Szerkesztő:Petkosantner
’’’DR. MÓRA LÁSZLÓ’’’ tudománytörténész az MTA doktora (1914 – 2009)
[szerkesztés]’’’Móra László’’’ Erzsébetfalván (a mai Pesterzsébeten) született 1914. július 23-án. Édesapja ’’’Móra Mihály’’’ (1875-1945) törvényszéki bíró, később tanácselnök Budapesten. Édesanyja ’’’Kiridusz Mária’’’ (1884-1975) háztartásbeli, három fiát nevelte. Első felesége ’’’Jung Gizella’’’ (1927-2001) volt [fiuk ’’’ifj.Móra László’’’ (1954-) ügyvéd], a második, 1970-től ’’’Czabalay Lenke’’’ (1927- ) geológus, kandidátus, a Magyar Állami Földtani Intézet nyugalmazott főmunkatársa.
’’’Móra László’’’ a budai, Krisztina téri elemi iskola (1920-24) és az I. kerületi Toldy Ferenc főreál (gimnázium) I-IV. osztálya elvégzése után - amikor a katonai Rákóczi Ferenc nevelő intézetbe pótfelvételt hirdettek - Sopronban folytatta középiskolai tanulmányait. Már itt, a soproni ’’Zögerei’’ben töltött négy év alatt megmutatkozott humán érdeklődése is: az önképzőkör aktív tagja volt. 1932. június 20-án kitüntetéssel érettségizett.
A katonai középiskola elvégzése után, 1932-ben automatikusan felvették a Ludovika Akadémia tüzér szakára. Móra László légvédelmi tüzértiszt lett, kora katonatiszti életét élte [a világháború alatt csapattisztként a kevés sikerű, Budapest környéki légvédelem kötelékében]. 1945-ben, az akkor megalakult debreceni kormány ’’’Vörös János’’’ vezette demokratikus hadseregébe jelentkezett, majd a Honvédelmi Minisztériumban szolgált. [1946-tól őrnagyi rendfokozatban]. 1953 novemberében tartalékállományba helyezték. E kényszerű leszerelés indította el Móra László tudományos munkásságát.
Amikor, 1951-ben – szovjet mintára – a magyarországi egyetemeken is katonai tanszékeket alapítottak, Móra Lászlót a Budapesti Műszaki Egyetem „Tüzér Tanszékére” irányították. Ez volt műegyetemi kapcsolatának kezdete. Rövidesen, 1953 őszén elbocsátották a honvédségtől és 1954. január elsejétől már a BME Központi Könyvtárában dolgozott.
Az újrakezdés indította el Móra László könyvtárosi és tudománytörténészi tevékenységét: a BME Központi Könyvtárában végzett munkája mellett – vörös diplomával - végezte el az ELTE történelem-könyvtár szakát, majd 1964-ben ugyanitt, a Műegyetemen osztályvezető lett. A csaknem száz tanszéket integráló egyetemen ezekben az években alakult ki a belső könyvtári hálózat, az egyes önálló tanszéki könyvtárak hálózata. A tanszéki instruktorok tartották a szakmai kapcsolatot az egyetem központi könyvtárával. Ennek szervezését és irányítását végezte Móra László, akinek így személyes kapcsolatok kialakítására is módja nyílt.
1962-ben ’’A Műegyetemi Könyvtár száz éve (1848-1948)’’ című értekezését megvédve bölcsészettudományi egyetemi doktorrá avatták. A Műegyetem hatalmas könyvtári rendszerét az 1914-be elhunyt Wartha Vince alapította, ezért Móra László örömmel fogadta ’’’Szabadváry Ferenc’’’ és ’’’Inczédy János’’’ kémiaprofesszorok javaslatát, hogy írja meg Wartha Vince élettörténetét.
A Wartha Vince életéről és munkásságáról megjelent kötet olyan sikert aratott, hogy a Műegyetem Kémiai Technológiai Tanszékének vezetője, ’’’Szebényi Imre’’’ és ’’’Polinszky Károly’’’ akadémikus felkérte Móra Lászlót, hogy ’’’Varga Józsefról’’’, a világhírű Műegyetemi professzorról és miniszterről írjon tanulmányt. E jól sikerült könyvhöz maga Polinszky írt előszót majd a Varga – Zemplén szobroknak a BME aulájában történő felavatásakor ’’’Csűrös Zoltán’’’ professzornak jutott eszébe, hogy ’’’Zemplén Géza’’’ életművét bemutató monográfiával is adósok a tanítványok. ’’’Farkas Lóránt’’’ és a Párizsban élő ’’’Mester László’’’, a Zemplén-iskola egykori tagjai segítségével hamarosan elkészült a ’’„Zemplén könyv”’’, melynek lektorálására az akkor Debrecenben élő ’’’Bognár Rezső’’’ akadémikust kérték fel.
