Szerkesztő:Jimbor/próbalap
Gimesi Dóra - Jeli Viktória - Tasnádi István: Időfutár című regénytrilógiája izgalmas időutazó regény.
Az Időfutár című rádiójátékot 2012 áprilisától játssza a Kossuth Rádió minden hétköznap este. A hatalmas hallgatottságot elért rádiójáték három évadból áll. Az erősen átírt regényváltozatát, az Időfutár trilógiát 2013-tól jelenteti meg a Pozsonyi Pagony kiadó. Az első kötet címe: A körző titka
A regény
[szerkesztés]Az Időfutár kalandregény, időutazó-regény és igazi iskolai ifjúsági regény egyben. Már a rádiójáték is megújította az egy ideje porosódó műfajt, illetve visszavezette régebbi nagyságához: a sorozatban legjobb színészeink (Fullajtár Andrea, Scherer Péter, Hegyi Norbert, Péterfy Borbála, Molnár Piroska, Hermann Flóra, Nagy Katica - hogy csak párat emeljünk ki) adják a hangjukat a karaktereknek. A forgatókönyvet olyan jeles színházi írók, dramaturgok jegyzik, mint Tasnádi István, aki a kortárs ifjúsági színház megújításában játszik nagy szerepet (East Balkán, Cyber Cyrano, A harmadik hullám), Gimesi Dóra, aki a báb- és gyerekszínházi darabokban helyezi a szöveg minőségét és a haladó vizuális megközelítést újra középpontba (Csomótündér, A hétfejű tündér), és Jeli Viktória, aki több színháznak adaptál darabokat és többek közt az HBO-nak ír forgatókönyveket, valamint a harmadik évadtól Vészits Andrea. Ebből következik, hogy a regény messze túlmutat a ponyvairodalom kalandregényes vagy lányregényes zsánerein (amelyeket azonban nagyon jól épít be). Kifogástalan, sőt izgalmas szépirodalmi nyelven van megírva, feszes dramaturgiával és jól átgondolt elbeszélői struktúrában rakja fel a cselekményt. A mindentudó elbeszélő kellően a háttérben marad, és nem kényszeríti rá felnőtt nyelvét és szempontjait a szöveg egészére. A gyerekszereplők perspektívája és megszólalásai adják a regény törzsét. A különböző szereplők markánsan eltérő módon beszélnek, így a karakterek kontúrosak, elválnak egymástól. Nem keveredik a felnőttek világlátása az övékkel, azaz nem tudálékosak. A szerzők beépítik a különböző kommunikációs médiumokat is a szövegükbe, még hozzá épp olyan természetes módon, ahogy azt a regényben megjelenített generáció használja: folyamatosan on-line van mindenki, állandóan fenn van mindenki a chat-en, mindenre rögtön rákeresnek a neten, nincs olan információ, ami ne lenne hozzáférhető akár egy tizenéves számára is, nyilvános webkamerák, Wikipedia és Google segítségével nyomoznak - és mindenki részt vehet. Emellett a társadalmi realitás is folyamatosan jelen van: a hátteret adó iskola és a főszereplők széles látképét nyújtják a mai magyar társadalomnak: a hatalmát élvező, elnyomó tanártól a hátrányos helyzetű diákig húzódik ez a panoráma, amelyben nem direkt módon tükröződik világunk - és tanulunk ezáltal elfogadást: mindenki, a legbutább vihogós lányka és a legszótlanabb bukó tanuló is tagja lehet a küldetésnek.
A regény nem csak kalandos, de az időben is utaztat, bár az időutazásnak az első rész leginkább az expozíciója. Az időutazás során több történelmi korba is eljutunk a későbbiekben (ókor, reformkor, 20. sz., jövő). Áttételes módon fejlődésregény is Hannáék története: a gyerekek elszakadnak a szüleiktől, és önállóan kell választ adniuk a kihívásokra, hogy megtalálják igazi önmagukat a trilógia végére. A karakterek élő, fejlődő, változó figurák.
Az angolszász nyelvterületen igen népszerű kategória, a young adult literature első igazán eltalált hazai darabja az Időfutár. Olyan regény, amely nemcsak a 12-18 éves korosztálynak szól, de a felnőtteknek is érdekes a nyelvi színvonala és a cselekmény összetettsége miatt.
