Szerkesztő:Gyurgy/piszkozat
David Lan
[szerkesztés]David Lan (1952. június 1. - ) dél-afrikai születésű brit drámaíró, színházigazgató és kulturális antropológus. 2000-ben nevezték ki a londoni Young Vic színház művészeti igazgatójává.
Pályafutása
[szerkesztés]Fokvárosban született, és a Cape Town Egyetemen szerzett BA fokozatú színész diplomát. 1972 óta Londonban él, leszámítva két Zimbabwéban töltött évet 1980 és 1982 között. 1976-ban dicsérettel szerezte meg kulturális antropológia BSc diplomáját, majd 1984-ben doktori fokozatot is tett a London School of Economics egyetemen.
A Royal Court Theatre szerződéses írója volt 1995 és 1997 között.
A Young Vic színháznál ő vezette a 2006 októberi újranyitást megelőző újjáépítési folyamatot (építészmérnök: Haworth Tompkins), amelyet jelöltek a RIBA London Év Épülete díjra, döntőbe került a Sterling-díj jelöltjei között, és számos más elismerést is begyűjtött. A kétéves építkezési folyamat során Lan 24 előadást vezetett 31 különböző városban a ‘Walkabout’ [Járkáló] évad részeként.
Több mint 200 előadásnak volt producere, és olyan szerzők műveit vitte színpadra, mint például Rufus Norris, Dennis Kelly, Nathaniel Martello-White, Charlene James; operák létrejöttét segítette elő többek között Jonathan Dove tollából; és rendezett nála Peter Brook, Ian Rickson, Oliver Mears és sokan mások is.
Amellett, hogy igyekszik fiatalabb brit díszlettervezőket foglalkoztatni, sok tervezőt hívott meg együttműködésre a kontinensről, az Államokból és Ausztráliából is. Ő a megálmodója a Genesis Directors' Project, a Jerwood Directors Award és a Young Vic Award díjaknak
Színdarabjai, librettói és filmforgatókönyvei mellett kétéves zimbabwei kutatását követően egy antropológiai tanulmányt is publikált 1985-ben Guns and Rain: Guerrillas & Spirit Mediums in Zimbabwe [Fegyverek és eső: gerillák és médiumok Zimbabwéban] címmel, amelyben a Észak-Zimbabwéban, a Zambezi völgyében végzett terepmunkáinak tapasztalatát foglalta össze, és beszámol arról, hogy az ország gyarmatosítóiktól való függetlenedésében hogyan játszott szerepet a vallási gyakorlat hatása. Könyvét a “modern antropológia klasszikusának” nevezték a kritikusok, és egyetemi olvasmánylistákra is felkerült. A vallás és a politika kapcsolata iránti érdeklődése egyes színműveiben is megjelenik.
Lan számos Afrikai országról jegyez BBC-dokumentumfilmet íróként, rendezőként és producerként. Ugyanígy a Royal Court Theatre újjáépítéséről is készített egy ún. megfigyelő filmet (amelyet az angol szakirodalom “légy a falon” típusú dokumentumfilmnek nevez), amelyben egy éven keresztül filmezte saját magát.
Neki köszönhető a londoni Barbican színház 2005-ös “Young Genius” évadja, valamint a 2012-es “World Stages London” fesztivál, amely a főváros számos színházában játszódott egy évadon keresztül.
Lan jelenleg a londoni Belarus Free Theatre elnöke, és a Motley Színháztervezői Iskola és a Good Chance Theatre vezetőségének is tagja.
2013 és 2015 között tanácsadó művészeti igazgató volt a hamarosan újjáépülő Ronald O. Perelman Performing Arts Centernek, ami a New york-i World Trade Centerben található.
Színpadi művei
[szerkesztés]- Ion, libretto Param Vir operája számára (2000) Aldeburgh
- Tóbiás és az angyal, libretto Jonathan Dove operája számára (1999 Almeida Theatre, 2006 Young Vic)
- The Ends of the Earth (1996) National Theatre
- "Charley Tango" (1995) BBC Radio 4 és World Service
- Desire (1990) Almeida Theatre
- A Mouthful of Birds, Caryl Churchillel közösen (1986) Joint Stock/Royal Court
- Flight (1986) RSC
- Sergeant Ola And His Followers (1979) Royal Court
- Red Earth (1978) ICA
- The Winter Dancers (1977) Royal Court
- Not in Norwich (1977) Royal Court
- Paradise (1975) Royal Court
- Homage To Been Soup (1975) Royal Court
- Painting A Wall (1974) Almost Free Theatre
- Bird Child (1974) Royal Court
Fordításai
[szerkesztés]- The Magic Flute - Mozart Varázsfuvola c. daljátékának fordítása (2009) Isango/Young Vic
- The Cherry Orchard - Chehov Cseresznyéskert c. drámájának fordítása (2001) National Theatre
- La Lupa - Giovanni Verga színdarabjának fordítása (2000) RSC
- Uncle Vanya - Csehov Ványa bácsi c. drámájának fordítása (1998) RSC/Young Vic
- Ion - Euripidész Ión c. drámájának fordítása (1994) RSC
- Hippolytos - Euripidész Hippolütosz c. drámájának fordítása (1991) Almeida Theatre
- Ghetto - Joshua Sobol drámájának fordítása (1989) National Theatre
Filmjei
[szerkesztés]- The Sunday Judge (1985) író, BBC, forgatási helyszín: Mozambik
- Dark City (1990) író, BBC Films, forgatási helyszín: Dél-Afrika
- Welcome Home Comrades (1990) író, BBC, forgatási helyszín: Namíbia
- Artist Unknown (1995) író, producer, rendező, BBC Omnibus, forgatási helyszín: Nigéria
- Royal Court Diaries (1996) operatőr, rendező, koproducer, BBC Omnibus
Rendezései (többek között)
[szerkesztés]- “Blackta” - szerző: Nathaniel Martello-White (2012)
- “Joe Turner's Come and Gone” - szerző: August Wilson (2010)
- “As You Like It” [Ahogy tetszik] - szerző: William Shakespeare (2006)
- “The Skin of Our Teeth” - szerző: Thornton Wilder (2004)
- “A Raisin in the Sun” - szerző: Lorraine Hansberry (2003 and 2005)
- "The Daughter-in-Law” - szerző: D. H. Lawrence (2002)
- “Doctor Faustus” - szerző: Christopher Marlowe (2002)
- “Julius Caesar” - szerző: William Shakespeare (2000)
- “'Tis Pity She's a Whore” - szerző: John Ford (1999)
- “The Glass Menagerie” - szerző: Tennessee Williams (1998)