Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Laci.d/A Fullmetal Alchemist világa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Testvériség végén mutatott nagyobb térkép, rajta ismeretlen államokkal
A Fullmetal Alchemistben megjelenő országok térképe

A Fullmetal Alchemist világa a Fullmetal Alchemist mangában és animékben megjelenő képzelt világot takarja. A manga szerint a történet 1914–1915-ben játszódik, és az itt bemutatásra kerülő világ sok mindenben eltér a mi világunktól, azonban több dologban meg is egyezik azzal. A házak, autók, fegyverek kinézete megegyezik a mi általunk ismert világ azonos korú hasonló eszközeivel, ám a fejlődés fő mozgatórugója nem a technológiai fejlődés, hanem az alkímiának nevezett tudomány, amelynek birtokosai képesek a dolgokat szétbontani és teljesen új formában újraalkotni őket. Ám ennek ellenére sem válik minden elérhetővé, hiszen a halottak visszahozása az éltbe nem csak súlyos bűncselekmény, de igen súlyos árat is kell fizetni érte.

Habár igen sok ország létezik a manga világában, ténylegesen csupán töredékük kerül megemlítésre, és ezek közül szinte csak Amestris kerül részletesebb bemutatásra.

Országok

[szerkesztés]

Amestris

[szerkesztés]

A manga története döntő részben Amestrisben, egy katonai államban játszódik, ahol igen gyakoriak a háborúk a szomszédos országokkal. Itt az alkímia felhasználása főleg hadászati céllal történik meg.[1] Az országot irányító hadseregnek dolgozó alkimistákat hivatalosan állami alkimistáknak nevezik, ám igen gyakran hívják őket a „hadsereg kutyáinak” is. Az állam élén King Bradley áll, aki a Führeri rangot viseli, a nemzetgyűlés képviselői pedig csupán az ő parancsait teljesítik.[2] Ő és a hadsereg vezérkara az állam teljhatalmú ura. Hatalomra kerülése után megszaporodtak a háborúk a szomszédos nemzetekkel, és a harcokban sok katona vesztette életét mindkét oldalon.[1]

Történelem

[szerkesztés]

Amestris az 1500-as évek közepén-végén alakult meg. Mint folyamatosan terjeszkedő államnak, történelme nem volt mentes nagy emberáldozatokat követelő konfliktusoktól. Már megalakulása után nem sokkal háborúba kezdett és 1558 júliusában hadüzenet nélkül megtámadta a szomszédos Riviera országát. 1661 októberében felkelés tört ki Cameronban. 1799 februárjában sor került a Soapman incidensre Fisk városában. 1811 márciusában történt a Wellsley incidens. 1835 októberében tört ki az első déli határháború South City-től északnyugatra. 1911 márciusában kezdődött a második déli határháború Fortsettben. A Creta elleni harcokban is igen sok katona vesztette életét. Ezen a konfliktusok mindegyikének köze volt valamilyen módon a hadsereghez. 1914-ben pedig a Reole-ban leleplezett hamis próféta miatt törtek ki zavargások. Bár a keleti hadsereg jól fenntartotta a rendet, helyükre a központból kivezényelt csapatok kerültek, akik nem tudták kellőképpen kezelni a helyzetet, így az indulatok hamarosan elszabadultak.[3]

Ishvali háború
[szerkesztés]

Régiók

[szerkesztés]

Amestris öt régióra van osztva: Központi (Central City), Keleti (East City), Déli (South City), Nyugati (East City) és Északi (North City).

Központi
[szerkesztés]
Nyugati régió
[szerkesztés]
Északi régió
[szerkesztés]
Keleti régió
[szerkesztés]
Déli régió
[szerkesztés]

Hadsereg

[szerkesztés]
Állami alkimisták
[szerkesztés]

Drachma

[szerkesztés]

Amestris északi szomszédja. A manga nagy részében megnemtámadási szerződésük van Amestris-szel, ám ennek legfőbb oka, hogy seregeik útjában áll a Briggs-hegység és bevehetetlen erődje. A szerződést 1914 telén felrúgják Solf J. Kimblee állami alkimista tanácsára, aki elárulja nekik, hogy az erőd parancsnoka, Olivier Armstrong altábornagy nem tartózkodik az erődben. A támadásuk azonban kudarcot vall, és az egész támadósereg megsemmisül egy rövid összecsapásban.[4]