Móra László ezekben az években ismerkedett meg, és írt több közös vegyipar-történeti publikációt ’’’Ötvös Dániellel’’’, ’’’Szekeres Gáborral’’’ és ’’’Szekér Gyula’’’ későbbi nehézipari miniszterrel, akik Várpalotán alapították meg az Országos Vegyészeti Múzeumot.
’’’Holló János’’’, a Műegyetem Vegyészmérnöki Karának akkori dékánja és ’’’Telegdy Kovács László’’’ professzor javaslatára a nemzetközi hírű talajkémikus, ’’’’Sigmond Elek’’’ életét bemutató könyv lett Móra László következő munkája.
A műegyetemi professzorokról írt gondosan szerkesztett, tárgyilagos hangú könyvei jelentős szakmai sikereket hoztak Móra Lászlónak, aki közben könyvtártudományi kérdésekkel is foglalkozott.
Több állami intézet történetét is megírta, melyek közül legfontosabb a Nehézvegyipari Kutató Intézet (NEVIKI) története. Intézetek történetét hitelesen megírni mindig nehezebb, fáradtságosabb feladat, mint egyetlen személyét, mert igen nagy anyaggyűjtést igényel és nagyszámú szakember szakmai teljesítményét kell megismerni, majd rendszerezni.
Móra László megírta az egykori Felső Ipariskola és „Technológiai Ipar Múzeum”, majd a 100 éves Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ (OMKDK) történetét is. Itt 1967-től a Hálózati és Módszertani Osztály majd a Feldolgozó Osztály vezetője lett. 64 évesen ment nyugdíjba, 1978-ban.
Az OMKDK-ban végzett munkája mellett nyílt alkalma az Országos Széchenyi Könyvtárban végezhető rendszeres kutatásokra és a könyvtárosképzésre, tanításra is. [A ’70-es évek végén indult a két éves középfokú könyvtáros (technikus) képzés, üzemi könyvtárosok részére, ahol Móra László is oktatott.] 1978-ban, ’’’Gerő Zsolt’’’, a ’’Könyvtáros’’ nevű szakfolyóirat főszerkesztője kérte fel rendszeresen megjelenő rovatok szerkesztésére. Állandó rovata lett a „Könyvtáros sorsok és pályák”, melyben a nem közismert, népszerű könyvtárosokról is írt: pl. ’’’Wartha Vincéről’’’, az író ’’’Móra Ferencről’’’ és ’’’Gáspár Margitról’’’. [Gáspár Margit írta meg a magyar kémiai irodalom bibliográfiáját.]
Külön rovatban írt a hazai és külföldi könyvtárakról: önálló cikkben ismertette először Pozsony, Prága, Varsó, Gdansk, Moszkva könyvtárait, majd - magánúton tett látogatásait követően- a Müncheni Bajor állami könyvtárról, Párizs és Mainz könyvtárairól írt tanulmányokat. Felkereste az addig ismeretlen kisebb hazai, szakmai könyvtárakat, például a Magyar Nemzeti Bank, a Néprajzi Múzeum és a Szabadalmi Tár szakkönyvtárát és ezekről is ismertető publikációkat készített.
Móra László történészi tevékenységében döntő esemény volt ’’’Szabadváry Ferenc’’’ professzorral, az Országos Műszaki Múzeum (OMM) alapító főigazgatójával tartó, évtizedes barátsága. Szabadváry professzor a műszaki könyvtárakról szóló kutatási jelentések írására kért fel Móra Lászlót, a Technikatörténeti Szemle hasábjain jelentek meg technikatörténeti tanulmányai. Első itt publikált cikke ’’’Bródy Lászlóról’’’ és az ajkai kripton gyártás történetéről szólt.
A híres vegyészek életéről szóló sorozatát tovább folytatva a Budapesti Tudományegyetemen működő ’’’Szebellédy Lászlóról’’’, a koulometria felfedezőjéről, majd ’’’Gróh Gyula’’’ közismert kémiaprofesszorról és a kolozsvári ’’’Fabinyi Rudolfról’’’, a Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) alapítójának életéről írt könyvet. Legutolsó könyvében pedig ’’’Bruckner Győző’’’ szerveskémia- professzor munkásságát mutatta be.
