Szerkesztő:Ogodej/KS

Khadzsuháró temploma

Az indiai kultúra soha nem kezelte tabuként a szexualitást. Költői művek sokasága, a képzőművészet, és tudományos értekezések sora tárja fel az erotikus kérdéskör megannyi aspektusát. Magyarul is olvasható a Kámaszútra mellett az Anangaranga, a Sukaszaptati, a Gíta Govinda, de az indiai templomok erotikus szobrai (Khadzsuháró, Orisza) is bizonyítják az ősi india szexuális nyitottságát.

Egyes hindu szekták szexualitással töltött misztikus szertartásokkal erősítik istenhitüket (tantrizmus), míg a saiva (Siva hívő) szekták egy részében fallikus szobrokat imádnak (sivalinga). Az indiai kultúrával távolról ismerkedők pornográfiát látnak a testiség szabados ábrázolásaiban, és nem ismerik fel, hogy a rendkívül sokrétű, a népi babonaság és vallásos tisztelet sokszor szélsőséges keveredéséből kialakult hinduizmus az európai szemlélettől merőben eltérő világnézetet takar. Az indiai családmodell azonban teljesen zárt, a szabad szerelem szinte ismeretlen, az öltözködés puritán, az erről szóló párbeszédek szinte szemérmesek. A szexuális nyitottság a házaséleten belül, vagy a vallási rítusok során nyilvánul meg.

A Kámaszútra az élet érzéki örömeinek egyik legősibb könyve.

Vátszjájana, aki egyébként nőtlen visszavonultságban élt, úgy tartotta, hogy az elmúlt korok összes szexuális ismereteinek összeállítása, számára egyfajta meditáció és elmélkedés Istenről. A meglehetősen összetett szanszkrit közlési formában megírt Kámaszútra az egyetlen fennmaradt szövegkapcsolat az ősi indiai történelem ezen periódusához. A tudósok ma már széles szakmai körökben konzultálva próbálják megérteni a fenti időszak társadalmát és szokásait. Sokkal bonyolultabb jelentéstartalommal bír, mint a szexuális pozíciók puszta felsorolása: a Kámaszútra átfogó kézikönyv az életről, ma úgy mondanánk, hogy a "jó élet" kézikönyve.

Bár a központi karakter a Kámaszútrában a városiasodott világfi, részletes tanácsokat nyújt házaspárok számára is. Az alapvető elv az, hogy annak érdekében, hogy a házasság boldog legyen, a férfinak és nőnek járatosnak kell lennie a testi és szellemi élvezetek művészetében. Vannak, akik úgy utalnak a Kámaszútrára, mint a házasság kézikönyvére, de a mű nagyon messze van azoktól a leegyszerűsített kötetektől amit a nyugatiak a "jótanácsok könyvei"-nek szántak, és amelyek kiadása a Viktoriánus korszakban eléggé elburjánzott.

A társadalmi és szociális vonatkozásokat is taglaló témák felölelik a szexuális egyesülésről, a feleség megszerzéséről, magáról a házastársról szóló ismereteket, de szó esik kurtizánokról, és azokról a szerelmi ajzószerekről és lehetőségekről is, amelyekkel szerelmi gyönyör elérhető, vagy fokozható.

A könyv részletes tanácsokat tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy mit kell tennie a férfinak, hogy meghódítson egy nőt, milyen nőt kell kiszemelnie akinél sikert érhet el, milyen a különböző vidékeken élő nők jellemző viselkedése, mikor kell közvetítőket igénybe venni, és mi lehet az oka annak, hogy a nők esetleg elutasítják a férfiak közeledését. Kategorizálja a nők és férfiak fizikai típusait, hogy azok megfeleljenek egymás testi adottságainak, így érve el a maximális gyönyört a nemi egyesülés során. Taglalja az ölelkezés fajtáit, a csókolózás, kaparás, harapás, az orális szex, és a szexuális érintkezés különböző lehetőségeit.

A szöveg magában foglal utasításokat a házasságon kívüli kapcsolatokról, beleértve más feleségeit, és számtalan oldalt szentel a csábítás módszereinek. Végül, minden eshetőségre, ha nem hatnak a praktikák és jótanácsok, az utolsó fejezet recepteket tartalmaz bájitalokra, a porokra, és élelmiszerekre, amelyek elősegítik a szexuális vonzerő növekedését. Egyik központi alakja a Kámaszútrának a kurtizán, aki mint a szerelem mestere segítségére van a férfinak hogy megszerezze a szükséges gyakorlatot a különféle művészetekben.

