Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:M-né Kovács Ágnes/piszkozat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tóth Attila
Életrajzi adatok
Született1971június 5. (53 éves)
Budapest,magyar
Pályafutás
Műfajokmusical, rock
EgyüttesPokolgép
SablonWikidataSegítség

Tóth Attila (Budapest, 1971. június 5.–) magyar musicalénekes, rockénekes


Életrajza

[szerkesztés]

Tóth Attila 1971. június 5-én született Budapesten. Dunakeszin nevelkedett.

Tizenhat éves kora óta különböző rockegyüttesekben énekelt, többek között az Elysian, a Nighthawks, a Rubicon nevű zenekarokban. 2007-ben a Mindfields Factoryval az Emergenza tehetségkutató fesztiválon a második helyen végeztek. Számos neves énektanár segítségével képezte, illetve képzi hangját (Tóth Éva, Lipcsei Edit, Ercse Margit, Vincze Lilla, Sallay Edit, Károly Katalin).

Az országos ismertséget a Magyar Televízió A Társulat című műsora hozta meg számára, amelyben Szörényi Levente-Bródy János István a király című rockoperájának 25 éves jubileumi előadásához válogattak szereplőket. A műsor során elénekelhette a Sakk című musicalből a Szegény kis srác panaszait, illetve a Mozart!-ból az Árnyékdalt, amelyek a Magyar Televízió kívánságműsorának rendszeresen visszatérő számai lettek. A szereposztó műsorban végül Torda, a fanatikus táltos szerepét nyerte el, amelyet a Papp László Sportarénabeli bemutató után több mint ötvenszer játszhatott el Szikora János rendezésében. Az előadást bemutatták többek között a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a kecskeméti Katona József színházban. Állandó résztvevője volt A Társulat legemlékezetesebb pillanatait felidéző fellépéseknek. Ebben az időszakban a Griff és a Dirthy Dance nevű rockegyüttesek énekese volt.

2010-ben újabb lendületet kapott a pályája rockzenei és színházi vonalon egyaránt. Május 1-től az ország egyik legismertebb heavy metal együttesének, a Pokolgépnek lett az énekese. Rendszeresen koncerteznek Magyarország és a környező országok rockszínpadain. Ebben az évben jelent meg új koncertalbumuk is, Újratöltve címmel. 2010 szeptemberétől a Madách Színházban is megmutathatja különleges hangi adottságait: Jézust alakítja a Tim Rice-Andrew Lloyd Webber által írt Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperában Szirtes Tamás rendezésében. 2010 októberétől a kecskeméti Katona József Színházban már egy teljesen más jellegű karakterű szerepben állt színpadra: Javert felügyelőként Victor Hugo, A nyomorultak című regénye alapján Claude-Michel Schönberg és Alain Boublil által írt musicalben, Korcsmáros György rendezésében.


Színházi szerepei

[szerkesztés]
  • Torda (Szörényi Levente – Bródy János: István, a király, A Társulattal, 2008 június 18-tól)
  • Jézus (Tim Rice – Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus Szupersztár, Madách Színház, 2010.szeptember 19-től)
  • Javert (Claude-Michel Schönberg – Alain Boublil: A nyomorultak, kecskeméti Katona József Színház, 2010. október 5-től)

Együttesei

[szerkesztés]
  • Elysian (1999–2001)
  • Nighthawks (2003–2004)
  • Rubicon (2004–2007)
  • Mindfields Factory (2006–2007)
  • Griff (2008–2010)
  • Dirthy Dance (2009–2010)
  • Pokolgép (2010-től)

Filmes szerepei

[szerkesztés]
  • Adj békét Uram! (2007)
  • István, a király (2008)
  • Mulat a Társulat (2008)
  • Géniusz, az alkimista (2010)

Egyéb fellépések

[szerkesztés]
  • Csináljuk a fesztivált – televíziós fellépések – m1 (2008)
  • Music-kell – önálló est – Dunakeszi (2009)
  • Musical Plusz – Budapest, Pataky Művelődési Központ (2010)

Lemezei

[szerkesztés]
  • Elysian: Elrendeltetett (2001)
  • Mindfields Factory: EP (2006)
  • A Társulat: Szörényi Levente–Bródy János: István, a király (2008) (CD+DVD)
  • A Társulat: A legjobb dalok (2008) (CD+DVD)
  • A Társulat: Sztárkarácsony (2008) (CD)
  • Pokolgép: Újratöltve (2010) (CD)

Külső hivatkozások

[szerkesztés]

[[Kategória:Magyar rockzenészek]] [[Kategória:Magyar énekesek]] [[Kategória:Magyar színészek]]