Amestris nyugati szomszédja, mellyel többször háborúzott már és gyakoriak a határincidensek. Az egyik terület Milos földje, melynek városát, Table City-t elfoglalta az amestrisi haderő a cretaiaktól, akik a Bölcsek Kövét kutatták ott. A Milos szent csillaga című filmben sikerül is létrehozni, azonban elhasználódik, miközben a város körüli völgyben élők életét mentik meg a lávától, amit a cretai parancsnok, Herschel ezredes szabadít rájuk. Eközben a milosi lázadók betörnek a cretai fegyverraktárba és elüldözik a megszállókat. A film azzal végződik, hogy mind Creta, mind Amestris erőit erősíti a térségben.[5]

Aerugo

[szerkesztés]

Amestris déli szomszédja, amellyel gyakran áll háborúban. Az ishvali háború idején titokban fegyverekkel látták el az ishvali felkelőket.[6] A felkelés leverése után éppen ezért sok ishvali keresett menedéket itt. Őket azonban táborokba internálták, ahonnan nem jöhettek ki.[7] Később véres határháborúkba bonyolódik Amestris-szel.[8]

Kínához hasonló ország, amely Amestris keleti szomszédja, ám attól egy hatalmas sivatag választja el. Ezen a sivatagos területen találhatóak Xerxes városának romjai. Az alkímia egy sajátos változatát, az alkahesztriát alkalmazzák, amely főleg gyógyászati célokat szolgál.[1]

Xerxes

[szerkesztés]

Ősi, virágzó kultúrájú nemzet volt, amely egyetlen nap alatt tűnt el. Utolsó királya mindenáron meg akarta szerezni a halhatatlanságot, és ezért kész volt minden áldozatot meghozni. Az ország területéből egy hatalmas transzmutációs kört hoztak létre, azzal az ürüggyel, hogy öntözőrendszert építenek az ország számára, és emberei kegyetlenkedései fejezték be a kört. A királyt azonban becsapta a homonkulusz Apa, és nem halhatatlanságot nyert, de alattvalóival együtt belőle hozták létre a bölcsek kövét.[9]

Alkímia

[szerkesztés]
Az alkímia működése

Humán transzmutáció

[szerkesztés]

Alkahesztria

[szerkesztés]

Bölcsek köve

[szerkesztés]

Homunkulusz

[szerkesztés]

Kiméra

[szerkesztés]

Technológia

[szerkesztés]

Automail

[szerkesztés]

Fegyverek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  1. a b c Arakawa, Hiromu. Chapter 32, Fullmetal Alchemist, Volume 8. Viz Media (2004). ISBN 978-4-7575-1230-6 
  2. Arakawa, Hiromu. Chapter 62, Fullmetal Alchemist, Volume 16. Viz Media (2007). ISBN 978-4-7575-1965-7 
  3. Arakawa, Hiromu. Chapter 67, Fullmetal Alchemist, Volume 17. Viz Media (2007). ISBN 978-4-7575-2064-6 
  4. Arakawa, Hiromu. Chapter 79, Fullmetal Alchemist, Volume 20. Viz Media (2008). ISBN ISBN 978-4-7575-2353-1 
  5. Fullmetal Alchemist: Milos szent csillaga
  6. Arakawa, Hiromu. Chapter 58, Fullmetal Alchemist, Volume 15. Viz Media (2006). ISBN 978-4-7575-1812-4 
  7. Arakawa, Hiromu. Chapter 60, Fullmetal Alchemist, Volume 15. Viz Media (2007). ISBN 978-1-4215-1380-5 
  8. Arakawa, Hiromu. Chapter 78, Fullmetal Alchemist, Volume 19. Viz Media (2009). ISBN 978-1-4215-2568-6 
  9. Arakawa, Hiromu. Chapter 75, Fullmetal Alchemist, Volume 19. Viz Media (2008). ISBN 978-4-7575-2237-4 

[[Kategória:Fullmetal Alchemist]]