Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Huszonnyolcas

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Fekete János (1928) és Fekete Jánosné Szekfű Katalin (1930).Író és narkológus házaspár. Feleségemmel, Katikámmal együtt a viharos 20. század két hiteles tanúja vagyunk, készek tapasztalataink kendőzetlen megosztására az utánunk érkezett nemzedékekkel. Mindenekelőtt a fiatalokkal. Én a kevés holokauszt-túlélők közé tartozom. A tréfásan csak „zsidónénak" bemutatkozó Párom pedig a szeretett bátyját 18 évesen, Horthy-regrutaként veszítette el a Kárpátok visszavonuló harcaiban. Narkológusokként főleg az alkoholellenes klubmozgalomban, majd a Józan Élet Egészség- és Családvédő Országos Szövetségben, évtizedeken át igyekeztünk a gyógyulni, szabadulni próbáló alkoholistáknak segíteni. Kanyargós életutunk utolsó negyedében, tizenhat esztendeje fogadtuk a szívünkbe Jézus Krisztust, s csak a Messiásunk segítségével békéltem meg végre magam is a zsidóságommal, zsidó sorsommal és magyarságommal egyaránt. 2011 szeptemberében leszünk együtt immár 164 évesek. Hatvankét esztendeje házasodtunk össze, két fiunk életkora is megközelíti a nyugdíjkorhatárt. Regényeim: Meduzák (Magvető, Budapest, 1972), Tükrök (Magvető, Budapest, 1982), Marvin (Amana, Budapest, 1991), Shalom, Barátaim! (gyüjteményes kötet, Havilah, Győr, 2008). Az utóbbi másfél évtizedben született irodalmi és szakmai termésünkből szabadon lehet válogatni honlapunkon. www.feketejanos.hu