A cselekmény
[szerkesztés]Az Időfutár trilógia főalakjai Hanna, egy hetedikes diák (a rádiójátékban fiatalabb), osztálytársa, Tibi, aki az osztály legmarginálisabb figurájából a kalandok során kulcsfigurává válik, Hanna barátnője, Zsófi, aki Hannaék előző lakhelyén, Szegeden él. A lányok folyamatos Skype-kapcsolatban vannak, ahol Zsófinak csak a hangját halljuk, illetve chat-üzeneteit olvassuk. Ő az ész, az egy helyben álló tanácsadója a mozgó, kalandozó társaságnak. A felnőtt szereplők közül Sándor játssza a kulcsszerepet: a fura, régiséggyűjtő öregúrral a lomtalanításkor találkozik Hanna, aki megtalálja azt a régi körzőt, amit Sándor is keres. Hannáék állandóan költöznek Hanna apjának munkája miatt. Legújabb lakhelyük Budapest, egy gangos ház. Hannának ezért nincsenek barátai, kivéve Zsófit, Szegedről, előző iskolájából. Az új iskolában zordan fogadják. Ám hazafelé a lomtalanításban talál egy fura, régi körzőt. A körzőre azonban meglepő módon többen áhítoznak: egy ijesztően vén öregember és egy csapat öltönyös fickó. Hanna elmenekül, a körzőt rejtegeti, de már a nyomában vannak. Először a számítógépébe jutnak be, majd a lakásba is. A pénz- és hataloméhes Felemásszemű üldözi hőseinket végig, mert ő is a körzőt akarja, amely állítólag elvezet a jakobinusok kincséhez. A gonoszok megszerzik a körzőt, a regény során a jók csapata (Hanna, Tibi, Zsófi, Sándor) ezt próbálja visszaszerezni különböző kalandok során. A nyomozás során Tibi és Zsófi szép lassan egymásba szeretnek a Skype-on keresztül - a személyes találkozás a második kötetre marad... A regény főszála mellett megismerkedünk Hanna mindennapjaival a gangos házban, ahol él, és az iskolájával, ahol éppen a Varázsfuvolát próbálják modern átiratban évvégére a diákok. Természtesen a Varázsfuvolával kapcsolatos információk is a jakobinusokhoz, a lázadókhoz és a kincshez vezetnek a szabadkőműves szimbolika segítségével. A regény utolsó harmadában megjelenik a múltbéli száll is, amely majd a második kötetben nyer különös jelentőséget. Ebben a szálban megismerkedünk a magyar felvilágosodás fontos alakjával, Kempelen Farkassal és a találmányaival, aki majd a második kötetben központi szerepet fog játszani. Az iskolai történelem órákon zajló jelenetekből is fontos, a regény cselekményéhez is szükséges információkat kapunk a magyar felvilágosodás koráról, Mária Terézia bécsi udvaráról és a jakobinus mozgalomról. Ezt egészíti ki a gyerekek internetes nyomozása a kor és a kincs kapcsán.
Helyszínek
[szerkesztés]Budapest - Budapest belvárosa a könyv legfőbb helyszíne. A Körút környékén lakik Hanna, Sándor és Tibi is, valamint az iskola, a Sigray Jakab Gimnázium is errefelé található. A gonoszok főhadiszállása a Svábhegy egyik villájában van. A szerzők kihasználják, hogy a budapesti helyszíneknek mind sűrű atmoszférája, sokrétű jelentése van. Tibi a Lujza utcában lakik, a nyolcadik kerület mélyén, Hanna egy átlagos belső kerületi gangos házban él a családjával, ahol a hangos szomszédok, a tiltó falragaszok és a nyilvánosan élt magánélet ismerős és vicces jeleneteibe keveredik. Sándor a Mozsár utcában él a kis régiségboltja felett, mint azok az idős emberek, akiket szinte itt felejtett az idő kisiparos boltjaikban egy elmúlt korból. A budai helyszíneknél a Buda alatt húzódó csatorna- és labirintushálózat játszik nagy szerepet, és ennek kivezető nyílásai, a Türbe, az Apostol utca, a Lukács fürdő. Minden helyszínen megjelenik az ismerős kolorlokál: a Lukács kabinosa Sándor bácsi fecskenadrágjával fűszerezve igazi kabaréjelenet.
Bécs - a nyomozás fontos helyszíne Bécs, és a bécsi Természettudományi Múzeum. Bécsben számos olyan épület van, többek közt ez is, ami a Habsburgok fénykorában, a felvilágosult abszolutizmusban épült, és egy akkori tudományszemléletet tükröz: ásványgyűjtemény, formalinban eltett állatok, óriási levéltár - a világ valamikor még listázhatónak, felmérhetőnek tűnt. Bécs Mozart városa is, akinek a Varázsfuvoláját a gyerekek az iskolában próbálják, és Hanna bécsi útja során vissza-visszaköszönnek a Varázsfuvola alakjai is. A bécsi helyszínek megismerése azért is fontos, mert a második részben kiemelet jelentősége lesz a városnak.
Pozsony és Selmecbánya - a múltbéli szál két legfontosabb helyszíne ez a két felvidéki város, amelyek ma Szlovákia területén találhatók meg.
Szereplők
[szerkesztés]Főbb karakterek
[szerkesztés]Hanna - okos, kissé flegma, visszahúzódó, magának való 13 éves lány. Csípős megjegyzései mindig találnak, de többnyire nem mondja ki őket, csak legjobb barátnőjének, Zsófinak.
Zsófi - csillogóan intelligens, érzékeny, magányos, szobájába zárt lány, állandóan orvoshoz jár. Ragaszkodik Hannához, lobbanékony, aggódó, de megbocsátó természet. Rengeteget segít, a csapat teljesértékű tagja.
