Szerkesztő:Huszárödön

Dr.prof-Barcsay-Amant Zoltán .

Amant Lőrinc német ősnemes, a Báthory Zsigmond szövetségében Győr alá jött császári sereggel került Magyarországra, valószínűleg 1598-ban. Magyar nemességet 1623-ban II.Ferdinándtól kapott „nagypéchel(y)i” előnévvel. Neje Csulai Móré Piroska, - miután apja, a híres Móré László, renegátsága dacára a konstantinápolyi Jedikula rabja lett, ahol meg is halt, - a Dunántúlra menekült, majd fiával Amant Mihállyal Erdélybe költözött, aki ott elvette a székely „fiú-lányt” , Barcsai Ilonát. A lány apja Gáspár naturalizált székely volt, egy szintén „fiu-lány” anyja, Zsófia révén. A következő generációkban létesült a Siménfalvi és Lövétei Székely házasság, Mózes fejedelem leányával, ki a Lövétei előnevet hozta magával férje számára is. Így lett a család Amant alias Barcsai, amiből később Barcsay-Amant lett 1918-ban, amikor engedélyt kapott a család IV.Károly királytól a Barcsai-Amant kettős név használatára, majd 1929-től „y”-nal. A Ludovikás Levente folyóirat 1929.június – VIII.évf. 4.számában megjelent írásából még további adalékokat is megtudunk. Id.Amant Béla, Zoltán nagyapja, miután a gimnáziumot a váradi premontreieknél végezte, az első volt a Ludovikán a jelentkezők névsorában . Mire azonban a növendékek a felvételi vizsgák után egybegyűltek - addigra Windisch-Grätz herceg csapatai rendeztek be tábori kórházat a Ludoviceum már 1836.óta készen álló, Pollack Mihály tervezte épületében . Így aztán az országgyűlés hiába állapította meg elégedetten, hogy „a Ludoviceum a magyar forradalom vívmányaként végre megvalósul”, a tanítás megkezdése a tervezett időpontban, 1849.január 7-én meghiúsult. Bélát a szabadságharc utolsó napjaiban Görgey hadnagynak nevezte ki. A nagyszalontai erdőnél fogságból megszökött, és Váradon nem akárkikkel kvaterkázott, ugyanis a váradi egyik Amant házban Paskievics herceg, a másikban Görgey volt megszállva. Béla később Pozsonyban és Pesten jogász lett, majd Nagyváradon ügyvéd, és 1861-ben kőröstarcsai Veres Antóniát vette nőül. 1912-ben halt meg Nagyváradon.

Barcsay-Amant Zoltán páratlan szorgalommal és igyekezettel ápolta a rokonságot az összes Barcsay nevezetű családokkal, egész életében, 1988-ban bekövetkezett haláláig. Tevékeny és kalandos életet élt. IV.Károly király első visszatérésekor, mint szemtanú, épp udvarlaki őrségen volt szolgálatban. A Ludovikán végzett, 1929-ben főhadnagyként jegyzi egy írását a „Ludovikás Leventé”-ben. Részt vett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum elődjének, az 1937-ben megnyitott M.Kir.Hadimúzeumnak megalapításában vitéz Aggházy Kamill ezredes mellett Fáradozott az Egri Vármúzeum szervezésében Királydaróczi Daróczy Zoltán történetíró munkatársaként többek közt 120 nagy kézirati kötetre terjedő családtörténeti adatot gyűjtöttek, és 13 évfolyam Nemesi Évkönyvet szerkesztettek 1923-1937-ig. A második világháború során reaktivált huszárszázadosként Lengyelországban az 1.lovashadosztály (a későbbi huszárhadosztály) keretében teljesített szolgálatot, 1944.febr.9-i keltű tábori levelezőlapja szerint . A bolsevista megszállás idején kerülte kapcsolataink ápolását, mert ily módon több ismerősét, barátját is kellemetlen helyzetbe hozhatta volna akaratlanul is. Valami újságíró botrányszagú újságcikket kanyarított róla, mint a magyar „Góthai Almanach” utolsó mohikánjáról, aki nem átallotta Gőring marsall magyar származását publikálni. Mint ismeretes, a bolsevizmusban a genealógia (meg még sok más) tiltott tudomány volt. Gudenus János – Szentirmay László: Összetört címerek. Mozaik. Bp.1989. c.könyvéből úgy tudjuk, hogy a tiltó időkben egyedül Zoli bácsi végzett érdemi genealógiai munkát - külföldön.

