Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Milei.vencel/2. ephesz. zsinat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Euthükész nem volt megelégedve a pápa válaszával, ezért Dioszkurosz alexandriai pápához fordult segítségért. Dioszkorosz Theodosius segítségével 449-ben zsinatot hívott össze Epheszoszban.

A 449-ben Epheszoszban megtartott zsinaton Leó legnagyobb ellenségei gyűltek össze. Euthükész felolvasta tanait, amelyet a zsinat megvitatott, és igazolni akarta annak valós tartalmát. A pápa levelét nem engedték felolvasni. A monofiziták tanait végül elfogadták. Leó tiltakozását fejezte ki a császárnál, és rablózsinatnak nevezte az Epheszoszban összegyűlt tanácskozást. A császár nem engedett, és továbbra is kitartott a rablózsinat döntése mellett, azonban 450 júliusában hirtelen meghalt. A birodalom élére Marcianus császár állhatott, akinek legfőbb célja az egység elérése volt. Ezt csak a pápa segítségével tudta elérni, így Leó pártjára állt. Azt javasolta, hogy Nikaiában hívjanak össze egy egyetemes zsinatot, amelyen rendezik Euthükész ügyeit. Leónak most már nem állt feltétlen érdekében újabb zsinatot összehívni, mert látta, hogy érdekei rendeződtek.