Ami kifejezetten egyedülálló a Kámaszútrában, hogy különös figyelmet fordít a nő örömének megteremtésére. Ha a férfinak nem sikerül gyönyörhöz juttatnia a nőt, segítségért kérhet tőle, hogy más módot találjanak annak elérésére. Ez a gondolat a viktoriánus korban keletkezett ősfordítások időszakában meglehetősen újnak hatott. A prüdériát az erkölcs alapjának tekintő korabeli angol társadalom a szöveget szentségtelennek tartotta, és elszántan harcolt megjelenései ellen. A hagyományos nemi szerepek kikezdése az intim együttlét titkainak segítségével amúgy is kiváltotta az erkölcs- és családvédő körök ellenkezését. Az a modell, amelyben a nő szerepe az utódok létrehozása, nevelése, és a családi tűzhely melegségének megőrzése eleve magában foglalta a nő alárendelt szerepét, amelyben a nő egyik feladata a férfi kényelmének fenntartása. Így tehát a nő öröme a szexuális együttlét során másodlagos kérdés volt, és az erre vonatkozó tanácsok illetlennek, sőt erkölcstelennek számítottak.

Mivel a Kámaszútra a szexualitás "eredeti" tanulmánya, ez lett forrása minden későbbi összeállitásnak, beleértve a 15. századi Anangarangát is, amely a Kámaszútra egy módosított változatának tekinthető, és jelentős mértékben épít Vátszjájana alapvető elveire. A bonyolult és meglehetősen megközelíthetetlen szanszkrit stílusban íródott Kámaszútra évszázadok során az érthetetlenség homályába veszett, és csak a 19. század vége felé került sor arra, hogy kiemelkedjen az indiai szöveges hagyományok sorából.

Ez a újjáéledés az 1870-es évek után kezdődött, amikor Sir Richard Burton, a kiváló nyelvész és arab forditó indiai és brit munkatársaival elkezdte az Anangaranga fordítását. A kutatás során számos utalás az Anangaranga szövegében Vátszjájanához vezetett, így a Burton által irányított hindu tudósok figyelme a Kámaszútrára terelődött. Ennek alapján az angol fordítás már elkészülhetett.

Nyugaton Burton álhatatossága a Kámaszútra kiadásában, és a szöveg iránti nagyfokú érdeklődés úgy Indiában, mint külföldön, az eredeti remekmű fordításainak és változatainak elterjedéséhez vezetett.

A 15-16. században létrejött Anangaranga frissített változata a Kámaszútrának és sokkal könnyebben elérhető, mint korábbi elődje. Ennek eredményeként évszázadokon át az Anangaranga volt az indiai szerelmi kultúra kincsestára, ám valódi szerepe abban rejlett, hogy utat nyitott a kámaszútrához, egyuttal a szexuális élvezetekről szóló széles körű konzultációhoz. A könyv címét, "Anangaranga", többféleképpen fordították, úgymint "A Testetlen egység szinpada" vagy "A hindu szerelmi művészet" illetve "A Szerelem Istenének színháza". Magyarországon Wojtilla Gyula közvetlen szanszkrit fordításában, "Anangaranga, avagy a szerelmi játékok istenének színpada" címen érhető el.

Az Anangaranga megírására "nemes" Ladakhana adott megbízást. Ladakhana uralkodó volt az észak-indiai Delhi szultánság Lodi dinasztiájából. Az Anangaranga szerzője Kalyanamalla, hindu költő, akinek jelentős szerepe volt a Kámaszútra szövegének előkészítésében. Kaljánamalla már hozzáférhető szanszkrit stílusban írt, és a muszlim királyi biztos védnökségének köszönhető, hogy a szöveg élvezhető formában széles körben elterjedt a középkori iszlám világban is. Az Anangaranga változatai megjelentek arab, perzsa és urdu nyelven. Nyílt ajánlással a szöveget pártoló Ladakhanához azzal az igénnyel, hogy a könyv helyes szociális és szexuális életviteli tanácsokat tartalmaz házaspárok részére.

Az iszlám kultúrától a házasélet részleteinek aprólékos szabályozása amúgy sem idegen. Számos szexuálhigéniai érterkezés jelent meg arab nyelvterületen, amelyek többek között az arab orvoslás területéről is adnak felvilágosítást. Ez mellett kiterjedt erotikus irodalom, költészet bizonyítja az iszlám világ viszonylag szabad felfogását a szexualitás terén. A legismertebb magyar nyelven is elérhető, arab szexuális felvilágosító mű Muhammad an-Nefzawi Illatos kert c. munkája.

Az Anangaranga részletes leírást nyújt a női testről, valamint a "szenvedély központjairól", az erogén zónákról, a test osztályozási típusairól és az ezekhez tartozó szexuális örömökről. A férfi és nő genitális méreteinek besorolása és kompatibilitása, ezek felfedezése a különböző kombinációkban és a szenvedély fokozataiban.

A gyarmati uralom romanticizmusának részeként, az európaiak keleti szöveget kerestek, hogy ősi bölcsességeket hozzanak a modern világba. Az orientalisták elkötelezettsége az Anangaranga iránt ironikusan oda vezetett, hogy idővel csökkent a szöveg fontossága, és a hangsúly a korábban létrejött Kámaszútrára esett.

Burton Indiai életének tapasztalatai, amit mint a brit hadsereg tagja szerzett, és rajongása a keleti társadalmak szexuális szokásai iránt vezetett ahhoz, hogy a szexuális ismeretek előírásait tartalmazó szanszkrit szövegeket lefordítsa. Mivel az Anangaranga viszonylag népszerű volt a szanszkrit nyelven értő szakemberek között, természetes, hogy meg kellett a szövegét változtatni Burton céljaira.

