Ez a szerkesztő imád olvasni, Rejtő Jenő művein (is) nevelkedett, a kedvenc írója meg talán Örkény István. Azt is tudja ám, hogy a 42 a válasz az életre, a világmindenségre, meg mindenre.
Ez a szerkesztő szereti a zenét, és minden műfajra nyitott.
E szerkesztő pár évig a Tolkien-világban tartózkodott, és bár már visszatért, csodálattal emlékszik vissza a gyönyörű dolgokra, melyeket ott látott.
S
Ez a szerkesztő szereti a filmeket, és a komoly filmeken kívül a Star Trek, Prison Break, 24 sorozatokkal kapcsolódik ki néha.
Ez a szerkesztő 2006. október 14-én szerkesztett először.
Ez a szerkesztő hiszi, hogy a Wikipédiával jobbá tesszük a világot.
Kis Bálint vagyok (1992 óta hivatalosan is), 2006 októbere óta írosgatok a Wikipédiába. Informatikusnak készülök (kicsit tág fogalom — sebaj), de elég sok minden érdekel ezenkívül. A magyar Wikipédiába tett egyik látogatásom során megtetszett a Wikipédia s mivel volt olyan rész, amit az én tudásommal is lehetett bővíteni, hát szerkeszt(get)ő lettem. Tehát, lévén informatikusnak készülök, ilyen témájú cikkeket, s mivel sok-sok minden egyéb is érdekel, valószínűleg vegyes témájú cikkeket fogok írni, vagy fordítani (az angol Wikipédiából). Versenyszerűen kyokushin karatézok (országos diákolimpiai bajnok vagyok). Mindig is szerettem olvasni, és egyes könyvek hatására el is kezdtem írni: egy ötszáz oldalasra tervezett regény lett volna az első művem, ötven oldalasra sikeredett... Ebből okulva novellákat írok, újabban meg Wikipédia-cikkeket... Szabadidőmben szeretek filozófikus hangulatba kerülni, ilyenkor okos gondolataim támadnak, és csak néhányan értik meg azoknak mélyenszántó mivoltát :)... Szeretek Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés című könyvéből idézni: mert tartalmas és igaz; és még egy csomó dolgot szeretek, és még egy csomó dolog van, ami jellemez, de hát mindent ugye, nem lehet ide leírni szóval...
...irány szerkeszteni!
Itt olyan tennivalókat találsz, melyek ugyan egyszerűek és gyorsan végrehajthatók, bizonyos okok miatt azonban mégsem automatizálhatók. Arra kérünk, ha van egy kis időd (kb. 3 perc elegendő), akkor csinálj meg legalább naponta egy feladatot. Ha legalább száz felhasználó minden nap megcsinál valamit a listáról, már akkor is rengeteget haladunk. A feladatok véletlenszerűen vannak kiválasztva, így remélhetőleg mindig mást kapsz, de ha mégsem, nyugodtan frissítsd az oldalt. <lista szerkesztése>
A Magyar zenészek kategória egy kategóriagyűjtő. Ha egy szócikket látsz benne, akkor helyezd el egy vagy több alkategóriában.