a földönkívülieknél is ugyanaz lenne”, hanem nagyon is az emberi agy sajátosságai határozzák meg?
• De akár a valódi tartalmasság esetleg ezektől függetlenül is „benne van” a szóbanforgó kutatásban, és érezni lehet, ahogy egy jó versről is érezni, függetlenül annak elismertségétől, hatásától?

Tehát elismerem, lehet egy kutatás tartalmas is, egy másik meg teljesen tartalmatlan. Azonban nem mindig könnyű ezt megítélni.

A másik dolog, ami a marginálisnak tűnő kutatások mellett szólhat: valamilyen keretek között szükséges lehet a létük megengedése ahhoz, hogy remekművek szelektálódhassanak ki, vagyis szelekciós alapra is szükség van.

Egy (tán jogtalan) analógiám: a Turing-teljes programnyelvek (vagyis amelyeken testszőleges algoritmus leírható) „el tudnak szállni”. Vannak aztán olyan programnyelvek is, amelyeken csak olyan programok írhatók le, amelyek biztosan sikeresen megállnak. (Kissé mint Orwell „újbeszél” nyelve: olyan nyelv, amelyeken csak „jó” dolgokat lehet mondani). Csak az a baj, hogy e programnyelvek nem Turing teljesek, vagyis vannak olyan feladatok, amelyekre alkalmatlanok. A Turing-teljes (de elszállni képes) és a biztosan sikeresen megálló (de korlátozott kifejezőerejű) progamnyelvek közti „skála” trade-offnak tűnik számomra. Bár kellően mély matematikai megalapozással létrehozhatók olyan nyelvek, amely sokat tudnak, és mégsem képesek ellszállni (ilyen a kategórielméleti elveken működő Charity, ezen még olyan nehéz problémák is lekódolhatóak, mint az Ackermann-függvény vagy a Hanoi tornyai), azonban Turing-teljesek ezek sem lehetnek. Tehát: ebben az értelemben, a teljes biztonság ára a teljesség elvesztése.

Források

• Allègre, Claude. Bevezetés a természettörténetbe, Mérleg. Budapest: Európa (1994). ISBN 963 07 5740 0 
• Hardy, G. H.. Egy matematikus védőbeszéde, Mérleg. Budapest: Európa (2001). ISBN 963 07 7007 5 
• Neumann János. Valamelyik matematikai szaklap Neumann-emlékszámában a Gödellel való levelezést, kapcsolatot tárgyaló cikkek környékén. Az Akadémiai Könyvtár folyóiratolvasójában szabadpolcon elérhető (volt még 2005-ben vagy 2006-ban, a régi példányok fokozatosan raktárba kerülnek). Utána kell néznem, addig is, itt egy link, ahol Neumann szintén kifejti e gondolatát.
• Stewart, Ian. A matematika problémái. Budapest: Akadémiai Kiadó (1991). ISBN 963 05 6009 7