Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Gonda László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Gonda László, sz.1948.IX.25 Budapest (szüleim Agátsy Erika és dr.Gonda Dezső Temesváron és Pozsonyban születtek) A Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem gépészmérnöki diplomát 1974-ben. 1976-ban "elfelejtettem" visszatérni Németországból, ahová 3 temesvári unokatestvérem is kényszer áttelepült a román kommunista diktatúra elől. 12 évig a KUKA (Keller und Knappich Augsburg GmbH) tervező- majd CAD/CAM-mérnökeként dolgoztam. 1990 óta önálló mérnök-üzletember vagyok, nemzetközi tendereket vállaltam és bonyolítottam. 90 óta kettős életet, kettős otthonban élek. "Otthonom és itthonom van". Kettős magyar-német állampolgár vagyok. Két házasságból 3 gyermekem van (28,16,10). 2006.szept.17-én este 10-kor csatlakoztam a Kossuth téri tüntetőkhöz. Ennek elsősorban lelkiismereti oka volt, hiszen szülőhazámat 1976.szept.6-án elhagytam, de szívet cserélni nem tudtam... Kezdettől az aggodalom vezérelt, hogy megint kiüresítik, lejáratják az emberek hitét, reményét, mint az akkor elmúlt 17 évben történt, történik. Mint moderátor igyekeztem Bene Gáborral kiszűrni azokat, akik ártottak, ártanak az ügynek. Vállalva mindenkivel a konfliktust. Ma már pontosan látom, hogy kiket miért küldtek közénk, ill. kik voltak "gyári hibásak". Majd okt.31-én vezetője lettem a Magyar Nemzeti Bizottság 2006-nak.

Átmeneti megjegyzések: (Nov.3-án ismereteimet, pontosan dokumentálható tényeket írtam a "Kossuth tériek"-hez, mint "koronatanú", amit "Vince" apró helyesbítések után visszaállított. Szerencsére a legdúrvább hamisságok nem kerültek vissza. Szeretném ha ezekről beszélnénk, mert ez így nem fair! Hibáztam, mert az 1.HVIM-t véletlen töröltem, de a "Kossuth tériek" listája viszont abszolut HAZUG! Ez pedig az ügynek árt! Viszont a civilizát meggyőzésnek, kompromisszumoknak a híve vagyok. Azt sem értem, hogy Gergényi Péterhez írt kiegészítést miért kellett teljes egészében törölni? Mindent lementettem előtte, tehát lehet róla vitázni. De szégyenteljes vérlázító szereplését a TV-kben, gátlástalan hazudozását, erkölcstelenségét teljesen elhallgatni SÚLYOS BŰN-nek tartom. Különösen a maradék egyharmadnyi ország jövőjére nézve. Még a telefonszámomat is megadtam, de Vince szó nélkül "visszaállított". Legelső javításom oka a harctér.hu link volt, így "é"-vel. Az echo TV-re utaló is hibás volt. Müller Péter szerepelt. gonda2006@gmail.com