Szerkesztő:Milei.vencel/clar
Bernát fél évszázada halott volt a katharok elleni keresztes hadjárat kezdetén – de a katolikus egyház fontos alakja volt, amikor a Languedoc-i kathar „eretnekség” először felkeltette a figyelmet. Hatása sokféleképpen érezhető volt a keresztes hadjárat során.
A 12. század közepe felé egy Lausanne-i Henrik misztikus prédikációja felhívta a figyelmet a római katolikus egyház és gyakorlat hibáira. 1145 júniusában, Alberic ostiai bíboros meghívására Bernát Toulouse grófjának területére utazott, hogy leküzdje az eretnekséget. A fenyegetést akkoriban nem katarizmusként fogták fel, hanem mint Henrik mozgalmát, aki Occitaniába érkezett, mivel Bernát szerint már „Franciaország minden részéből menekülni kényszerült”.
Az „eretnekek”ről szólva úgy vélte, hogy "kétségtelenül jobb lenne, ha karddal kényszerítenék őket, mint ha hagynák, hogy sok más személyt vonjanak be a tévedésükbe".[1] Isten ellenségeinek megölése nem pusztán megengedett volt, hanem dicsőséges is.
„Krisztus lovagjai”nak, a templomosoknak írt levelében kijelentette: "Az a keresztény, aki megöli a hitetlent a Szent Háborúban, biztos a jutalmában, annál biztosabb, ha magát megölik. A keresztény a pogány halálában dicsekszik, mert ezáltal Krisztus megdicsőül." . Arra is felhívta a figyelmet, hogy aki megöl egy hitetlent, az nem emberölést, hanem a rossz megölését követ el. [2] . Számára minden hitetlen a Sátán teremtménye volt. Miután megkérdezték tőle, hogy az eretnekek hogyan viselhetik el a A tűz kínja nem csak türelemmel, de még örömmel is válaszolt a kérdésre egy prédikációban, amelyben az eretnek „kutyák” állhatatosságát a halállal szemben az ördög hatalmának tulajdonította (Serm. lxvi. on Canticles ii. 15.). ) .