Szerkesztő:Ignotvs/James McGill
James McGill | |
Született | 1744. Október 6. Glasgow, Skócia |
Elhunyt | 1813. December 9. Montréal, Alsó-Kanada |
Nemzetisége | Brit, Alsó-Kanadai |
Házastársa | Charlotte Trottier Desrivieres, née Guillimin |
Iskolái | Glasgow-i Egyetem |
Sírhelye | McGill Egyetem Kampusza |
Sablon • Wikidata • Segítség |
James McGill (1744. október 6. - 1813. december 19.) egy skót üzletember és philantróp volt akit leginkább a montréali McGill Egyetem alapítójaként ismernek. 1792-ben megválasztották az Alsó-Kanadai Törvényhozó Közgyűlésbe Montréal West körzetből, 1793-ban pedig az Alsó-Kanadai Végrehajtó Tanácsba nevezték ki. Ő volt a Montréali Milícia, a kanadai gránátosőrök elődjének, 1. zászlóaljának tiszteletbeli alezredese. Emellett az Alsó-Kanadában működő Château Clique politikai csoport kiemelkedő tagja és a Beaver Club, egy montréali Gentlemen's Club, egyik alapító tagjaként szolgált. Nyári otthona a Golden Square Mile, az akkori montréali felsőosztály, körzetén belül állt.
Élete
[szerkesztés]A McGill család Ayrshire-ből származott, és már két generáció óta Glasgowban élt, mikorra James a Stockwell Street-i családi házban megszületett. A McGillek kohászok és 1715-től a város polgári képviselői voltak és tagjai a Hammermenek céhének, mivel James apja diakónusként szolgált. [1]
James McGill a Glasgow-i Egyetemen tanult és hamarosan Észak-Amerikába indult, hogy feltérképezze az ottani üzleti lehetőségeket. 1766-ra Montrealba költözött, amelynek kereskedelmi lehetőségei nemrég nyíltak meg Új-Franciaország brit hódítása nyomán. James becsatlakozott a Nagy-tavak déli részének prémkereskedelmébe, először a Quebec-i kereskedő, a Saint Roch-i William Grant, hivatalnoka vagy ügynökeként. [2] A következő évre már az ő "James McGill & Co." cége Michilimackinacban kereskedett. [3]
1773-ban McGill csatlakozott Isaac Todddal együtt (aki egész életen át tartó barátja lett) egy, a Grand Portage-n túli, kereskedelmi vállalkozáshoz, amelyet Todd & McGill néven megújítottak 1776-ban. [4] Ez a partnerség fontos volt annak a társaságnak a kialakításában ami később a North West Company-ként lett ismert. A North West Company társaság dominálta a kanadai szőrmekereskedelmet a Hudson Bay Company mellett. A Todd & McGill partnerség virágzott, és a londoni jutalékkereskedő, John Strettell egyik fő vállalata által volt támogatva. A partnerség 1783 után nem vett részt az North West Company-ben, de továbbra is részt vett az úgynevezett „délnyugati kereskedelemben” a Mississippi-völgyben, amíg Michilimackinacot a britek 1796-ban az amerikaiaknak át nem adták. A partnerség más vállalkozásokban is részt vett, de kevés üzleti dokumentum maradt fenn, ami megnehezíti a részletes helyzetleírást.
1775 novemberében McGill a montreali polgárok képviseletének tagja volt amikor azok megfogalmazták a város kapitulációs cikkeit a megszálló amerikai hadsereg felé. [5] McGill-t 1792-ben megválasztották az Alsó Kanadai Törvényhozó Közgyűlésbe Montreal West körzetből, és 1793-ban kinevezték a Végrehajtó Tanácsba. 1800-ban ismét megválasztották, 1804-ben pedig újra Montréal East körzetéből. Ő volt az 1. zászlóalj tiszteletbeli alezredese, egy montreali milícia amely egység később a kanadai gránátos őrökké fejlődött. Ezt örökíti meg egy a McGill Egyetem Arts Building-e előtti emlékmű.
Család és a Burnside Place
[szerkesztés]1776-ban James McGill feleségül vette Marie-Charlotte-t (1747-1818), Joseph-Amable Trottier Desrivières (1732-1771) özvegyét. Marie-Charlotte az Ursuline kolostorban (Quebec) tanult és Guillaume Guillimin (1713-1750) lánya volt, aki pedig az Új-Franciaország Szuverén Tanácsának tagja és az Admiralitás Bíróságának bírája volt. Édesanyja, Marie-Geneviève Foucault, François Foucault (1690-1766) lánya, Új-Franciaország egyik legnagyobb földbirtokosa és a Szuverén Tanács tagja. McGill már korábban örökbefogadta Charlotte-t, elhunyt barátja, John Porteous legfiatalabb lányát, és házasságán keresztül (nagybátyjuk és törvényes gyámjuk halála után) két fiú mostohaapjává vált.