A fordítások és Burton által készített feljegyzések felülvizsgálata során azonban számos utalás történt a korábbi Vátszjájana összeállításokra. Burton úgy gondolta, hogy a korábbi szöveg maga a Kámaszútra lehetett, egy sokkal alapvetőbb munka. Hindu tudósokat kért fel, hogy szerezzenek ezekből a szövegekből eredeti egy példányokat. Mivel az évszázadok során elszenvedett viszonylagos elhanyagolása miatt, a Kámaszútra csak töredékekben létezett, a szöveget újra össze kellett állítani szinte egész India szanszkrit gyüjteményeiből és könyvtári kézirataiból.

Miután a szöveget lefordították angolra, népszerűsége nőtt, és az indiai tudósok hatályon kívül helyezték az Anangarangát a Kámaszútra megújult érdeklődése miatt.

Herman Tieken fordításának jelentősége abban áll, hogy Burton angol verzióját figyelmen kívül hagyva elvégezte a szöveg teljes, tudományos igényű felülvizsgálatát, szemantikai elemzését. Tieken szerint a könyv egy régebbi szankszrit értekezés, az Arthashastra paródiája, amely eredetileg a királyságról, és a kormányzati formákról szól. Azt már korábban is felismerték, hogy a Arthashastra szövege meglepően hasonló felépítésű ehhez a műhöz, de senki sem értelmezte a Kámaszútra ebben a kontextusban.

Mint a Arthashastra, a Kámaszútra is könyvekre, fejezetekre és szakaszokra tagolódik, és mindkét esetben a szöveg ezoterikus témákkal, jótanácsokkal végződik. Amikor a Kámaszútra bájitalokkal és a nemi potenciál erősítésére szolgáló lehetőségekkel foglalkozik, az Arthashastra-ban különböző típusú mérgek elkészítéséről írnak, amelyek az ellenség elpusztítására szolgálnak. A felsorolás elején mindkét szöveg csaknem azonos: úgy tűnik, hogy erősen kívánják hangsúlyozni a mű tudományos jellegét.

A klasszikus indiai irodalmat általában nagyon komolyan veszik, és egyszerűen nincs helye annak a gondolatnak, hogy akár paródia is lehet. Tieken véleménye szerint ez valószínűleg az irodalom természetéből is adódik. A klasszikus szanszkrit irodalomat általában légies akadémikus misztika lengi körül.

Tieken a fordítás érdekében olyan szövegeket köröztetett szanszkrit tudósok egy viszonylag kis csoportján belül, amelyek egymásra utaltak, és főleg azok számára érthetőek, akik tudják, hogy ismerjék fel a megfelelő jelentéstartalmukat. Mivel a szanszkrit szövegeket nehéz pontosan datálni, a becslések szerint a Kámaszútra keletkezése a harmadik és az ötödik század közé tehető, az azonban bizonyosan tudható, hogy megírására az Arthashastra után került sor.

A nyelvezet, és a nyelvtan az i.e 5. századot idézi. Azóta a szanszkrit nyelv szinte ugyanolyan mint a latin volt a számunkra a középkorban, és rendkívül keveset változott. Ezért nehéz ma már a szanszkrit szövegeket datálni. A Szanszkrit korszak kezdetén csak a vallási, tudományos és jogi diszkurzusok születtek ezen a nyelven és csak az első századtól vált közkeletűvé, hogy világi tárgyak és a szakirodalom céljaira is felhasználják. Ez az irodalmi hagyomány a királyi udvarokban fejlődött ki, az írók eredetileg írnokok, akik felelősek voltak a királyi levelezés bonyolításáért.

A szövegek elemzésében nagy segítséget jelent, hogy kiterjedt intertextuális vonatkozásai vannak a szakirodalomban. A fordítást nehezíti a szankszrit szavak több értelmű jelentése, amelyek értelmét sok esetben még a szigorú szövegkörnyezet sem tisztázza egyértelműen.

A Kámaszútra nyilvánvalóan további tudományos igényű szövegelemzést igényel, de már most úgy tűnik, mintha a mű része lenne valamiféle tréfának, amely úgy kezeli a szexet, mintha legalább olyan fontos lenne, mint a királyság és a kormányzat kérdése. A legfőbb következtetés, amit jelenleg le lehet vonni, hogy nem vehető a Kámaszútra túlságosan komolyan. Mint a legtöbb korabeli irodalmi szanszkrit szöveg esetében, a szándék nem a tájékoztatás, hanem az olvasó lenyűgözése.

A nyelv használata olyan kompakt, hogy a fordító nem tudja elkerülni, hogy magyarázatot és kiegészítéseket mellékeljen a lefordított műhöz. Később a további fordítások, kiegészítések a saját életüket élik, azok minden következményeivel együtt.

Indraji egyike volt annak a négy tudósnak, akit a Leideni Egyetem 1884-ben elsőként díszdoktorrá avatott.