449. aug. 8.-22.: az efezusi zsinat (431) teológus pátriárkái után Antiochiában 442: Domnosz, Alexandriában 444: Dioszkorosz, Konstantinápolyban 446: Flavianosz foglalta el a széket, s mindegyik jelentéktelenebb volt elődénél. A legkiegyensúlyozottabb volt köztük Flavianosz. - A bizánci cs. udvart Khrüszapiosz eunuch irányította, II. Theodosziosz (ur. 408-450) teljesen az ő befolyása alá került: tanácsára eltávolította az udvarból →Pulchéria hgnőt. Flavianosz pátr. és Khrüszapiosz viszonya már a kezdet kezdetén megromlott. Az eunuch ugyanis a pátr. tudtára adta, hogy elvárja tőle a hála jelét, amiért segítette, hogy a konstantinápolyi ppi székbe jusson. A pátr. →proszforát küldött neki, amit Khrüszapiosz sértődötten visszaküldött, mondván, hogy ilyenkor aranyat szokott kapni. Ugyanakkor az udvarban nagy tekintélye volt Khrüszapiosz keresztapjának, Eutükhész archimandritának, aki egyetértett Dioszkorosszal abban, hogy (Szt) Cirill tizenkét tételét kell az ortodoxia kritériumává tenni. Együtt sajnálkoztak afölött, hogy Cirill 433: kibékült az antiochiaiakkal. Eutükhész az antiochiaiak krisztológiájában a már elítélt eretnekség feléledését látta. Számíthattak Dioszkorosz támogatására terveik megvalósításánál, mert a pátr. arra törekedett, hogy visszaszerezze Alexandria régi rangját Konstantinápollyal szemben. - A szír pp-ök szellemi vezére Joannész pátr. halála után Küroszi →Theodorétosz lett, aki hamarosan felfedezte a Khrüszapiosz és Dioszkorosz terveiben rejlő veszélyeket, ezért kiadta Eranisztész c. vitairatát. Támadta a cirilli krisztológiát, ezért a cs. 448 tavaszán (nyilván Khrüszapiosz sugallatára) száműzte. XI: Eutükhész már nyíltan eretnekséggel vádolta azokat, akik Krisztusban a megtestesülés után is két természetet vallanak. Eutükhész nézeteit viszont Flavianosz pátr. nyilvánította téveseknek, annyira, hogy egy helyi zsinaton →apollinarizmusnak minősítették tanítását. Eutükhész azonban fellebbezett Flavianosz és zsinata határozata ellen. Ügyét kivizsgálták, s 449. IV: neki adtak igazat. Dioszkorosz azonnal megvádolta Flavianoszt azzal, hogy nem a niceai hitvallási formulát kívánta Eutükhésztől ortodoxiája igazolására. - Theodosziosz cs., aki szívén viselte az egyház ügyeit, a kiújult viták láttán a pp-öket 449-re ismét Efezusba hívatta. E zsinatra meghívta I. (Nagy Szt) Leó p-t is, aki azonban elhárította a meghívást, azzal az indoklással, hogy a pápák ezideig nem vettek részt egyetemes zsinatokon. A p. tartózkodása érthető, egyrészt mert nem akarta kitenni magát a cs. önkényeskedésének, másrészt így nyitva maradt a lehetőség, hogy utólag jóváhagyja vagy elvesse a zsinati határozatokat. A p. tehát személyesen nem kívánt részt venni a zsinaton, de képviseltette magát legátusai által, akik vitték magukkal a Tomus ad Flavianum dogmatikus levelet, melyet az Efezusban összegyűlt pp-öknek el kellett volna fogadniuk. - Róma kezdetben Flavianosz ellen foglalt állást, mert a pápai udvarban azt gondolták, hogy becsvágyó, hatalmaskodó főpap lesz. Miután azonban Flavianosz 448. XI: megküldte a p-nak Eutükhész perének aktáit, a p. meggyőződött róla, hogy Flavianoszt kell pártfogolnia. Leó p. Flavianoszhoz írt levele tehát Eutükhész formuláját („egy természet az egyesülés után”) támadta. - A zsinat 449. VIII. 8: nyílt meg Efezusban, de már az első üléseken nyilvánvalóvá vált, hogy minden eleve el volt döntve. Dioszkorosz azonnal kézbe vette a zsinat irányítását. A pápai követek nem tudták felolvasni Leó p. Flavianoszhoz intézett levelét, szóhoz sem jutottak. A zsinat Flavianoszt elítélte, ppi székétől megfosztották és száműzték. Ugyanakkor rehabilitálták Eutükhészt. A római követek jelenlétének annyi haszna volt, hogy Flavianosz, mielőtt száműzetésbe vitték, el tudta juttatni panaszlevelét Leó p-hoz. Flavianosz nem érkezett meg száműzetési helyére, mert útközben meghalt. A zsinat pedig Efezusban tovább „intézkedett”: elítélték Küroszi Theodorétoszt, akit „vezető nesztoriánusnak” bélyegeztek, letették székéről Domnosz pátr-t és Ibasz edesszai pp-öt. Flavianosz utódául kijelölték Anatolioszt. A zsinatot VIII. 22: rekesztették be. - Dioszkorosz elsöprő sikere átmeneti és látszólagos volt: az általa uralt zsinat nem oldott meg semmit, csak még ziláltabbá tette Kelet helyzetét, a szír pp-ök nem nyugodtak bele az efezusi határozatokba, s Leó p-hoz fordultak. A p. legátusoknak valósággal menekülniük kellett a zsinatról. E zűrzavarban hallatlanul megnőtt a p. tekintélye, amire Dioszkorosz nem számított. Leó p. felháborodva nyilatkozott az efezusi határozatokról, és ő nevezte ~nak Dioszkorosz gyülekezetét. - A ~ után Khrüszapiosz megbukott, s Pulchéria, miután visszatért szentföldi száműzetéséből, 450: kivégeztette. A hgnő befolyása ismét megnőtt, és Leó p. álláspontja mellett az ő befolyása elegendő volt ahhoz, hogy a ~ határozatait semmissé tegye. II. Theodosziosz cs. 450. VII: baleset áldozata lett (leesett a lováról), s halálos ágyán kijelölte utódját Markianosz generális személyében. Pulchéria házasságra lépett Markianosszal. Száműzték Eutükhészt, és intézkedéseikkel előkészítették a →kalkedoni zsinatot. V.L.