1777-ben Montréalban McGill megvásárolta új családjánakBecancourt báró korábbi otthonát a Notre-Dame utcában, a mindenkori új-franciaországi kormányzó híres Château Ramezay háza mellett. [6] Állítólag 1797-ben vásárolta meg a Burnside-nak nevezett farmot, amelyet nyári otthonaként használt. A Burnside farm keleti irányban a Desrivières családhoz tartozó gazdaságnak, északon és nyugaton pedig a McTavish birtok közelében volt. A birtokon egy vízfolyam (angolul Burn) futott keresztül amiről McGill elnevezte a helyet. A földet gyümölcsösökre, zöldségtermesztésre és szarvasmarha-legeltetésre használták fel. 1787-ben egy szilfa kezdett el kinőni a Burnside-i felső réten, amely később az alapító szilfa (the Founder's Elm) nevet kapta, és 1976-ig fennmaradt, amikor veszélyesvé vált, és ki kellett vágni.
Burnside egy úriember vidéki pihenőhelye volt és nem egy munkásoknak szánt parasztház. A földszinten szolgálók szobái voltak, konyhával elöl és pincékkel hátul amik egészen a Mount-Royal hegyig értek. Lépcsők vezettek a bejárati ajtóhoz és a bejárati csarnokba, amelynek mindkét oldalán tágas előszobák nyíltak. A két elülső szoba mindegyikének három ablaka dél felé nézett. A magas lejtésű tetőn úgynevezett dormer ablakok voltak a harmadik emeleti helyiségek számára, amelyekből csak kettőnek (mindegyik huszonnégy négyzetláb méretű) volt mennyezete, míg a többi terület nagy nyitott tetőtér volt . [7]
Öröksége
[szerkesztés]Mint prémkereskedő, rabszolgatulajdonos és földtulajdonos, tovább gyarapította tevékenységét földspekulációval és fakereskedelemmel. 1810-re teljesen otthagyta a prém kereskedelmet. Halálakor egyike volt a leggazdagabb személyeknek Montréalban, aki jóval több mint 100 000 fontot érő birtokot hagyott maga után. A végrendelet végrehajtói mind közeli személyes barátok voltak: John Richardson, John Strachan püspök, James Reid főbíró és James Dunlop.
McGill fő vagyona az alsó- és felső kanadai ingatlanok, valamint a brit beruházások voltak; az utóbbi nem lett meghatározva természetre vagy összegre. Széles körű volt jelzálogkölcsön-állománya. Végrendeletében megemlékezett régi barátairól, a montréali szegényekről, a Hôtel-Dieu de Montréal-ról, a Grey Nuns apácarendről, a Hôpital-Général de Québec-ről és két Glasgow-i jótékonysági szervezetről.
McGill legfontosabb öröksége a A Tanulás Előmozdításának Királyi Intézményére hagyott 10 000 font és nyári otthona (Burnside) volt. A hagyaték nemcsak a későbbi McGill Egyetemet támogatta, hanem számos más főiskola és egyetem létrehozására is kiterjedt, beleértve: a Brit Columbia-i Egyetemet, amelyet 1915-ig a Brit Columbiai McGill Egyetemi Főiskola-ként ismertek; a Victoria Egyetemet, egy a McGill Egyetemhez tartozó főiskola 1916-ig; és a Dawson Főiskolát, amelyet 1945-ben indítottak, mint egy McGill-hez tartozó kampuszt ami a második világháború után várható hallgatói beáramlás kiszolgálására készült.
James McGill-t szőrmekereskedő barátja John Porteous mellett temették el a régi protestáns Dufferin Square temetőben. Amikor a temetőt 1875-ben felszámolták, maradványait újrateremtették a McGill Egyetem kampuszán, az Arts Building előtt. A Glasgow-i Stockwell utcán plakkok jelzik születési helyét és az egyetem megalapítását, valamint a Glasgow-i Egyetem Bute Hall termének kriptájában tábla emlékezik meg a Glasgow-i és McGill egyetemek közötti történelmi kapcsolatról.
Az azóta bezárt glasgowi Pollokban lévő McGill Általános Iskolát is róla nevezték el.
[[Kategória:1813-ban elhunyt személyek]] [[Kategória:1744-ben született személyek]]
- ↑ James McGill of Montreal (1995), by Stanley Frost
- ↑ A. C. Flick, ed., The Papers of Sir William Johnson, vol. 12 (Albany, 1957), pp. 194-5.
- ↑ D A. Armour, ed., Treason? at Michilimackinac (Mackinac Island: Mackinac State Historic Parks, 1967), p. 88; Lart, Canadian Historical Review, vol. 3 (1922), p. 355
- ↑ Letters, Todd to Edgar, in Edgar Papers (photostats), Library & Archives Canada, MG19 A1, pp. 393, 523.
- ↑ Verreau, L'Abbé. Invasion du Canada: Collection de memoires. (Montreal: Eusèbe Senécal, 1873), 81.
- ↑ James McGill of Montreal (1995), by Stanley Brice Frost
- ↑ McGill University: For the Advancement of Learning 1801-1895, by Stanley Brice Frost