2006-ban, más a Magyar Kémikusok Lapjában (MKL) megírta a József Műegyetem alapításának történetét. Érdemeinek elismeréséül az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága 1985-ben részére a kémiai tudomány kandidátusa tudományos fokozatot adományozta. Majd 1997-ben az MTA Doktori Bizottsága „ A hazai tudományos kémia megalapítói ” című, a tudományos munkásságát összefoglaló doktori értekezése alapján a Magyar Tudományos Akadémia Doktora tudományos fokozattal (DSc.) tüntette ki.
’’’Móra Lászlót’’’ az 1956-os forradalom alatti magatartásáért tartalékos tiszti rangjától 1957-ben megfosztották, de az 1990. évi rendszerváltozást követően visszakapta tiszti rendfokozatát és nyugállományú alezredessé, majd 1998-ban ezredessé léptették elő. A II. világháborúban szerzett I. Osztályú Tűzkereszt (1944) után 1991-ben megkapta az 1956-os Emlékérem kitüntetést is. Egyéb munkásságáért a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatával (1950), 1971-ben A Szocialista Kultúráért, végül a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetéssel jutalmazták (1994).
’’’Móra Lászlót’’’ az MTA Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottsága 1985 óta minden ciklusban tagjának választotta. A „Műegyetemi Baráti Kör” alapító tagja volt (1987). A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemnek gyémánt- és vasdiplomás tagja, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagja. Aktív szerepet vállalt a Magyar Könyvtárosok Egyesületében, valamint a Magyar Kémikusok Egyesületében (MKE), melynek 2004-től örökös tiszteletbeli tagja. 2007-ben, az MKE legnagyobb kitüntetését, a Fabinyi Rudolf Emlékérmet kapta meg, 2008-ban pedig Bolyai Díjban részesült. Az MKE Kémia- és Vegyipar történeti Szakosztályban számos előadást tartott, valamint a Magyar Kémikusok Lapjában (MKL) és egyéb szakfolyóiratban tollából több száz közleménye jelent meg. A magyar kémia- és tudománytörténet ismert és nagyon népszerű tudósa volt, 2009. március 22.-én hunyt el, Budapesten. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület dísztemetésén ’’’Beck Mihály’’’ akadémikus méltatta Móra László tudománytörténészi munkásságát.
MÓRA LÁSZLÓ ÖNÁLLÓ KÖNYVEI Kémia- és tudománytörténet: 1. Wartha Vince, a hazai kémiai technológia megalapítója. Bp.: Tankönyvkiadó,1967. 2. Varga József élete ás munkássága. Bp.: BMEKK (Debrecen, Alföldi ny.),1969. 3. Zemplén Géza, a hazai tudományos szerves kémia megalapítója. Bp.:(Debrecen, Alföldi ny.),1971. 4. A Műegyetemi Könyvtár története. Bp.: BMEKK (OMKDK ny.),1971. 5. ‘Sigmond Elek, a talajtan magyar klasszikusa. Bp.: NIM (Kecskemét, Petőfi ny.),1974. 6. Wartha Vince. (Társszerző) Bp.: Akadémiai K,1974. 7. A Budapesti Műszaki Egyetem kémiai technológia tanszék százéves története. Bp (Franklin ny.),1975. 8. Pfeifer Ignác élete és munkássága. Bp.: NIMDOK (Kecskemét, Petőfi ny.),1977. 9. Korach Mór, a korszerű műszaki kémia úttörője. Bp.: BMEKK (Debrecen, Alföldi ny.),1978. 10. Az Országos Műszaki Könyvtár ás dokumentációs Központ története. Bp.: OMKDK,1980. 11. Varga József. Bp.: Akadémiai K.,1981. 12. Szebellédy László, a magyar analitika nagy művelője. Bp.: NIMDOK(Franklin ny.),1981. 13. A Nehézvegyipari Kutató Intézet harmincéves története. Veszprém: NEVIKI,1982. 14. A Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet 35 éves története. Bp.: Műszaki Könyvkiadó,1987. 15. Korach Mór. Bp.: Akadémiai K.,1991. (A múlt magyar tudósai) 16. Zemplén Géza. Bp.: Akadémiai K.,1995. (A múlt magyar tudósai) 17. Gróh Gyula élete és munkássága. Bp.:Technika A.,1996. 18. A magyar kémia és vegyipar kronológiája. (társszerző) Bp. Piliscsaba, MATI, 1997. 19. Fabinyi Rudolf élete és kora. Bp.:Technika A.,1999. 20. Bruckner Győző élete és munkássága. Bp.:Technika A., 2001. Könyvtárügy, informatika: 21. Segédkönyv az egyetemi könyvtárak hálózati munkájához. Bp.: Tankönyvkiadó,1960. 22. A tanszéki könyvtárosok alapismeretei. (Szerk.) Bp.: Tankönyvkiadó,1962. 23. Felsőoktatási Szemle repertóriuma. (Társszerző) Bp.: Tankönyvkiadó,1965. 24. A nem hagyományos dokumentumok a központi és a tanszéki könyvtárakban. (Szerkesztés.) OMKDK,1967. 25. Az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ állományában lévő időszaki kiadványok katalógusa. (szerk.biz.elnök) Bp.: OMKDK, 1970. 1 -2.köt. 26. Központi címjegyzék a kémia és a vegyipar külföldi folyóiratairól. Bp.-Veszprém.:OMKDK-WE,1976. 27. Az OMKDK feldolgozó műveleteinek elemzése. Bp.: OMKDK,1976.
