Szerkesztő:Juhász.Art/próbalap
Juhász László[1] (Képzőművész)
Képzőművész
Grafikus és tetoválóművész
Született 1988 október 3.-kán. Jelenleg Ukrajnához tartozó Kárpátalján, a Beregszászi járásban fekvő Sárosoroszi községben. Átlagos, vidám és felhőtlen gyermekkort élt, boldog családi életet. Szülőfalujában befejezte általános iskolai tanulmányait, majd 2006-ban a Péterfalvi Református Liceumban végezte a középiskolai tanulmányait, ahol sokszor fenyegették meg a kicsapás lehetőségével, gyenge tanulmányi eredményei miatt.
2010-ben végezte a kert és tájépítészet szakot Ungváron a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskolán amit jeles eredménnyel zárt.
2011-től Budapestre költözött, hogy szerencsét próbáljon, de a szerencséje kertépítő és karbantartó céghez, majd autómosóba vitte a többi alkalmi munka mellett. Itt újra egy fedél alá hozta a sors, főiskolai barátjával, Rozgonyi Pállal, aki festő szakon végzett és erre az időre már tetoválással foglalkozott. Rajta keresztül ismerkedett meg ezzel a művészeti ággal, amit 2013-ban Budapestről hazaköltöztek Kárpátaljára, ahol Juhász Veronikával (szül.: Imre Veronika) házasságkötését és első gyermekük (Csenge) születését követően sok sikertelen munkavállalás mellett elkezdett tetoválni. 2015-ben visszaköltöztek Budapestre ahol most már tetováló szalonban kezdett dolgozni. Elsőként a Dark Dreem Tattoo stúdióban. Ebben az évben született kisfia Ákos. 2016-tól tagja lett, barátja Rozgonyi Pál csapatának a Stop Art Tattoo studiónak.
Ezen éven saját műtermet nyitott, ahol tetovált és már grafit rajzait is kiállította és értékesítette. 2017-ben munkaajánlatot kapott egy németországi tetováló szalontól, a Haut-Nah Tattoo and Peircing . Ezen év augusztusától családjával Németországba költözött és jelenleg is ott él.
[[Kategória:Művészet]] [[Kategória:Grafikusok]] [[Kategória:Tetováló]] [[Kategória:Tattoo]] {{DEFAULTSORT:Juhász.Art}} <references /> [[Kategória:Képzőművész]] [[Kategória:Tetoválóművész]]
- ↑ Juhász László (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2019. március 29.)