Szerkesztő:Haderadi/zenei hang jellemzői

HANGMAGASSÁG A hangmagasság akusztikai értelemben bármely fizikai hang rezgésszáma (frekvencia, zenei értelemben pedig a zenei hang két(!) jellemzőjének egyidejű észlelése, mely hallásunk egyik elemi képessége.

==A zenei hangok hangmagasságának érzékelése

Az ember által hallható hangtartomány átlagosan 16-16000 Hz közötti, e tartományban a frekvencia tízszer duplázódik meg. Ez körülbelül tíz oktávnak felel meg, azonban még a legjobb zenei hallással rendelkezők sem tudnak hat-hét oktávnál többet megkülönböztetni. E jelenségnek több oka van:

Körülbelül 500 Hz alatt a hangmagasság-érzékelés nagyjából együtt halad a zenei hang (hangzás) alaprezgésének frekvenciájával, nagyjából 1500 Hz felett azonban már hatványkitevős. Az összefüggés: mel.
Két egymást követő zenei hang hangmagassága közötti különbség érzékelésének küszöbe függ a zenei hang felhangjainak számától: minél felhangdúsabb a két hang, annál inkább csökken az érzékelhető különbség a mélyebb tartomány felé haladva. Körülbelül 500 Hz felett azonban ez a különbség-érzékelés független a felhangok számától. Tehát jobban meg tudunk különböztetni két igen mély hangot, ha azok gazdagok felhangokban, a magasabb oktávokban azonban ez indifferens.
Körülbelül 500 Hz alatt a szinuszhangokat mélyebbnek halljuk, ha hangintenzitásuk nagyobb, ellenben körülbelül 2000 Hz felett az intenzitás növekedésével magasabbnak halljuk őket. Az emberi fül e változásokhoz azonban öntudatlanul alkalmazkodik, ez például a hangszerkészítés területén is tetten érhető: a hangszerek nagy többsége egyes hangjainak magassága csaknem mentes e jelenségtől (ritka kivétel például az orgona, melynek egyes igen mély és felhangszegény hangjait (sípok) az intenzitás fokozódásával mélyebbnek hallunk.

A zenei hangok hangmagasságának két jellemzője

Hllásfiziológiai és -pszichológiai szempontól a hangmagasság-különbség érzékelése valóban függ az alaprezgés rezgésszámától, azonban nagymértékben függ továbbá ennek a hallható tartományban elfoglalt (ráadásul egyénenként kisebb-nagyobb mértékben változó) relatív helyétől, az együtt rezgő felhangok összetételétől, számától, erősségétól stb.

A hangmagasság lineáris jellegű megkülönböztetése az alaprezgés rezgésszáma mértani sor (2-4-8...) szerinti változásának észlelése (térbeli magasság vagy fényesség), ez köznapi zenei szóhasználattal az (egyszeresen vagy többszörösen) oktávtávolságú hangok megkülönböztetése: C ≠ c ≠ c¹ ≠ c² stb.
A hangmagasság ciklikus jellegű megkülönböztetése az alaprezgés kétszeres (vagy feleakkora) rezgésszám-tartományon belüli változásásának észlelése (hangminőség vagy hangiság vagy hangszerűség), ez köznapi zenei szóhasználattal a nem oktávtávolságú hangok megkülönböztetése: C ≠ D ≠ e² ≠ f².

Első olvasatra talán nem egyértelmű, miért van a kettő között különbség, illetve miben áll ez különbség.

Például minden d hang (pl. a kis d, a nagy D, az egyvonalas d stb. (az elnevezés rendszerét lásd lejjebb) rendelkezik egy közös, "d-minőséggel" vagy d-szerűséggel, melyet a hangmagasság növekedtével visszatérően, vagyis ciklikusan azonosítunk: halljuk, hogy "ez megint ugyanaz a hang, csak magasabban", vagyis ezek a hangok elsősorban egyezőek, annak ellenére, hogy egyik sokkal magasabban van a másiknál. E ciklikus azonosság rendkívüli jelentőségét mutatja, hogy történelmileg éppen az azonos minőségű hangok kaptak azonos nevet (a hangok egzakt elnevezését lásd lejjebb). A ciklusok távolsága az alaprezgések 2:1 rezgésszám-aránya.

Ellenben egy kis a és egy kis b esetében érzékeljük ugyan e hangok szoros közelségét (ez esetben kimondottan szomszédságát), ennél jóval erősebben érzékeljük azonban minőségkülönbségüket: halljuk, hogy "ez két határozottan különböző hang, bár nagyon közel egymáshoz", vagyis e két hang elsősorban különbözik, annak ellenére, hogy egyik alig van magasabban a másiknál.

A zenei hang hangmagassága a lineáris és ciklikus tulajdonság együttes érzékeléséből jön létre. Vegyük figyelembe, hogy pusztán fizikai szempontból érezhetnénk mondjuk az 3:1, 5:1, vagy 3:2 alaprezgésszám-arányú hangokat azonos minőségűeknek, ez esetben történelmileg egyszerűen ezeknek adtunk volna azonos nevet. Ennek ellenére elég természetesnek tekinthetjük, hogy hallásunk a legegyszerűbb (2:1) arányú hangokat tartja azonos minőségűnek.

A hangmagasság tehát a zenei hang egyik igazi zenei tulajdonsága.

A lineáris azonosság okolható azért a jelenségért, hogy a kétszeres alaprezgésszám-különbségű (oktávtávolságú), azaz a legközelebbi azonos minőségű hangokat a zeneileg képzetlen népesség kétharmada első hallásra nem tudja megkülönböztetni egymástól, számukra a magasabb hang - kvázi az alsóbb felhangjaként - azzal egybeolvad. A zeneileg képzetlen népesség egyharmada pedig még a 3:2 arányú (kvinttávolságú) hangpárok esetében is csak egy hangot észlel, sőt, egyesek esetében ez még a 4:3 (kvarttávolságú) hangpárok esetében is így van, ami arra mutat, hogy a zenei hangok között hangminőség szempontjából fokozatosság áll fenn. (A klasszikus összhangzattan oktáv- és kvintpárhuzamot tiltó szabályai éppen erre a jelenségre vezethetőek vissza.)

HANGINTENZITÁS A hangintenzitás (közkeletűen hangerő is) fizikai fogalom: a terjedési irányra merőleges sík egységnyi felületén keresztülhaladó akusztikai energia. A zenében a hangintenzitás abszolút meghatározásának csak az akusztikával rokon területeken, elsősorban a hangrögzítésben van jelentős szerepe, illetve egyes elektronikus zenei formák esetében. A hangviszonyok relatív hangerő szerinti jellemzője a dinamika (ezt gyakran szintén - tévesen - hangerőnek nevezik).