Tibi - szegény körülmények között élő gyerek, aki csak az iskolában tűnik butának lassúsága, szégyenlőssége miatt. Valójában a medvekülső mögött nagyon érző szív lakik, mindenkin segít, megvédi a barátait, hűséges hozzájuk, erős. Éles helyzetben sokszor intuitíve jól cselekszik. Szülei nincsenek, nagyanyjával él. Bizonyos tanárok meg akarnak szabadulni tőle, lopásokkal gyanúsítják, és egyszer-kétszer indulatai miatt valóban bajba keveredik. Gúnyolódások céltáblája, de Hanna és az osztályfőnöke kiáll mellette.
Sándor - régi tárgyakat guberál, fura, talán őrült öregember. Kiismerhetetlen, mindig tervel valamit, az élet neki egy nagy játszma. Nagyon kell neki a körző, de nem árulja el, miért. Azonban nyomában van a Felemásszemű.
Felemásszemű - gonosz gazember, aki pénzt akar szerezni az időutazás révén. Mindenkin átgázol, gyilkolni is képes, saját szövetségesére sem lesz a későbbiekben tekintettel. Két szeme különböző színű.
Osztálytársak és tanárok
[szerkesztés]Szabika - tipikus minden lében kanál srác. Mindig közbeszól, mindig van egy vicces megjegyzése, mégis bírják a tanárok. Idegesítő, de szórakoztató, és pont buzgalma miatt időnként hasznos. Levakarhatatlan.
Edina - szintén prototípus. A körömfesték és a smink és a nagy szerelem körül forog az élete, szülei elváltak, rettentő jómódban él, csakis csapatban jár és visítozva beszél. Önző, de ha valakit a barátjának tud, azért kiáll és segít rajta a maga módszereivel.
Ervin - az okos stréber, már nyolcadikos. Mindenkit lenéz, és nem képes kapcsolatokat teremteni, ezért inkább a tanárok körül lebzsel. Mindig mindent tud, nem azért, hogy nyalizzon, hanem mert érdekli. Ő érezné rosszul magát, ha nem tudná. Sokat segít Hannáéknak a tudása. Mindeközben Edina pasija, akivel nagyon különbözőek.
Rogyák Mari - magyartanár, lelkesedik az irodalomért, a gyerekek sokszor csúfolják, de alapvetően kedvelik. Szenvedélye a Varázsfuvola, és a költemények. Gyengéd szálak fűzik Géza bá'-hoz.
Géza bá’ - osztályfőnök, tesi-matek szakos tanár. Nagyon szereti a gyerekeket, a gyerekeit, felelősséget érez irántuk, laza, humoros, igazi jó tanár. A gyerekek is szeretik, és tudják, hogy mit engedhetnek meg maguknak vele szemben. Segít Mária néninek a próbákat koordinálni. Megvédi a gyerekeket tűzön-vizen át.
Bujdosóné - a dementor, az iskola réme, ha belép a terembe, megfagy a levegő. Történelem szakos, szenvedélye a történelem, de a gyerekeket látni sem bírja. Igazgatóhelyettesként elitista, mindenkit lenéz, aki nem hozzá hasonló.
Vali néni - tipikus konyhás néni, Tibi nagymamája, mindent megtesz a boldogulásáért. Kedves, egyszerű asszony, akit a gyerekek sokat csúfolnak.
Szomszédok és család
[szerkesztés]András - irtózatosan helyes huszonéves szembeszomszéd, aki állandóan bulizik és csajozik. Hannát ki akarná használni, hogy szülei előtt úgy tetszen, matektanításból él. Cserébe megszereli a számítógépet, segít technikailag a nyomozócsapatnak, távsúgót szerel Tibi fülébe.
Joli néni - minden lében kanál pletykás szomszédasszony.
Bubkóék - szembe lakó házaspár. A férj igazi bunkó, állandóan ideges, éjszaka dolgozik. A kis felesége meg igazi áldozattípus, aki szívesen hallgat bárkit panaszkodni, és ő is szívesen panaszkodik. Az ikreik állandóan bömbölnek.
Csongi bácsi - félig süket, mogorva házmester, szenvedélye a szabályokat kiragasztgatni a lépcsőházban.
Anya (Niki) - ezoterikus, kissé idegesítő és túlgondoskodó anyuka, aki néha a saját problémái mögül nem lát ki a gyereke gondjaira. Sokszor nem érti Hanna kiskamasz problémáit, de nagyon szereti őt és sokszor jogos az aggodalma. Állandó humorforrás kettejük konfliktusa és az anya különcségei.
Apa (Csabi) - Hanna nagyon szereti lazasága és talpraesettsége miatt, de ő sem érti igazán kamaszodó gyerekét. Nem tud lelki életet élni sem Hannával, sem a feleségével, de kedvessége és jóindulata minden konfliktust felold.
Források
[szerkesztés]Gimesi Dóra - Jeli Viktória - Tasnádi István: Időfutár - A körző titka, Pagony, 2013.
Gimesi Dóra - Jeli Viktória - Tasnádi István: Időfutár, 1. évad, MR1, 2012.
További információk
[szerkesztés]Időfutár trilógia facebook oldala
Időfutár rádiós sorozat facebook oldala