A keleti egyházban a két legjelentősebb teológiai iskola az alexandriai és az antiokhiai iskola. Az alexandriai iskolából a monofizitizmus az antiokhiai iskolából pedig a nesztorianizmus fejlodött ki. A nesztoriánusok és a monofiziták közti vitákat az iskolák közti ellentétek is tovább szították. Az antiokhiai Nesztoriosz megfogalmazása szerint Mária nem istenszülő (theotokosz), csak krisztusszülő (chrisztotokosz). Ez sértette az egyre jobban terjedő Mária kultuszt. Ezt kihasználva 429-ben Kürillosz alexandriai pátriárka elítéli ezeket a tanokat és Coelestus (422-432) pápához fordul segítségért. 430-ban a római zsinat felszólítja Nesztorioszt tanai visszavonására, de ő erre nem hajlandó, ezért a viták tovább folynak. A vita lezárására II. Theodosziosz (408-450) összehívja 431-ben az efezusi egyetemes zsinatot, amit Nesztoriosz és Kürillosz híveinek intrikái és összecsapásai jellemeznek. Végül Nesztoriosz ellen hat kánont hoznak és száműzik Egyiptomba és kiközösítik Joannész antiokhiai pátriárkát. A nesztoriánusok nagy része megtartja pozícióit, sőt kelet felé még missziós tevékenységet is folytatnak. 433-ban Kürillosz és a mérsékelt antiokhiaiak kidolgoznak egy kompromisszumos hitvallást.

Monofizitizmus

Euthükész szerint Jézusban az emberi és az isteni természet egybeolvad és az isteni természet felszívja az emberi természetet, így Jézusban csak az isteni természet volt jelen. Ez a tan a monofizitizmus (természet, phüszisz, natura) lényege, alapja. Ez a tan csökkenti Krisztus emberségét, ami a megváltás feltétele. 448-ban a konstantinápolyi zsinat Euthükészt elítéli, de Dioszkorosz alexandriai pátriárka nyomására Efezusban zsinatot hívnak össze, ahol kikényszerítik Euthükész rehabilitálását. Ez volt a 449-es efezusi rablózsinat. Leó pápa többször is kéri új zsinat összehívását, de a császár ezt mindig visszautasítja. Végül Markianosz (450-457) császár 451-re Khalkedónba hív össze zsinatot. A zsinaton Dioszkoroszt megfosztják tisztségétol és az antiokhiai iskola két korábban elitélt vezetőjét rehabilitálják. Új hitvallást fogalmaznak meg: Jézus Krisztusban a két természet nem összevegyülve, változatlanul, nem megosztva vagy szétválasztva van jelen. A két természet jellegzetessége megmarad de egy személlyé, létezővé kapcsolódik össze. A pápai legátusok tiltakozása ellenére Konstantinápoly Rómával azonos jogokat kap. A monofizitizmust nem lehetett egy zsinati döntéssel megszüntetni, mert Egyiptomban és környékén nagyon mélyen gyökerezett. A császárok megpróbáltak kiegyezni a monofizitákkal és ezért különböző engedményeket adtak nekik. 482-ben Zénón (474-475; 476-491) császár uralkodása alatt állította össze Akakiosz konstantinápolyi pátriárka a Hénotikon-t, amely az álláspontok egységesítését célzó hitvallástervezet volt és ennek a kötelezové tétele vezetett a Rómával való elso szakadáshoz (Akakiosz-féle skizma 484-519). Jusztinianosz (527-565) császár, akinek felesége Theodora titokban a monofizitákkal rokonszenvezett, a látszólag lojális Vigiliust juttatta a pápa székbe, azt remélve, hogy ezzel kiküszöbölheti a nyugat ellenállását a monofizitákhoz való közeledése miatt, de végül Vigilius a khalkédóni hitvallás hívének bizonyult. A császár ekkor az antiokhiai iskolára mért csapással próbált közeledni a monofizitákhoz. Jusztinianosz császári ediktumban elitélte 1. Mopszvesztiai Theodorosz személyét és írásait, 2. Küroszi Theodorétosz írásait, amit az efezusi zsinat és Kürillosz ellen adott ki, 3.Edesszai Ibas levelét melyben Theodoroszt védte Kürillosszal szemben. Az 553-as II. konstantinápolyi zsinaton Jusztinianoszhoz hasonlóan elitélték a „három fejezetet”, de a pápa csak egy évvel később csatlakozott a zsinati döntéshez, ami által a zsinat elnyerte az egyetemes elismerést.