A Göring dolog úgy esett, hogy a harmincas évek végén, a légi-marsall, az első világháború méltán híressé vált vadászpilótája, - mint a magyar genealógia neves képviselőjét - megkereste Daróczy Zoltánt, vélt magyar rokonsági kapcsolatainak felderítésével. A dologban semmi rejtély, vagy titok nem bujt meg. Buda felszabadítása idején, 1686-ban, az idegen zsoldosok soraiban hazánkban járt egy porosz is, aki egy budai magyar lányt vett feleségül. Innen adódott a marsall magyar rokonsága. Ezt a hazai „titkos”, s ezért irigy genealógusok nem tudták megemészteni, hát botrányhőst faragtak szegény Zoli bácsiból, aki Daróczy felkérésére a leszármazási táblát összeállította. Zoli bácsi kihasználta a helyzetet. Gőring személyesen vette át a kutatási anyagot, és húsz aranymárkával akarta a munkát honorálni. Bár ez nagy pénz volt, Zoli bácsi szerényen megköszönte és helyette egy szabadjegyet kért a Birodalmi Vasutakra, valamint kezességet németországi korlátlan tartózkodásra, amihez akkoriban két kezességet vállaló derék német bennszülöttre volt szükség. Íly módon hallatlan előnyös helyzetbe kerültek németországi, közismerten számos magyar vonatkozású kutatási lehetőségei. Többek között, a zsidótörvények idején, a hazai zsidóság többsége német nevű lévén, jelentős hamis adattárat tudott összeállítani zsidók árja származásának igazolására. Ezzel sok zsidó származású ember megmentésére nyílt lehetősége. Nem kétséges, hogy ez üzleti szempontból is sikeres vállalkozása volt. Ezt itthon, németlakta települések temetői adatgyűjtéssel is megkísérelte, nyári szünetekben egyetemistákat alkalmazva a gyűjtőmunkára. Egy németországi útja alkalmával azonban veszélyes helyzetbe került. Szállodai szobájába két „gestapós” igazoltatta, Dr.Barcsay Zoltán orvost keresték. Nagy nehezen tisztázta, hogy ő nem orvos, hanem bölcsészdoktor. Nagy szerencséje volt, hogy ezt meg tudta a rendőrökkel értetni, ugyanis egy ily nevű angol kémet gyanítottak benne, akit Japántól Berlinig köröztek már. A két ügynök azonban nem akart teljesen szégyent vallani és belekötöttek, hogy bizonyára nincs meg a németországi tartózkodáshoz szükséges két kezese. Igaz, mondta Zoli bácsi, csak egy van, és ezzel előhúzta belső zsebéből Gőring kezeslevelét. Ekkor meglepő dolog történt, a két ügynök térdre esve kérte, hogy nehogy jelentse az eseményt a marsallnak.

A háború után a magyar „igazolóbizottság” Ausztriában is megkereste a magyar állampolgár katonatiszteket, így Zoli bácsit is. Ezúttal az alatta szolgált zsidó-munkaszázad (ami a szovjet hadsereg közeledtére kérte felfegyverzését a vörösök ellen!) teljes állománya által aláírt igazolást mutatott fel „emberséges” magatartásáról, summa-summárum igazolták is. Haza azonban nem jött, sokat tudott a bolsevizmusról. Bécsi lakásában telepedett meg, és többek között folytatta genealógusi munkáját, a sikeresen kimentett hatalmas gyűjteményből. Alapított egy svájci, luzern-i cégbejegyzésű „Nemesi Káptalan”-t, aminek az égisze alatt 1953-tól folytatta az 1923-ban alapított genealógiai kiadvány, a „NEMESI ÉVKÖNYV”, családtörténeti szemle megjelentetését. Évfolyamonként 1000 példányban készítette el német nyelven, de csak a megrendelt példányokat köttette jellegzetes bordó vászonkötésbe, fedőlapján aranyozott magyar szent koronával. Általában 400-500 példányt küldött szét. 1953-1985.között három évenként tudta megjelentetni.

Osztrák professzori címet kapott különböző kutatásaiért, történészi tevékenységéért. A Zogu albán királytól (1928-1939), Grosskreuzes des Skanderbeg-ordens kitüntetését azért kapta, mert a király magyar felesége, gróf Apponyi Geraldine családfáját ő készítette el. Nagyszerű stílusérzékére vall, hogy második felesége kozmatelki Csatth Edit volt. Ebben az a nagyszerűség, hogy Barcsay Ákos erdélyi fejedelmet (1658-1661) utóda, Kemény János - akit ugyan Barcsay váltott ki a tatár rabságból - épp az erdélyi Kozmatelke falu mellett ölette meg, ahol aztán a tetemét eltemették és a helyi oláhok ma is áhítattal tisztelik az emlékjelet, anélkül, hogy tudnák kiről-miről van szó. 1983-ban ismét kapcsolatba kerültem vele. Épp akkoriban adta el ausztriai középkori várát egy osztrák tanár-házaspárnak. De ugyanakkor újból nagy vállalkozásba kezdett, felvásárolta olcsón az itthon már nem keresett gótbetűs, régi németnyelvű könyveket, és Bécsben antikváriumoknak eladta. Kalandos úton juttatta ki a régi könyveket, szinte darabonként, diplomaták, turisták, külkereskedők közvetítésével. A budapesti antikváriumokban otthonosan mozgott. Bécsben felkerestem 1983-ban. Még Barcsay Ákos erdélyi fejedelemnek a török nagyvezírtől kapott díszes nyergét is birtokolta, és pályáját a következő címekkel és kitüntetésekkel illusztrálta.

§ Magyar Vitézi Rend vitéze, § Ritter des Hl.-Grabes, § Confrater des Minoritenorden, § Magyar Királyi Hadimúzeum részlegvezetője, § Egri Vármúzeum vezetője, § Szabad királyi város Kolozsvár, és Heves megye tiszteletbelii főlevéltárosa,

§ Präsident der Ung. Museums-, Archív- u.Bibliothekegesellschaft in Westeuropa, § Generalvikar des Ung.Adelskapitels, § Ny.m.kir.huszárszázados, § Lt.Kavallerieoberst a.D., § Corvin-Lánc, § Grosskreuzes des Skanderbeg-ordens (albán), § Komturkreuzes des Gediminas-orden, § Ritterkreuzes des österr.Verdienst-ordens, § Grossen Ehrenzeichen des Burgenlandes, § Silbernen-u.Bronzenen Verdienst-medaille des österr.Roten-Kreuze, § Magyar Nagy Ezüst Vitézségi Érem § Magyar Tűzkereszt,. tulajdonosa. § Stb.,stb.

Forrás:Adeliges Jahrbuch 1985.Ludovikás Levente,1929.