KÖNYVRÉSZLETEK 28. Szócikk, in Magyar életrajzi lexikon. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. 2. köt. Bp. Akadémiai K, 1969. 11 04.p. 29. A Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtára. (Bibliográfia) in A Budapesti Műszaki Egyetem bibliográfiája. Bp. BMEKK,1969. 622-645.p. 30. Nagy Kémikusaink. Szócikkek. in Józsefvárosi Lexikon. Bp., MSZMP-Tanács1970. 348 p. 31. Nagy kémikusaink. in Évfordulóink a műszaki- és természettudományokban. Bp. MTESZ, 1984-2001 kötet 32. Nagy kémikusaink. Szócikkek. in Magyarok a természettudomány és a technika történetében. Életrajzi lexikon. Főszerkesztő: Nagy Ferenc. Bp. OMIK, BME, MTEZ, 1986. és1992. kötet 33. Nagy kémikusaink. in Magyar tudóslexikon. Főszerkesztő. Nagy Ferenc. Better MTESZ, OMIK, 1997. 1023. 34. A magyar alkímia irodalma ás az első hazai kémiatörténész. in Szathmáry László: Magyar alkimisták. Szerk.: Gazda István. Könyvért. 1986. 485-505.p. 35. Wartha Vince. in Magyar géniusz. Szerk. Rácz Arpád. Bp. Rubicon, 2001. 145-147.p. 36. Nagy kémikusaink. Szócikkek. in. Környezet- és Természetvédelmi Lexikon. Főszerkesztő Láng István. Bp. Akadémia K.,2002 2 kötet 37. A magyar kémia alakulása a 20. század első felében. in Előadások a Magyar Tudományos Akadémián. Szerk. Glatz Ferenc. Bp. MTA,2002. 1021-1031.. 38. Szathmáry László: Régi magyar vegytudorok. Sz. Gazda István. (Közreműk. Móra László) Piliscsaba-Sopron-Várpalota, Magy. Tudománytört. Intézet, 2003. 343 p. 39. A Magyar Kémikusok Egyesülete Centenáriumi Emlékkönyve. Főszerkesztő Tömpe Péter. Bp. MKE, 2007.
FOLYÓIRATOKBAN MEGJELENT CIKKEK /Móra László 330 cikkének adatait külön adjuk meg./
DIGITALIZÁLT MŰVEK 1./ Magyar jeles kémikusok (Náray-Szabó István, Gróh Gyula, Lengyel Béla stb.) életrajzai. Bp.1997. Internet http: www kfki hu/chemonet ; www.ch.bme.hu/chernonet 2./ 150 éves a honvéd tisztképzés. Bp.1999. Internet http: www.mtesz.hu 3./ Jegyzékünkben lévő 6., 11., 15. és 16. sorszámokban jelölt könyveket (Wartha Vince, Varga József, Korach Mór és Zemplén Géza) az Akadémiai Kiadó 2002-ben „A múlt magyar tudósai” című sorozatban CD-n megjelentette. 4./ Jegyzékünkben lévő 16. és 18. sorszámmal jelölt könyveket (Zemplén Géza,1995 és a Magyar kémia és vegyipar kronológiája,1999) a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ 2004-ben digitálisan rögzítette és hálózaton közreadta. Internet: www.neumann-haz.hu 5./ Móra Lászlóval készült beszélgetés rögzített hanganyaga (szerk. Tömpe Péter) 2006. Várpalota, Országos Vegyészeti Múzeum.
– Petkosantner vita 2009. augusztus 15., 16:27 (CEST)Tömpe Péter dr. 2009. 08. 16.
{{Segítséget kérek|Cassandro}}