Szerkesztő:Kreamar/Gombkötő
 |
Ez nem Wikipédia-szócikk. Ne vedd figyelembe, és ne javítsd!
Ez az oldal a Wikipédia egy szerkesztői munkalapja. Az itt olvasható információk még tévesek, ellenőrizetlenek, rendezetlenek, hézagosak lehetnek, ezért ne támaszkodj rájuk. Ha keresőoldalon át jutottál el ide, akkor kérünk, hogy térj oda vissza, és nézz meg más találatot, vagy használd a Wikipédia keresőjét, és keress egy másik cikket, amely érdekelhet. |
„gombkötő: mesterember, aki szőr-, selyem-, ezüst- és aranyszállal készült fonalakból gombokat készít, sujtásokat, zinórokat ver, vitézkötéseket fon. A gombkötők a gombokat általában fa alapra kötik, felhányva rá a fonalat vagy sodrást a kívánt minta szerint, majd az így kialakult minta közeit tűvel kivarrják, kitöltik azonos vagy többszínű fonallal, sodrással. A gombkötés általában tűmunka, csak az utóbbi időben terjedt el a horgolt gomb készítése. A sujtásokat, zsinórokat a korábbi századokban ún. nyergen kézzel fonták. A gömbölyű és szögletes zsinórok közepébe pamut belet tettek, és ezt fonták körül selyem-, teveszőr-, arany-, ezüstfonállal. E hosszadalmas és fárasztó munkát a 18. sz.-ban a különféle zsinórverő gépek váltották fel, működtetésük sokáig kézi erővel történt. A vitézkötéseket kézzel fonták, alakították a nyereg szögeire. A komplikált mintát olcsó fonallal felvetették a nyeregre, a fonalvégeket viaszpecséttel, a nyereg oldalán rögzítették. Így az igazi munkadarab készítésekor csak a vonalvezetésre kellett ügyelni, ill. szükség szerint többször utánajárni és kitölteni a minta közeit. A legszebb és legnehezebb volt a pozsonyi vitézkötés, az ún. malomkerék és változatainak kötése. A szövött munkák eredetileg a → paszományosok tevékenységi körébe tartoztak, a múlt század második felétől a gombkötők is foglalkoztak készítésével. – A gombkötők legkorábban a Pozsony m.-i Somorján szerveződtek céhbe 1514-ben. A 16. sz.-ból még kettőt, a 17–18. sz.-ból pedig 54 céhet ismerünk. A díszes gombok, vitézkötések a főúri és katonai viselet fontos kellékei voltak, majd később a városi polgári és a falusi paraszti viseletben is egyre általánosabb lett alkalmazásuk. A magyar huszárok zsinóros, díszes ruhája Európa-szerte divatossá vált a lovasságnál a 18. sz.-ban. A mezővárosi paraszti viseletben a 18. sz. végén elterjedt a nadrágok, dolmányok díszítése. A reformkor nemzeti viseletté tette a zsinóros ruhát, amelyet az abszolutizmus idején a nemzeti ellenállás kifejezőjeként hordták. A századfordulótól rohamosan hanyatlott az iparág, amit a gyári termékek mellett a divat változása is nagyban befolyásolt. Csupán kisebb fellendülést ért el a II. világháborút megelőző évek politikai divatját kiszolgálva. – Irod. Nyáry Albert: Rozsnyói gombkötők (Népr. Ért., 1904); Domonkos Ottó: A soproni gombkötők céhszabályzata 1633-ból (Soproni Szle, 1955); Bálint Sándor–Juhász Antal: A szegedi gombkötőmesterség (Népr. Ért., 1968); Lénárt Andor: Műhely és bolt, Az egri gombkötő mesterek és a kereskedők vitája. Adatok az egri gombkötő céh történetéhez a céhes ipar hanyatlásának idejéből, a XVIII. század végéről (Az Egri Múzeum Évkönyve, 1974); Szörényi István: Kőszegi gombkötőmesterek és műhelyek a céh keletkezésétől megszűnéséig (Savaria, V–VI., 1976). [1]”