Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:MeduzaTM/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dr. Köő Artúr
Született1987. június 23
Bánffyhunyad
NemeFérfi
Nemzetiségemagyar
Gyermekeikét gyermek
SzüleiKöő László, Köő Ágnes

SablonWikidataSegítség

Dr. Köő Artúr (Bánffyhunyad, 1987. június 23.) magyar történész, tanár, közszereplő.

Tanulmányok, munkássága

[szerkesztés]

Gyermekkorát Magyarókerekén töltötte. Az elemi iskolai tanulmányait Erdélyben fejezte be a Kalotaszentkirályi Általános Iskola (mai nevén Ady Endre Általános Iskola) román nyelvismeretre itt tett szert. 2002-ben költözött Pécsre, a Pécsi Református Gimnáziumban érettségizett 2006-ban. Az ELTE Tanítóképző Karára nyert felvételt (Ember és társadalom műveltségterület), itt kezdte el 2009-ben – Donáth Péter irányításával – kutatását, melyből több mint tíz éves kutatómunka után disszertációja is készült, Román nemzetiségi oktatáspolitika A XX. század eleji Magyar Királyságban[1] címen.

A tanítói oklevél megszerzését követően a Pécsi Tudományegyetemen hallgatott történelmet és pedagógiát, 2015-ben szerzett tanári (történelemtanár–pedagógiatanár) képesítést. 2010-től tanít, kezdetben általános iskolában, majd gimnáziumban[2]. 20142015 fordulóján látott napvilágot első kismonográfiája "Erdélyi adalékok a Lex Apponyihoz" címmel. 2015-től a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Doktori Iskolájának a hallgatója[3] lett, 2018-ban szerzett abszolutóriumot, 2023-ban védte meg doktori disszertációját summa cum laude minősítéssel, melyben Apponyi Albert 1907-es oktatásügyi törvényeinek (Lex Apponyi) erdélyi román nemzetiségi vonatkozásait, hatásait elemezte[4]. 2016-ban a levelezőversenyeket szervező Hebe Kft. által meghirdetett pályázaton, tanítványai jelölése alapján, az év történelemtanára lett. Jelenleg a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium történelemtanára. 2019-től a Magyarságkutató Intézet előbb segédmunkatársa, majd munkatársa[5]. 2024 nyarától a Trianon munkacsoport[6] vezetője.[13] 2024 novemberétől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karának tanársegédje.

További információk

[szerkesztés]

Rendszeresen publikál tudományos folyóiratokban[7], a történelmi témájú televíziós műsorok gyakori meghívottja[8], a Hungarian Conservative online felületén és nyomtatott változatában jelennek meg történelmi témákat boncolgató írásai. A román és angol nyelveket beszéli. Kutatási területe a 1920. századi román-magyar kapcsolatok, az erdélyi nemzetiségi oktatáspolitika. Nős, két gyermek édesapja. Futballrajongó, amatőr szinten űzi is a sportot.[4]

Családja

[szerkesztés]

Dr. Köő Artúr református lelkészi családban harmadik fiúgyermekként született. Édesapja Köő László református lelkipásztor, édesanyja Köő Ágnes óvópedagógus, pedagógus. Nős, két gyermek édesapja.

Szabadidős Tevékenységek

[szerkesztés]

Futballrajongó, amatőr szinten űzi is a sportot[9].

Források

[szerkesztés]
  1. Román nemzetiségi oktatáspolitika A XX. század eleji Magyar Királyságban. (Hozzáférés: 2024. október 26.)
  2. Gimnázium (magyar nyelven). Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium. (Hozzáférés: 2024. október 26.)
  3. Köő Artúr - ODT hallgatói adatlap. doktori.hu. (Hozzáférés: 2024. október 26.)
  4. Köő Artúr: Román nemzetiségi oktatáspolitika a XX. század eleji Magyar Királyságban A Lex Apponyi erdélyi és partiumi előzményei, vitái, következményei. (Hozzáférés: 2024. október 26.)
  5. Történeti Kutatóközpont. mki.gov.hu. (Hozzáférés: 2024. október 26.)
  6. Trianon munkacsoport. mki.gov.hu. (Hozzáférés: 2024. október 26.)
  7. Magyar Tudományos Művek Tára - Köő Artúr. (Hozzáférés: 2024. október 26.)
  8. Magyarságkutató Intézet (2022. április 3.). „Harc a szuverenitásért - Köő Artúr történész kutatónk az M5 "Ez itt a kérdés" műsorában”.  
  9. KÖŐ ARTÚR - TESTVÉRISÉG SE II. - MLSZ adatbank. adatbank.mlsz.hu. (Hozzáférés: 2024. október 26.)