Monotheletizmus

Valamivel később újabb kísérlet a monofiziták és a birodalmi egyház összebékítésére a montheletizmus (akarat, thelém). Sergius (610-638) konstantinápolyi pátriárka dolgozta ki a monotheletizmust, ami Jézus Krisztus istenemberi cselekvésének egységéből kiindulva, csak egy természetes istenemberi energiát és egy istenemberi akaratot feltételezett. Ezt a 638-as birodalmi törvény az Ekthészisz (magyarázat) kötelezővé tette a birodalom keleti felében, mivel Honoriusz pápa ehhez hozzájárulását adta. Márton (649-655) pápa ez ellen tiltakozott, de őt felségsértéssel vádolták meg és száműzték. Végül III. Constantinus (668-685) és Agathon (678-681) pápa összehívta 680-ban a III. konstantinápolyi zsinatot. A zsinaton 681-ben elítélték a monotheletizmust és az itt kihirdetett hitvallás szerint Jézus Krisztusban két természetes akarat és két természetes akarattevékenység van jelen.


2. A khalkédoni zsinat utáni események

a/ A dogmatikai viták kiéleződése

A dogmatikai viták tovább folytatódtak, de ennél is súlyosabb volt az a tény, hogy az egyház egysége szenvedett csorbát. Keleten a cezaropapizmus következtében a császárt tekintették az egyház fejének. Mivel megszűnt a birodalom egysége, szétesett az egyház is. A szírek és az egyiptomiak nem akarták tűrni, hogy mindent a birodalom írjon elő és főleg azt nem, hogy ezt tegye vallási téren is.

b/ Fokozatos elszakadások az egyház közösségéből

Egyiptom szakadt el először és a monofizita hitvallással létrejött a kopt nemzeti egyház. Akik ezután is ragaszkodtak a khalkédoni hitvalláshoz, azok királypártiak, melkiták lettek. (melek = király héber, ill. arám nyelven.) A kopt egyház egyébként monofizita szakadásba sodorta az abesszin egyházat is. Szíriában ebben az időben 200 püspökség lehetett. Itt a 6. század közepén Jakob Baradai független szír nemzeti egyházat hozott létre, ez a szír-jakobita egyház.

c/ A Henotikon

Petrus Mongus alexandriai monofizita pátriárka és Akakiosz bizánci pátriárka új hitvallást dolgozott ki, ez volt a Henotikon (Egységhit). E hitvallást Zenon császár (474-491) törvényként kötelezővé tette, de sem az ortodoxoknak, sem a monofizitáknak nem kellett. II. Félix pápa a hitvallás szerzőjét, Akakioszt kiközösítette és így 484-ben létrejött az Akakiosz-féle skizma és csak 519-ben Hormiszdasz pápa idejében (518-521) szűnt meg.

Az örmények viszont elfogadták a Henotikont, ezáltal szakadárok lettek és akkor is azok maradtak, amikor ezt a vitát már Róma és Konstantinápoly is elfelejtette. (A Henotikon egyébként elvetette a khalkédoni zsinatot.)

A monofizitizmusnak a legsúlyosabb következménye az lett, hogy a katolikus egyház néhány évtized alatt elvesztette a kereszténység ősi területeit, Egyiptomot, Szíriát és a missziós tevékenység központjait: Perzsiát és Örményországot. Az elvesztett területeken élő 4-5 millió keresztény is megszűnt az egyház közösségének a tagja lenni. Katasztrofális veszteség volt ez, mert az akkori egyház tagjainak kb. egynegyed részét veszítette el. Ázsia és Kelet-Afrika megtérítésének a terve pedig, amelyre a 4. században még igen jók voltak a kilátások, az elszakadás következtében meghiúsult.