Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Peppe83/008

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


A csillag a csillagászat szaknyelvében olyan - gázból és plazmából álló - izzó gömb, amely nukleáris energiát termel, így saját fénnyel rendelkezik. A Földhöz legközelebbi csillag a Nap, a többi csillagot a nagy távolság miatt villodzó, sziporkázó fénypontokként látjuk.

A csillagok tömegüktől, kémiai összetételüktől és attól függően, hogy életüknek éppen melyik szakaszában járnak, rendkívül változatos megjelenésűek lehetnek. Méretük a kicsiny neutroncsillagoktól az ezerszeres napátmérőjű vörös óriásokig, tömegük a néhány századtól a többezer naptömegig, felszíni hőmérsékletük az egy-két ezertől a több tízmillió kelvinig terjedhet.

A csillagok típusait, fejlődését, tulajdonságait és azok változásait a Hertzsprung-Russell diagram foglalja össze.

Kialakulásuk és életútjuk

[szerkesztés]

A fő szócikk: Csillagfejlődés.

Csillagfejlődés alatt azon változások sorozatát értjük, amelyek egy csillagban, az élete során (több százezer, több millió vagy milliárd év alatt) lejátszódik. Ez idő alatt fényt és hőt bocsát ki, de a háttérben radikális változások is történnek. A csillagfejlődést nem csupán egyetlen csillag megfigyelésével vizsgálják - a legtöbb változás túl lassú, még évszázadokon át tartó megfigyelés esetén is. Ehelyett számos, különböző életciklusban lévő csillagot vizsgálnak az asztofizikusok, és számítógépes modellek is segítik a csillagstruktúrák szimulációját.

Megjelenésük és eloszlásuk

[szerkesztés]

Koruk és méretük

[szerkesztés]

Osztályozásuk

[szerkesztés]
Fő cikk: Csillagászati színképosztályozás

A csillagok színképében többnyire elnyelési vonalakat figyelhetünk meg, mivel a fényt kibocsátó fotoszféra fölött helyezkedik el a csillagok igen ritka légköre. Így a légkör és a csillagok külső régióikat alkotó elemek nyomvonalai rárakódnak a felszín eredetileg folytonos spektrumára.

Csillagászati színképelemzéssel fontos információkat tudhatunk meg a vizsgált csillagok kémiai összetételéről és hőmérsékletéről, amikből következtetni lehet a tömegükre, korukra is. A hasonló tulajdonságú csillagokat ún. színképosztályokba sorolják, és az egyes osztályok a Hertzsprung-Russell diagram meghatározott részein helyezkednek el.

A színképosztályok sorrendjét az alábbi segítő mondatokkal (mnemonikokkal) jegyezhetjük meg:

Oly Barátságos A Fénylő Göncölszekér, Keresd Meg.”
Orosz Barátom Azt Felelte, Gépek Készítenek Mindent [Rám Ne Számíts].”

Angolul:

Oh, Be A Fine Girl, Kiss Me.” (legismertebb)
Optical Binary Affairs Fundamentally Generate Keplerian Marriages.”
Out Beyond Andromeda Fiery Gases Keep Making Really Nifty Stars.”

Elnevezésük, katalógusok

[szerkesztés]

A csillagot nevei (és egyéb atribútumaik, pl.: fényrend, koordináták ) nyilvántartására szolgálnak a csillagkatalógusok. A csillagok elnevezésének nem volt és ma sincs előre meghatározott rendszere, a különböző korokban eltérő módszereket használtak:

  • A kezdeti időkben a legfényesebb csillagoknak sajátos jelentéssel bíró neveket adtak görög, latin és arab nyelven (Deneb, Szíriusz, Rigel, Altair). Ebbe a kategóriába tartoznak a népies magyar csillagnevek is (Bábamatulája, Ebcsillag).
  • A Bayer-féle jelölés sokszor következetlen volt, és sokkal több csillagot kellett jelölni, mint amennyi betű rendelkezésre állt. John Flamsteed angol csillagász, az 1700-as évek elején kezdte el alkalmazni a róla elnevezett Flamsteed-számokat; görög betűk helyett számokkal jelölte a csillagokat és az egyes csillagképeken belül nem a fényességük, hanem a rektaszcenziójuk szerint növekvő sorrendbe rendezve a csillagokat.
  • Ezek a jelöléseket azonban csak az északi félteke szabad szemmel is látható csillagaira alkalmazták, és bár a Bayer- és Flamsteed-jelölések - főleg az amatőrcsillagászok körében - a mai napig népszerűek, jól bővíthető rendszerre volt szükség. A legteljesebb modern katalógus a Smithsonian Astrophysical Observatory (SAO) csillagkatalógusa, a SAO-katalógus ami tartalmazza az összes 9,5 magnitúdónál fényesebb csillagot egyedi azonosítóval ellátva, szám szerint 258 997 darabot.

Az említetteken kívül számtalan további, álltalános és speciális csillagkatalógus is létezik.

Csillagkatalógusok típusai

[szerkesztés]
  • átvizsgáló vagy áttekintő katalógusok (Durchmusterungok) sok csillag közelítő hely- és fényességadatait tartalmazzák
  • pozíciós katalógusok
  • fundamentális katalógusok (ezek tartalmazzák a legpontosabb pozícióadatokat)
  • standardcsillag-katalógusok
  • fényességkatalógusok
  • sajátmozgás-katalógusok
  • radiális sebesség katalógusok
  • kettőscsillag-katalógusok
  • változócsillag-katalógusok
  • parallaxis-katalógusok
  • színképkatalógusok

Híres csillagkatalógusok

[szerkesztés]
  • Bonner átvizsgáló katalógus (Bonner Durchmusterung - BD)
  • Cordoba átvizsgáló katalógus (Cordoba Durchmusterung - CD)
  • Astronomische Gesellschaft Sonnenkatalog
  • AGK3 1963-ban elkészült katalógus, 21499 ún. alapcsillag pozícióadatait tartalmazza
  • 5268 standardcsillag katalógusa (Catalogue of 5268 Standard Star - N30) H. R. Morgan adta ki Washingtonban
  • Nemzetközi Polarsequenz (International Polarsequenze - IPS)
  • Harvard fotografikus fotometria (Harvad Photographic Photometrie - HPP)
  • Göttingen Aktinometrie (GA)

Energiatermelés

[szerkesztés]
A csillagok fő energiaforrása a proton-proton ciklus, mely során négy protonból lesz egy hélium (4He).

A csillagok belsejében a rendkívül magas hőmérséklet és nagy sűrűség hatására termonukleáris reakció (atommagfúzió) jön létre, melynek során minden négy hidrogénatom egyesüléséből egy héliumatom keletkezik, miközben energia szabadul fel. A legtöbb csillag esetében a magban zajló láncreakció intenzitásának állandóságát önszabályozó mechanizmusok segítik; a reakció továbbterjedése az egyesülő atommagok nagyobb aránya miatt a mag felhevüléséhez, és a megnagyobbodásához vezetne, de a felsőbb rétegekben található nagy mennyiségű semleges anyag beáramlása csökkenti a fúzionáló atomok arányát, lecsillapítva ezzel a reakciót, ami idővel visszaáll a normális szintre. A fúzió során keletkező energia viszont fénnyomás formájában megakadályozva, hogy túl sok anyag áramoljon be, mintegy megfojtva a reakciót, tehát egyensúlyi állapot áll fenn. Ez az egyensúly a fűtőanyagul szolgáló hidrogén elégetésével aztán felbomlik, ami drasztikus változásokat eredményez.

Források

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]